Pestyesen

2023. augusztus 09. 14:13

Ez most nem egy játék a rendező nevével, hanem talán lefedi mindazt, amit mond és gondol.

2023. augusztus 09. 14:13
Németh Péter
Németh Péter
Népszava

„A 24.hu-nak adott interjú alapján nyugodtan állíthatjuk: Pesty László nem futamodott meg önmagától. Voltaképpen nem pusztán vállalta tusványosi kijelentéseit – lopnak, csalnak hazudnak, ráadásul a kirakatban, és ez maga a Lölő-jelenség –, hanem rá is erősített. Azt nyilatkozta: a Lölő-jelenség valóban létezik, a Fideszen belül vannak, akik zsarolással jutnak vagyonokhoz. Meg is nevez konkrét kárvallottat, és késsel-villával enni nem tudó, alany-állítmányt egyeztetni nem képes szereplőket.

Kapcsolódó vélemény

undefined

Pesty László

24.hu

Idézőjel

Megvéd a mély istenhitem, megvéd, hogy a szakmámban profi vagyok. Interjú.

Miközben látszólag hozzátapad Orbánhoz, Gulyás Gergelyhez, valójában nem védi meg őket. Legfeljebb hitet tesz mellettük. Hogy milyen megfontolásból, azt csak ő tudja igazán, de azért a sorok mögött ott rejtezik a feléjük sugalmazott kritika is. »Mindenki mögött áll valaki«, mondja amikor azt firtatja a riporter, hogy vajon tényleg Lölőé-e a nagy vagyon. Majd azt is közli: Orbán mögött is állhat valaki. Hát mi ez, ha nem a legélesebb, bár finoman megfogalmazott rendszerelemzés? Pesty szerint a Fidesz csapata kilencven százalékban becsületes emberekből áll, de van tíz százalék Lölő. Ő nem így mondja, csak ezt sugallja. Mi pedig elgondolkodhatunk: vajon az a tíz százalék sok vagy kevés?”

Nyitókép: MTI/Rosta Tibor

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kozmosz
2023. augusztus 18. 02:46
Ne hadonássz, connorj.
macskusz-4
2023. augusztus 09. 21:28
A fejét kell beletenni a seggébe, ha a Nyugat erre hivatkozik a későbbiekben. HÜLYE ARISZTOKRATA.
macskusz-4
2023. augusztus 09. 21:26
Mindig az arisztokratikus, nárcisztikus hülyék okozzák a legtöbb bajt. MDF.
macskusz-4
2023. augusztus 09. 21:23
Most ennek a kreténnek a dumáját fogja visszhangozni a Nyugat. Igazi arisztokrata debil.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!