Kik akarták átvenni a hatalmat Magyarországon, akikre most lecsapott a rendőrség?

2024. január 24. 16:32

Még a választásokon is indult volna a magyar katonák lefegyverzését, a kormány letartóztatását célul kitűző szervezet, sőt, kormányzót is választottak.

2024. január 24. 16:32

A rendőrség közlése szerint a Szkíta Magyarország volt annak a szervezetnek a neve, amelyre 150 rendőrrel csapott le a hatóság, miután a törvényes hatalom megdöntésére készültek, sőt kilátásba helyezték a magyar rendőrök és katonák lefegyverzését is, amennyiben azok ellenállást tanúsítanak.

A közlemény alapján az egyik közösségi videómegosztó portálra került fel tavaly novemberben egy olyan videó, melyen egy társaság tagjai bejelentették a szervezet megalakulását és megindították a nemzeti szabad katonai csapatok felfegyverzését. A rendőrségi videó elején két felvétel is látszik, amely alapján a 444.hu beazonosította a „Szövetség a Szent Korona Országáért” nevű pártot, minek honlapja azonban elérhetetlen. A pártól még annyit tudni, hogy a Nemzeti Választási Iroda is nyilvántartásba vette őket a 2018-as választáson. 

Jelöltet azonban egyet sem állítottak, így szavazatot sem kaptak. 

A lap beszámolója szerint a párt alapvetően a történelmi Magyarország helyreállítására és a Szent Korona Alkotmányának helyreállítására jött létre. Bár megtartanák a parlamentet, saját vezetőjüket kormányzónak nevezik, illetve új királyt választanának. Az interneten fellelhető még egy, a párt helyi szervezeteinek készült, több, mint tíz évvel ezelőtti ajánlás is a szervezeti és működési szabályok elkészítésére, de ez nem tartalmazza a szervezet céljait, törekvéseit. 

A rendőrség szerint ugyanakkor a társaság elszántságát tükrözi, hogy a kutatások során 

a nyomozók több helyszínen feltehetően éles maroklőfegyvert, lőszereket, AK gépkarabélyt találtak,

 továbbá gáz- és riasztófegyvert, valamint gumilövedékes fegyvereket és légfegyvereket foglaltak le.

Nyitókép forrása: Police.hu

 

Összesen 166 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zokni
2024. január 25. 09:42
“Kik akarták átvenni a hatalmat Magyarországon, akikre most lecsapott a rendőrség?” Akarták!? Át is vették! Orbán és bandája átírta a demokratikus berendezkedést a kétharmaddal - mintha az a közvélemény tényleges kétharmadának a támogatását jelentette volna, és mintha e támogatással tényleg a rendszer megmásítását akarták volna, és mintha azt várták volna el tőlük, hogy tartósan szerezzék meg a hatalmat és ráadásul, hogy közben feltőkésítsék a szűk környezetüket az EU-tól kapott Euró milliárdokból. És? És most lecsapott a rendőrség a Cinege utcában? Ejnye Mandi, ezt honnan veszi?.
Welszibard
2024. január 25. 09:38
Posta Imre letartóztatása után itt a másik hülye. Serifhelyettes volt az USA emigrációban, mint 56-os menekült, ahelyett, hogy Vácott élvezte volna a magas USA nyugdíját, 88 évesen ő akart lenni a II. Horthy a visszaállított Nagy-Magyarországon. Kíváncsi vagyok, mi lett azzal a nyugdíjas orvossal, aki a "Szkíta pártot" akarta bejegyeztetni?
iimre
2024. január 25. 08:00
"Szövetség a Szent Korona Országáért” nevű pártot, minek honlapja azonban elérhetetlen." Itt van ni: https://bit.ly/3HxY6lt
iimre
2024. január 25. 07:53
"Zsolakomarom jan24. 16:46 most az kene hogy az egyik bevallja hogy Mihazankos ezt mar megszoktuk a fidesztol" Szerintem a 2/3-okat szoptátok meg a fidesztől 13 év alatt… :DDD
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!