Donald Tusk marad az Európai Tanács élén

2017. március 09. 17:35

Csütörtökön elkezdődött az EU-s állam- és kormányfők brüsszeli csúcsa, aminek első napirendi pontjaként újraválasztották Donald Tuskot volt lengyel kormányfőt az Európai Tanács elnökének. A mostani lengyel kormány Jacek Saryusz-Wolski személyében ellenjelöltet is indított, az esélytelennek tartott jelölt azonban csütörtökön végül visszalépett. A magyar kormány is Donald Tuskot támogatta. A későbbiekben gazdasági és biztonságpolitikai kérdésekről, valamint az EU jövőjéről tárgyalnak a tagállamok vezetői.

2017. március 09. 17:35

A lengyel kormány tiltakozása ellenére Donald Tusk marad az uniós tagállamok csúcsvezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke a 2017. június 1. és 2019. november 30. közötti időszakban – jelentették be csütörtökön Brüsszelben, röviddel az állam- és kormányfők tanácskozásának megkezdése után. A továbbiakban gazdasági és biztonságpolitikai kérdésekről, valamint az EU Brexit utáni vízióiról értekeznek. 

Donald Tusk, liberális konzervatív pártállású volt lengyel kormányfő 2014. december 1-től tölti be a testület elnöki tisztségét. Ezt a posztot az EU új alapszerződése, a 2009-ben hatályba lépett Lisszaboni Szerződés hozta létre. 

Lengyel csata

Az elemzők szinte biztosra vették Tusk újraválasztását annak ellenére is, hogy a lengyel kormány nemrégiben váratlanul bejelentette, Jacek Saryusz-Wolski európai parlamenti képviselő személyében ellenjelöltet indít az Európai Tanács élére. A posztért így két lengyel jelölt „csapott össze”, az esélytelennek tartott Saryusz-Wolski azonban csütörtökön végül visszalépett. A szavazáson a 28 tagállami vezető közül 27-en Tusk mellett tették le a voksukat.

Orbán Viktor csütörtökön korábban kijelentette, mivel a magyar kormányzó pártok - a kereszténydemokraták és a Fidesz is – az Európai Néppárthoz tartoznak, ezért annak egyetlen közös jelöltjét fogja támogatni Magyarország. Az ezzel kapcsolatos vitákat pedig Magyarország meghagyja a lengyeleknek – tette hozzá. Vagyis a miniszterelnök nem támogatta az európai szövetségesének számító Jarosław Kaczyński vezette lengyel kormány ellenjelöltjét.

Orbán szerint magyar szempontból a menekült- és migrációs kérdés körül várható a legfontosabb vita az EU-csúcson, ugyanis Magyarország olyan régóta sürgetett jogszabályt fogadott el, amelynek lényege, hogy még az unió területén kívül választaná külön a tényleges menekülteket és a migránsokat. Hangsúlyozta, hogy a magyar jogszabályt érintő támadásokat ki kell védeni és be kell bizonyítani, hogy a magyar szabályozások az európai joggal összhangban vannak.

Mi marad a Brexit után?

A huszonnyolc tagállami vezető ezután a migrációs válság kezeléséről kezdtek tanácskozni: áttekintik a korábbi döntések végrehajtását, és sorra veszik a hiányosságokat. A következő napirendi pont a gazdaság, a munkahelyteremtés és a versenyképesség kérdése, amelynek során az egységes piac elmélyítésére is kitérnek. Ezek mellett várhatóan terítékre kerül még a közös biztonság- és védelempolitika, valamint az európai ügyészség létrehozásának kérdése. Egy munkavacsorán a résztvevők a továbbra is instabil nyugat-balkáni helyzetet fogják áttekinteni.

Pénteken már Theresa May brit kormányfő nélkül ülnek össze az Egyesült Királyság kilépése után „bennmaradó” huszonhetek vezetői, hogy informális tanácskozásukon a szűkebb körű Európai Unió jövőjéről, illetve az EU elődszervezeteit megalapító Római Szerződés 60. évfordulója alkalmából rendezendő március végi római csúcstalálkozó előkészítéséről egyeztessenek.

Sajtóhírek szerint a résztvevők között vita várható az európai projekt újraindításáról szóló nyilatkozat tartalmáról, amelyet a római találkozón fogadnának el. Németország, Franciaország, Olaszország és Spanyolország például a többsebességes Európa gondolatát támogatja, a közép- és kelet-európai tagállamok azonban ezt hevesen ellenzik.

(MTI)

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2017. március 12. 16:10
Érdekes Bokros Lalyos bácsihoz nem ragaszkodtak ennyire az EU-ban hogy másodszor is ő tegye a semmit, mint az előző ciklikusban, pedig neki biztos nem jött volna olyan rosszul a havi 5 milla mint nekem a nyugdíjfelezés.
Akitlosz
2017. március 09. 20:56
"liberális konzervatív" :-) Akkor Béndekkel rokon lélek. Ennyi ésszel feltalálhatná a fából vaskarikát is.
Magyari Béla
2017. március 09. 20:52
vajon orbán miért támogatta, csak nem soros utasítására? elgondolkodtató, hogy a volt soros ösztöndíjas a mai napig hűséges szolgája sorosgyurinak a nemzetrontó gazembernek, és lám még 2017-ben is akkor a befolyása van, hogy orbán a soros jelöltet szavazza meg! mond te geci bajerzsóti(csak stilusodban, hogy megércsed öcsém) miként magyarázod ezt, te magyar életteret bitorló germán idegenszívű mocsok?
Türelem
2017. március 09. 20:27
Kissé cinikus Orbán állásfoglalása, Magyarország a vitát meghagyja a lengyeleknek. Varsó helyében ugyanezt mondanám Orbánnak a migrációs kérdésben, s megvonnám Budapesttől minden, migrációs témájú támogatást. Orbán nyugodtam fulladjon bele egyedül a migrációs kalandjába. Milyen támogatást kapott idáig Magyarország a néppárti frakciótól? Semmit. S mit fog kapni a jövőben? Semmit. Orbán meghajtotta a fejét a német diktat előtt, erről szól a történet. Csak akkor minek ez a nagy szájhősködés? Március 25-én Rómában sorsdöntő kérdések kerülnek napirendre. Hogyan tovább Európa, s a migráció. Mindkettő rendkívüli fontosságú a magyar kormány számára is. Nyilvánvalóan nagy vita várható, amiben kérdéses, hogy ezután a lengyel fél támogatja-e bármiben is Orbánt. Március 15-én az érkező lengyelek Juhásszal együtt fogják Orbánt kifütyülni?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!