Megkezdődött a gülenista napilap újságíróinak a pere

2017. szeptember 19. 07:58

Az alkotmányos rend megdöntésének kísérletével vádolják a török hatóságok a gülenista Zaman napilap egykori vezetőjét és újságíróit a hétfőn megindult perben.

2017. szeptember 19. 07:58

Megkezdődött hétfőn az Isztambulhoz közeli Silivriben a tavaly júliusi török puccskísérlet után bezáratott Zaman napilap 31 egykori vezetőjének és újságírójának a pere – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

Az érintetteket azzal vádolják, hogy fegyveres terrorszervezet tagjai, továbbá megpróbálták megdönteni a török kormányt, a parlamentet, valamint az ország alkotmányos rendjét. Az első vádpontért mindegyikük 7,5 év és 15 év közötti szabadságvesztést kaphat, míg a továbbiakért egyaránt háromszorosan súlyosbított életfogytiglani börtönbüntetést kért rájuk az ügyészség. Ankara az Amerikában élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi hálózatát teszi felelőssé az összeesküvésért. A török vezetés azt állítja, hogy a terrorszervezetnek nyilvánított mozgalom hosszú évek alatt szivárgott be az állami, valamint a magánszférába, és Gülen ebben a folyamatban egyebek mellett médiaérdekeltségeire támaszkodott.

A Zamant 2016 márciusában először állami gyámság alá helyezték, majd a puccskísérlet után bevezetett rendkívüli állapot keretében egy törvényerejű rendelettel be is zárták arra hivatkozva, hogy az újság feltehetően Gülen mozgalmának a szócsöve. A per vádlottjaiból 22 ember – például a 73 éves Sahin Alpay újságíró is – előzetes letartóztatásban ül. Többen közülük csaknem 14 hónapja rács mögött vannak. Alpay a bíróságon azt mondta: „soha nem írtam volna a Zamanba, ha csak átfut az agyamon, hogy a gülenisták katonai puccskísérletben vállalnak szerepet. Elítélem a július 15-ei puccskísérletet és sajnálom, hogy írtam a Zamanba. Csúnyán tévedtem, amiért nem láttam a mozgalom sötét arcát” – fogalmazott az újságíró.

A török kormány megtorlása nem kizárólag a puccsistákat, de Gülen feltételezett támogatóit, sőt szimpatizánsait is sújtja. Az Európai Unió több vezető politikusa úgy véli, hogy Recep Tayyip Erdogan török államfő fellépése túlzó, ami által országa egyre inkább távolodik az európai értékektől.

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2017. szeptember 19. 12:23
Halal.
pppp
2017. szeptember 19. 09:46
nagyon helyes, nálunk is ezt kellene csinálni
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!