Brüsszeli terrortámadás: előre szólt, hogy gyilkolni fog, mégis elengedték

2022. november 11. 06:41

Előre bejelentette tervét, ráadásul épp egy rendőrőrsön, ahonnan szabadon távozhatott.

2022. november 11. 06:41
null

Amint arról lapunk is beszámolt, halálos kimenetelű terrorista akció zajlott csütörtök este Brüsszelben. Belgium fővárosában egy rendőr meghalt, két társa pedig megsérült, amikor egy szélsőséges iszlamista „Allahu akbar!” felkiáltással rájuk támadt. Az északi pályaudvar közelében késsel támadó elkövetőt az egyik járőr tette ártalmatlanná. A sérülteket jelenleg is kórházban kezelik. 

A La Libre Belgique című napilap Sarah Durant-t, a brüsszeli ügyészség szóvivőjét idézte, aki az esetet követően azt közölte: nyomozást rendeltek el a támadás körülményeinek kivizsgálására. 

A péntek hajnalban közzétett rendőrségi információk szerint az esettel a terrorista ügyekben illetékes szövetségi ügyészség foglalkozik.

„A gyanúsított profiljára való tekintettel a megkezdett nyomozás egy feltételezett terrortámadásra vonatkozik” – tette hozzá a napilap. 

Annelies Verlinden belga belügyminiszter csütörtök éjjel közzétett Twitter-üzenetében „borzalmas drámának” nevezte az esetet, és részvétét nyilvánította az áldozat hozzátartozóinak. Közölte: szorosan követi a fejleményeket, kapcsolatot tart a kerület polgármesterével, a biztonsági szolgálat parancsnokával és a rendőrséggel. „Az erőszak elfogadhatatlan” – tette hozzá.

Tragédia a tragédiában, hogy a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap információi alapján az elkövetőt korábban beidézték a lakhelye szerinti rendőrségre egy, a napilap által nem részletezett ügy miatt (más lapok közlekedési kihágásról írnak).

A gyanúsított csütörtök reggel jelentkezett is a rendőrségen, ahol

meghallgatását és az ügyintézést követően bejelentette, a nap folyamán támadást fog elkövetni rendőrök ellen. Minderről a rendőrségen hivatalos feljegyzés készült, majd szabadon távozhatott.

A La Derniere Heure című belga napilap úgy tudja, a gyanúsítottat reggel meghallgató rendőrök azt kérték az ügyészségtől, utalják pszichiátriai kezelésre a későbbi késelőt. Kérésüknek az eljáró bíró nem tett eleget.

 

Nyitókép: A helyszínt biztosítja egy rendőr Brüsszelben 2022. november 10-én, miután egy férfi késsel rendőrökre támadt, és egyet megölt, kettőt megsebesített, mielőtt lőfegyverrel ártalmatlanná tették. A hatóságok feltételezik, hogy terrorhátterű a támadás. Fotó: MTI/AP/Sylvain Plazy

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Daily
2022. november 12. 09:31
Na ők tolják ki, feszegetik meg keresik a határaikat nem a Johnnie Walker meg a többi woke reklám marketing szöveg író.
Aranykor
2022. november 11. 12:40
Fukuyama nyuszi puszi társadalma megteremtése útján, ahol mennyei békében élnek együtt a különböző vallású és kulturájú népek, a libsiknek ez bizonyára csak egy egyedi elhajlás. Olaszországban migrációs pszichológusok éppen a napokban szállítottak partra újabb Líbiából menekül több száz fiatal pakisztáni, bangladesi, tunéziai, egyiptomi férfit. Hiába nem akarta ezt az olasz kormány nemzetbiztonsági okokból. A libsi pszichológusok bizonyára arra gondoltak, hogy majd "megtérítik" őket a nyitott társadalom eszméjére. Amikor meg zűr van velük még a pszichiátriai intézményektől is lehetőleg távol tartják őket. Nehogy bajba kerüljenek miattuk a pszichiáterek és pszichológusok. Mert ugyebár azt jól tudják, hogy igen nehéz dühös erős férfiakat kordában tartani még ilyen helyeken is. Még képzett rendőröknek is nehéz ez, ahogy sajnos ez az eset is mutatja. De libsi migrációs pszichológuskák azért beengedik őket az EU-ba, mert az olyan cuki.
Dr Bubo
2022. november 11. 09:40
Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája
masikhozzaszolo
2022. november 11. 09:33
/illetékes szövetségi ügyészség/ Nem jártam arra, max. Bielefeldben voltam. Mekkora az a Belgium? Mert csak nem lehet akkora, mint amit a WIKI ír. 30,528 km2. Egyharmad Mo. És szövetségi. Parlament, szenátus, miafütty. Hány ál(l)a(ma) van? Mint a 8. utasnak? Gondolom, a rendőrök most már nem fognak összevissza kószálni, csak úgy. Ülnek majd az autóba. Helyes. Nem kell a polgárokat stírolní. Vagy két figyelmeztető lövés a fejbe, és Kérem az iratokat!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!