Surján László népjóléti, Andrásfalvy Bertalan közoktatási és kulturális, valamint Balsai István igazságügy-miniszter beszélget az Országgyűlés ülésén 1990. december 18-án – a háttérben a Fidesz akkori vezérkara
A 2010-es kormányváltás óta nagy változások történtek a kultúra és az oktatás területén is: az ellenzék „egész pályás” letámadást emleget, a médiaviszonyok és a kulturális intézményrendszer átalakulását az állam által felülről irányított mesterséges, néhol erőszakos beavatkozásnak látják. Ön is?
Nem egészen. Bár nem látom kifogástalannak az állásfoglalásokat, de
nem úgy látom, hogy itt egy ideológiai diktatúra lenne.
Számomra nem az a felháborító, ha valaki más nézeteket vall, hanem ha valaki azért kap funkciókat, mert hűséges valakihez. Vagyis nem a tehetsége, a hozzáértése, a kapacitása alapján kapja meg a rangját, hanem azért, mert engedelmes híve a pillanatnyi igényeknek.
A kulturális harc jelképes színtere az SZFE körüli huzavona. Világosan látszódnak itt a törésvonalak, a két tábor szakmai és legfőképp politikai vonatkozású ellentétei. Emlékezteti ez a helyzet a régi urbánus-népi ellentétre?
Hát, ebből a szempontból ezt még nem elemeztem. Én csak azt sajnálom, hogy olyan kérdésekben, amelyekben megegyezés révén az ország javát kéne szolgálni, veszekedés van. Ez előfordult akkor is, és a jelek szerint most is. Ezek a dolgok a másik ember lejáratásáról szólnak, nem a szakmáról. A kultúrpolitikában nem szabad ilyen személyes dolgokkal előjönni, a lényeggel kellene foglalkozni. Van „damaszkuszi út”, és tehetséges emberek is megjárták azt – nem arra való a politika, hogy egymást gyalázzuk.
A szakmai érveknek kellene előtérben lenniük, illetve annak, hogy milyen elkötelezettség van egy ügyben a nemzet iránt.
Támogatja-e a nemzeti érzés fejlődését, a hazafiságot, vagy éppen a cinizmust, a nihilizmust.
A kulturális harc másik újszerű és szintén szimbolikus jelensége a Meseország mindenkié nevű gyerekkönyv körüli vita. A mesekönyv kisebbségek szemszögéből értelmez újra népmeséket, a bírálók szerint ez homoszexuális érzékenyítés gyerekek számára. Mi a véleménye?
A régi meséknek komoly funkciójuk volt az erkölcsi nevelésben, a férfi és női hivatás kialakításában. Ezért a genderelméletet hirdető meséket elítélem, nem tartom a gyerekek boldogságát vagy a nemzet ügyét szolgálónak. A mesékben azt kell hangsúlyozni, hogy egy szegény, harmadik királyfi, vagy egy kis kanász is tud boldogulni: ha nemes és jó, akkor király lehet. Azt a mesét, amely a teremtett emberi nemet, a családot bármilyen formában gyengíti, nem tartom elfogadhatónak.
MMA, Klik, MTA, PIM, SZFE...stb. Mi az átfogó véleménye az Orbán-kormányok kultúrpolitikájáról?
Ez egy nagyon nehéz kérdés, mert ha van véleményem, amely nem egyezik a kormány véleményével, azzal én még nem leszek gyurcsányista. Ha kritikát mondok, akkor besorolnak a destruktív ellenzékhez. Tehát nincs igazi vita, kulturális kérdésekről sem. MTA, egyetemek átszervezése, és így tovább. Ezeket az ügyeket jobban át kellett volna beszélni, több előzetes vita kellett volna a vezető kutatók, professzorok bevonásával.
Több véleménycsere, több szabadabb vita – ezt szeretném látni.
Illetve a pedagógusok és az orvosok anyagi megbecsülése kellene, mert mindkettő nagyon fontos hivatás: az egyik a lelki, a másik a testi egészségért felelős.
Nagy figyelem kíséri a magyar őstörténeti kutatásokat, a Magyarságkutató Intézet tevékenységét. A Hunyadi-család és több magyar király genetikai meghatározása, az Árpád-ház forrásvidékének vagy a magyarok őseinek kutatása, a vitát kiváltott A pozsonyi csata című animációs film. Néprajzosként izgalmasnak látja ezeket?
Sok egyoldalúság van. Nem tartom feleslegesnek, de nem tartom fontosnak sem. Fontosabbnak érzem, hogy a magyar nép igaz történetét megírjuk.
Egy nemzetet nem a vére határozza meg, hanem a kultúrája. Azt pedig ugyanúgy tanulni kell, mint a nyelvet.
Nagyon fontosnak találnám, hogy azoknak a kis népeknek a művészetével foglalkozzunk, amelyek a magyar rokonságot vallják. Ezeknek a kultúráját kellene megismerni. Hadd említsem meg Máthé Lajos nevét, aki ötször-hatszor járt Belső-Mongóliában, Ujguriában, Kazahsztánban, körülbelül 600 olyan könyvet írt össze, amelyek a rokon népek irodalmát tartalmazzák. Több mázsa ilyen könyvet hozott haza, ezek kínai, arab, cirill vagy kazah írással készült könyvek, és ezekből állított össze egy bibliográfiát, amelyben ezen könyvek tartalmát magyarul ismerteti. Ez a gyűjtemény páratlan.
Andrásfalvy a rendszerváltás idején
Tavaly a centenáriumon sokakat megleptek Trianonnal kapcsolatos gondolatai, miszerint a történelmi Magyarország szétesésének súlyos belső okai, magyar felelőssége is van. Ez a szembenézés még nem történt meg. Ha megtörténne, a trianoni trauma jobban feldolgozható lenne?
Persze. Mert a trianoni trauma végső következtetése az, hogy ha összetartottunk volna, akkor ez nem történt volna meg. A magyarság a két nagyhatalom közötti vergődésében hol az egyik, hol a másik uralma alá került. De még fontosabb, hogy
a gazdag nemesi réteg érdekei minden más magyar érdeket elnyomtak – ennek irodalma van.
Egy példa: az erdélyi földesurak elkergették magyar jobbágyaikat, és betelepítették a románokat. Vagy: a magyar kormány megszüntette a keresztényszociális mozgalmat, amely Nyugat-Európában jótékony hatással volt a politikára. Azon sem kell csodálkozni, hogy egyedül a nyilasok és a kommunisták álltak ki a földreform mellett. Mária Terézia idejében a nagybirtokok és azoknak az árutermelésből befolyó profitját nézték, és közben tönkre ment az ország, hárommillió koldus lett, és másfél millió kivándorló.
Földosztás elmaradása, nagybirtokrendszer aránytalansága – sokszor beszél erről. Miért érzi ezt a legnagyobb fejlődést gátló tényezőnek?
Mert ez tönkreteszi a földet és a társadalmat. A falu kipusztul. Az a föld, amelyen azokat a növényfajtákat termesztik, amelyek a legtöbbet termik, ahol olcsón olyan vegyszerekkel dolgoznak, amely a méheket is kiirtja, egyoldalúvá teszi a mezőgazdaságot, csökken a termőmennyiség.
Nem szabad a rövid távú profitért gazdálkodni, hosszú távra kell gondolkodni, ahogy a parasztok tették régen.
„Adjanak 15-20 hektárt a nagybirtokosok a falunak, hogy ott biogazdaságot lehessen kialakítani!” – írta egy kiáltványban. Miért lenne ez előremutató?
Azért, mert a magyar éghajlat, a megfelelően kezelt föld a világon egyedülálló minőséget tud létrehozni. A középkorban közmondásos volt a magyar gyümölcs, zöldség – nekünk nincsenek olajmezőink, sem kiterjedt erdőink, nekünk ez az, amiből egyedülállók tudnánk lenni. A nagybirtokrendszer nem tudja kiaknázni ezeket az adottságokat, mert pusztítja a földet. Azt a vizet, amely szétterítve megtermékenyítette egykor a Kárpát-medencét, ma lefuttatjuk a Fekete-tengerbe.
A magyar vízgazdálkodás ma is modellértékű. Ha a Földön a jövőben kiélesedik a harc az ivóvízért, Magyarország adottságai még inkább fel fognak értékelődni. Hogyan bánunk a vizünkkel?
A 18. századra ármentesítéssel egy magas színvonalú vízgazdálkodást tettek tönkre. A középkori források regéket írnak a magyar mezőgazdaság teljesítményéről, sőt, a kora középkori források a magyarokról azt írják, hogy csatornáik vannak, és fejlett mezőgazdaságuk. A karakórumi, a Szir-darja-i, kambodzsai vízgazdálkodás nagyon hasonló volt ahhoz, amelyet itt, Magyarországon is használtak, de végül tönkre tettek. Ez egy több ezer éves tudás volt – a lényege az volt, hogy együtt kell működni a természettel. A kiáradt folyók vizét hasznosították, és nem gátak közé szorították, mint most is; lekergetik a Fekete-tengerbe több száz tonna trágyát érő hordalékkal együtt, ami azelőtt itt maradt és szétterült. A régi árvízgazdálkodás visszaállításával egyedülállót lehetne tenni.
Mik ma a magyarság legnagyobb sorskérdései?
A fiatalság magyarságának, hazafiságának felébresztése, hogy
a fiatalok ne csak a saját sorsukért tanuljanak, dolgozzanak, hanem hogy a magyarság sorsán is javítsanak.
Ez ugyanis az ő felelősségük is. Fontos az ő itthon tartásuk is a nemzeti művészeti neveléssel, a népet is érintő, igazi történelem tanításával, és nagyon fontos az ezt tanítók megbecsülése.
fotó: Andrásfalvy Boróka, Andrásfalvy Bertalan, MTI