déli határ

2017. március 9. 14:59
Folyamatosan szólnak Magyarország déli határán a kerítés hangszórói.
2016. július 1. 13:00
Alföldi Róbert is vendégszerepel Gulyás Márton aktivista videósorozatának évadzáró adásában, amelyben a menekültekről van szó.
Kerítés
2016. június 30. 13:57
Bár hivatalosan technikai akadálynak hívják, valójában kerítést építenek a horvát hatóságok Kiskőszegnél a szerb határra - írja a Jutarnij List alapján a Magyar Nemzet. A horvát köztévé szerint azért döntött így hirtelen a kormány, mert a környéken sok migráns várakozik.
2016. június 14. 11:46
Megkezdődött hét iraki, két szíriai és egy szerb, fogolyzendüléssel vádolt állampolgár pere a Szegedi Törvényszéken. A vádlottak ártatlannak vallották magukat, és elmondták: nem tudtak semmi biztosat arról, mikor hagyhatják el a börtönt, és attól tartottak, hogy akár egy-másfél évig is bent maradnak.
2016. június 3. 12:21
A Karitatív Tanács öt tagszervezete fejenként ötven millió forintot kap a kormánytól a déli határon folytatott munkájuk támogatására. „A háborúkat megállítani a nagyhatalmak feladata, a miénk, hogy helyben segítsünk” – fogalmazott Soltész Miklós államtitkár, aki szerint azonban „amikor segítő kezet nyújtunk, akkor elvárjuk azt is, hogy azok, akiknek segítünk, tartsák be a törvényeinket”.
2016. június 2. 08:32
A kórházban látogatták meg a rendőrök azt az iraki családot, akiket korábban a Holt-Tiszából mentettek ki, ajándékcsomagot vittek nekik.
Migráció
2016. április 4. 07:15
Hétvégén háromszáz egy határsértővel szemben intézkedett a rendőrség. Az év első heteiben országosan naponta tíz körül alakult az elfogott határsértők száma, azonban februárban és márciusban is előfordult olyan nap, hogy kétszáznál is több migránst tartóztattak föl, húsvét hétfőn idén a legtöbbet, 255-öt.
2016. március 9. 12:21
A balkáni útvonal lezárása miatt migrációs válsághelyzetet hirdetett ki a belügyminiszter.
Válsághelyzet
2016. március 9. 11:52
A kormány az egész ország területére kihirdeti a migrációs válsághelyzetet – jelentette be Pintér Sándor belügyminiszter szerdán Budapesten. A kormány szerint azért van erre szükség, mert nem tudni, hogy a balkáni útvonal lezárulása milyen reakciót vált ki a migránsokból. Az elmúlt hetekben naponta átlagosan száz ember lépte át illegálisan Magyarország déli határát, kedd óta azonban lezárult a balkáni útvonal, Szerbia és Horvátország is lezárta határait.
501
2016. február 22. 07:33
Ilyen már régen volt: péntek óta egye több határsértőt fog el a rendőrség a déli határon: pénteken 113, szombaton 151, vasárnap pedig 237 ember ellen intézkedtek. Az összesen 501 migráns állampolgárságuk szerint rendkívül sokszínű, vannak közöttük olyanok is, akik Haitiről, illetve Srí Lankáról érkeztek.