Magyarország nem biztonságos a menekültek számára egy olasz bíróság szerint

Egy olasz bíróság korábbi álláspontját erősítette meg, amikor egy május 15-i döntésében nem engedte egy menekült Magyarországra szállítását: úgy ítélték meg, hogy hazánkban nem biztosított a menekültek emberi jogainak megfelelő védelme.
 
5
Elosztási mechanizmus

Brüsszel eljárást indít, ha nem engedünk betelepítés-ügyben

Ha egy hónapon belül nem sikerül előre lépni a 160 ezer menedékkérő elosztási mechanizmusa ügyében, akkor az érintett országok ellen kötelezettségszegési eljárást indít az EU – nyilatkozta az illetékes uniós biztos. Dimitrisz Avramopulosz ezzel kapcsolatban kiemelten említette hazánkat, mi ugyanis eddig egyetlen áthelyezést sem hajtottunk végre.
 
148
„Térdre kényszerítették az olasz befogadási rendszert”

Az olasz kormány szerint szervezett a feléjük irányuló tömeges migráció

Az olasz kormány szervezett akciónak tartja az itáliai partok felé irányuló tömeges migrációt – írja a La Stampa napilap kormányforrásokra hivatkozva. Az olasz vezetés „logisztikailag nem normális, majdnem katonai akcióról” beszél.
 

Felszólalt a migránspárti tüntetésen a röszkei plébános

Liszkai Tamás röszkei plébános szerint a társadalom nem mondhat le a politika fölötti kontrollról és felelősséget kell vállalnia a kényelmetlen helyzetekben is.
 
115
Csak hamu maradt

Felgyújtottak egy franciaországi menekülttábort

Egy menekülttábor teljesen leégett hétfő este Észak-Franciaországban. A lángok azután csaptak fel, hogy a két csapat migráns összeverekedett.
 
23
„Fogadd a migránsokat, vagy lépj ki az EU-ból!”

Times: Ultimátumot fog kapni Magyarország!

A Times értesülései szerint Németország, Franciaország és 21 másik állam ultimátumot adna Magyarországnak és Lengyelországnak: vagy elfogadják a rájuk eső menekültkvótát, vagy ki kell lépniük az EU-ból.
 
141
Már kivették a részüket

Ausztria sem kér a menekültkvótákból

Christian Kern kancellár szerint Ausztria az illegálisan érkezők ellátásával gyakorlatilag már teljesítette a ráeső részt az uniós áttelepítési programból.
 
2

Üdvözlet Norvégiában! Film a migránsokról

Humoros film készült a Norvégia távoli pontjára érkező migránsok és a helyiek viszonyairól.
 
8

Szabályoznák az iszlámot Németországban vezető CDU-sok

Világos játékszabályokat állítana az iszlámnak Németországban a kereszténydemokraták alelnöke, Julia Klöckner. A CDU-s politikus által hatályba léptetni kívánt iszlámtörvény listázná a mecseteket, valamint betiltaná azok külföldi finanszírozását.
 

Betekintene a menekültek mobiltelefonjaiba a német bevándorlási hivatal

Könnyebben be tudnák azonosítani az útlevél nélkül érkezők személyazonosságát és származási helyét, ha beletekinthetnének mobiltelefonjaikba, érvel a német bevándorlási hivatal vezetője.
 
4
Thomas de Maiziere

Német belügyminiszter: Terroristák is megbújnak a menekültek között

Tény, hogy a migrációs áradatot kihasználva terroristák is megbújtak a menekültek között – jelentette ki Thomas de Maiziere az Európai Parlament belügyi, állampolgári és igazságügyi bizottságának hétfői ülésén. A német belügyminiszter szerint az EU külső határainak fokozott védelmére van szükség.
 
25
Saad Amrani

Belga muszlim rendőr-tanácsadó: Mehet miniszoknyában Molenbeekbe!

Nincsenek Európában a szó szoros értelmében vett no-go zónák, ahová a hatóságok ne mernének bemenni, problémás területek és párhuzamos társadalmak viszont valóban léteznek – mondja a marokkói származású Saad Amrani, a brüsszeli rendőrkapitány tanácsadója a Mandinernek. Azt elismeri, hogy nagy gondok vannak a bevándorlók integrációjával. Interjúnk.
 
90
Keleti nyitás

Menekültek tízezreivel fenyeget Törökország

Azzal fenyegetőzik a török belügyminiszter, Süleyman Soylu, hogy havi 15 ezer menekültet szabadítanak Európára – derül ki a CNN Türk török hírtelevízió pénteki adásából. Soylu úgy nyilatkozott: a német és holland kormánynak nincs joga beleszólni a török belügyekbe.
 
41
Migráció

Németország megvédi az EU-török megállapodást

Sikeres és működik az illegális migráció feltartóztatásáról született EU-török megállapodás a német kormány szerint.
 
35
Egy közülük

Soros György: Én is bevándorló vagyok

Én is bevándorló vagyok, aki 30 éve támogatja a migránsok ügyét az egész világon. A tapasztalataim és a tények alapján mondom, hogy az elnök migránsokhoz való hozzáállása rossz – írta Soros György a New York Timesban megjelent cikkében. Az üzletember leszögezte: mindent meg fog tenni a nyitottság, befogadókészség és sokszínűség megmaradásáért.
 
177
Egyezkedni kell a törökökkel

Orbán: A magyar kerítés biztosítja a németek nyugodt álmát

„Ausztriában és Németországban az emberek nyugodtan aludhatnak, mert a magyarok itt meg fogják védeni Európa külső határait” – mondta Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádióban. A miniszterelnök hozzátette: az épülő második keresés a Törökország felől érkező legnagyobb tömegeket is feltartóztatja majd.
 
23
EJEB

Strasbourgi bíróság: Menedékkérők emberi jogait sértette Magyarország

Két bangladesi menekültet jogellenesen tartottak fogva és toloncoltak ki a magyar hatóságok, ezzel pedig megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezményét – mondta ki keddi ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága. Fejenként 5,8 millió forintot fizethet a magyar állam a menekülteknek, ha az ítélet jogerőre emelkedik.
 
172
Nagy a baj!

Szijjártó: Megbukott a félmegoldáson alapuló brüsszeli politika!

A félmegoldáson alapuló brüsszeli migrációs politika megbukott – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, reagálva arra, hogy Törökország kilátásba helyezte az EU-val kötött megállapodás felmondását. Szijjártó hozzátette: nagy a baj, ha számon kérik Magyarországot a menekültjogi törvény miatt, holott az az uniós szabályoknak megfelel.
 
11
Statisztika

Így változott a menedékkérők száma Magyarországon

2015-ben a menedékjogot kérők száma Magyarországon túllépte a 177 ezret, ám 2016-ra ez a szám az egy hatodára csökkent – derül ki Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal adataiból. Az adatokból az is jól látható, hogy 2016-ban a kérelmezők legnagyobb része – közel 40 százaléka – Afganisztánból érkezett.
 
1
Demonstrálnak

Éhségsztrájkolnak a menedékkérők a békéscsabai zárt táborban

A menedékkérők azért folyamodtak az éhségsztrájkhoz, hogy a külföldi sajtó is foglalkozzon velük, és minél előbb kiszabadulhassanak a befogadó központból, ahol már hat hónapja vannak bezárva.
 
91

A német tartományok szerint nem biztonságos Észak-Afrika

Elutasította a német tartományi kormányok képviselőiből álló, baloldali többségű Bundesrat azt a törvényjavaslatot, amely biztonságos származási országoknak nyilvánította volna az észak-afrikai államokat. Mivel ehhez a törvénymódosításhoz feltétlenül szükséges a parlament mindkét házának egyetértése, így közvetítőbizottságot kell majd összehívni.
 
57
Szijjártó a menekültügyről

Szijjártó: A magyar kormánynak a magyarok a legfontosabbak!

Aggódnak a svédek a magyar menekültügyi eljárást módosító törvény miatt, mert nem humánus és nem illeszkedik az Európai Unió kereteibe. Szijjártó szerint a magyar kormánynak joga van ahhoz, hogy eldöntse, számára kik a fontosabbak: a magyar emberek vagy az illegális bevándorlók.
 
11
Nincs menekültválság!

Szijjártó: Nincs menekültválság!

Szijjártó a menekültügyről nyilatkozott Corriere della Sera nevű olasz lapnak: elmondása szerint az ideérkezők nagy része gazdasági bevándorló, nem pedig menekült. Szerinte a menekültügyben munkálkodó magyarországi civil szervezetek befolyásolni akarják a kormány döntéseit. Szijjártó szerint érdemes lenne lerántani a leplet ezen szervezetek eltitkolt finanszírozásáról is.
 
9

Orbán célja a menekültjogi törvény megvédése

Lázár János szerint a miniszterelnök a jogi határzár szigorításáról szóló törvény megvédését tűzte ki célul. A Miniszerelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: az Országgyűlés által elfogadott törvénycsomag összeegyeztethető az európai joggal.
 
2
Elítélték

Vizsgálatot sürgetnek az európai liberálisok a „jogi határzár” szigorítása miatt

Az Európai Parlament liberális frakciója felszólította az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja meg, összhangban van-e a kérdéses módosítás az uniós joggal, valamint kezdeményezte, hogy vitassák meg a helyzetet az EU állam- és kormányfőinek közelgő csúcstalálkozóján. A frakció alelnöke egyébként úgy látja: a jogi határzár szigorítása sérti az uniós és nemzetközi jogot. A módosítást egyébként a szociáldemokrata frakció is elítélte.
 
125
Magyarország célkeresztben a menekültügy miatt

Népszava: Támadják a magyar kormányt a menekültjogi törvény miatt

Az Európai Bizottság és az ENSZ is bírálja Magyarországot a menedékjogi törvény módosítása miatt. A sajtóban megjelent beszámolók az illegális határátkelőkkel szembeni túlkapásokról sem javít a helyzeten, bár ezek hitelességét még nem sikerült bizonyítani – olvasható a Népszava egyik cikkében.
 
18

Osztrák kancellár: Ne kapjanak milliárdokat a migránsok befogadásától elzárkózó tagországok

Csökkenteni kell azon EU-s tagállamok közösségi pénzügyi támogatását, akik nem akarnak menekülteket befogadni – jelentette ki az osztrák kancellár egy szerdai nyilatkozatában. Christian Kern szerint nem kaphat milliárdos támogatást az a tagország sem, amely szomszédjai kárára folytat piacrabló adópolitikát.
 
65

Tuzson szerint egy fokkal biztonságosabb lett Magyarország

A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár leszögezte: senki nem jöhet be az ország területére úgy, hogy biztonsági szempontból ne vizsgálnák meg.
 
1

Fidesz: A baloldal az illegális bevándorlás pártjára állt

Megszavazta az Országgyűlés a kormány javaslatát a jogi határzárról kedden. A Fidesz közleményében a nemmelszavazó és tartózkodó képviselőkre utalva azt írja, hogy a baloldali ellenzékre nem lehet számítani az ország védelmében.
 
7

Orbán: Ostrom alatt állunk

Határvadász tiszthelyetteseket avattak kedden, az eseményen pedig Orbán Viktor is felszólt. A miniszterelnök szerint csak lassult a migráció, de ebben a pillanatban is ostrom alatt állunk. A kormányfő úgy látja: addig fog tartani a migrációs válság, amíg mindenhol be nem látják, hogy a migráció a terrorizmus trójai falova. Orbán szerint a határvadászok a modern kor végvári vitézeihez csatlakoznak.
 
31

Szigorúbb lett a „jogi határzár”

Tömeges bevándorlás okozta időszakában a jövőben menedékjogi kérelmet alapesetben a menekültügyi hatóság előtt személyesen, kizárólag a határon lévő tranzitzónában lehet benyújtani, a menedékkérőnek pedig a kérelme jogerős elbírálásáig ott kell várakoznia.
 

Kurz: Minden utat el kell zárni a migránsok elől

Akár a Nyugat-Balkánon is lehetne menekülttáborokat építeni az EU területére illegálisan belépő emberek elhelyezésére – vetette fel az osztrák külügyminiszter egy vasárnapi német lapinterjúban.
 
2

Svéd lap: Verik a menekülteket a magyar határon

A magyarok a legkegyetlenebbek a határt illegálisan átlépőkkel szemben – derül ki az Aftonbladet, svéd újság egyik riportjából. A menekültek brutális bánásmódról számolnak be: többek között gumibottal ütlegelik őket.
 
215

Megjött Báró Izraelből

Hazaérkezett az első jeladós gólya a téli szállásterületéről Magyarországra: Báró Izraelben telelt át, hogy most újra Nógrádban töltse a nyarat.
 
3

Kormányszóvivő: Megtérül a határvédelemre költött pénz

Kovács Zoltán szerint jobb több száz milliárd forintot kerítésre költeni, mint a migránsokra. A déli határon most készülő második kerítésvonallal együtt már 284 milliárd forintnál jár a kerítésépítések összköltsége.
 
10

EU-biztos: Nincs több kifogás a menekültkvótára!

Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottság migrációs politikáért felelős tagja szerint a menedékkérők tagállamok közötti áthelyezésének rendszere az Európai Unió legfontosabb szolidaritást kifejező eszköze, a tagállamoknak nincs lehetőségük több kifogást találni a menekültek áthelyezésével kapcsolatban.
 
124
Röszke

Jogerősen enyhítették a röszkei megafonos migráns büntetését

Jogerősen ítéletet hozott a röszkei zavargások kapcsán a Szegedi Törvényszék. Hatan egy év két hónap börtönbüntetést kaptak, a megafont is használó férfi két évnyi börtönre ítélték, míg három rossz egészségügyi állapotú vádlott felfüggesztett börtönt kapott. Ki is utasították őket az országból.
 
10

Az EP elnöke menekülttáborok kiépítését javasolja Líbiában

Vagy cselekszünk most, vagy afrikaiak milliói áramlanak Európába a következő húsz évben – mondta az Európai Parlament elnöke egy hétfői interjújában. Antonio Tajani továbbá leszögezte: Líbiában menekülttáborokat kell kiépíteni.
 

Jön a gólya, jön a tavasz!

Önnek is elege van a télből? Örüljön velünk Báró érkezésének: a mindig korán elinduló, jeladós fehér gólya megkezdte évi rendes migrációját Izraelből Magyarországra.
 

Theresa May
(The Spectator)

A bevándorlás visszaszorításáért dolgozunk

Mi folytatjuk a munkánkat, hogy lejjebb hozzuk a nettó migrációt, mert hiszünk abban, hogy ennek hatása van az emberekre. Interjú.
 
3

Thomas Jefferson
(Notes on the State of Virginia)

Ezért ellenzem a bevándorlást Amerikába (1785)

Mégis, mi az ilyen országokból várhatjuk a legtöbb bevándorlót. És ők magukkal fogják hozni azokat a kormányzati alapelveket, amelyekben élnek, és amelyeket magukba szívtak korai ifjúságukban.
 
3

Nuszbaum Tibor
(Reflektor)

Emberi jogi kiállásért börtön?

Magyarország egy kicsit megint szarabb hely lesz kicsinyes és önző politikai érdekek miatt.
 
76

K. Toók László
(Facebook)

Bevándorlók az országba hazatérő magyar családok?

Ezúton szeretnék gratulálni Orbán Viktornak, hogy nem csak azt érte el, hogy magyar magyarnak ellensége, de a hazatérőket is idegenként fogadják.
 
105

Tamás Gáspár Miklós
(HVG)

Csendőrállam

A szenvedőkön segíteni kell. Az igazságtalanság ellen tiltakozni kell. A védteleneket óvni kell. A hatalmat korlátozni kell.
 
161

Katrein Ferenc
(index.hu)

Oroszország elmélyíti a migránsválságot

Egy titkosszolgálati offenzíva zajlik az Európai Unió ellen, ennek pedig részei azok a befolyásolási műveletek, amiben az oroszoknak komoly tudásuk és hagyományaik vannak. Interjú.
 
97

Őry Mariann
(Magyar Hírlap)

Agymosók

Mindenki hangosan bírálta Magyarországot azért, hogy a migránsokat nem úgy szállásolná el, hogy köréjük építi a szállást a Keletiben, mert ők épp ott várják a Nyugatra tartó vonatokat.
 
2

Ungváry Krisztián
(Magyar Nemzet)

Egy beszéd utóélete

Nyilvánvaló, hogy a bevándorlás teljes megszüntetése lehetetlen. Nyugat-Európa lakossága drámaian fogy, emellett egyre növekszik a képzett munkaerő iránti igény. Magyar szempontból a demográfiai folyamatok az átlagnál is aggasztóbbak. Valakiket tehát előbb-utóbb mindenképp be kell majd telepíteni, de nem mindegy, hogyan készül fel az ország erre a folyamatra.
 
43

Horváth József
(Magyar Idők)

Mohács után Röszke

A Balkán iszlamizálódása: az utóbbi két évtizedben Jugoszlávia szétesését követően Európa szeme láttára hódít ismét teret az iszlám radikalizmus Bosznia-Hercegovinában, Koszovóban és Albániában.
 
4

Ulicza Tamás
(Magyar Hírlap)

Az egyesült álmok elnöke

Donald Trump sikeresen felismerte az országon belül a hanyatlás jeleit (amelyek egyben sokszor okok is): munka nélküli emberek százezrei, külföldre települő vállalkozások, a központi hatalom ellen „lázadozó” városok és régiók (például Kalifornia) és elefántcsonttoronyba zárkózó értelmiség.
 
1

Alapjogokért Központ
(Facebook)

Paradigmaváltás küszöbén a magyar migrációs szabályozás

A módosítással tehát paradigmaváltás küszöbére érkezett a jogalkotás, a küszöb átlépését viszont valójában az első menedék országa elvének alkalmazása jelentené.
 
3

Abdesszamad Belhadzs
(Mandiner)

A radikális iszlám maga alá gyűri a várost

Az iszlamizmus a városok perifériájára költözött sivataglakó népek félurbánus terméke. Ha a város ellenáll, akkor az iszlamisták fegyvert fognak, hogy megszállják.
 
4

Jasper von Altenbockum
(Frankfurter Allgemeine Zeitung)

Erődemonstráció a dómnál

Nem lehet tagadni, hogy sok német városban egy többek közt egzisztenciális jellegű konfliktus fog kialakulni a német és a bevándorolt kultúra között.
 
2

Bayer Zsolt
(Bádog)

Asszaszinok

Ezek nem menedékkérők. Ezek beilleszkedni képtelen, beilleszkedni nem is akaró, az európai kultúrát és az európai embereket mélységesen lenéző bűnözők. Harcosok. Honfoglalók. Asszaszinok. Dzsihadisták.
 
30

Berthold Kohler
(Frankfurter Allgemeine Zeitung)

Sikerül-e kitoloncolni?

Ha nem toloncoljuk ki (vagy nem tudjuk kitoloncolni) az elutasított vagy bűncselekményeket elkövető menedékkérőket, az nem más, mint egy meghívás a világ felé.
 
3

Kuthi Áron
(Magyar Nemzet)

Nincs mit megvétózni

Hiába dönt bármit a tanács, Magyarországra és Szlovákiára tekintettel meg kell várni az Európai Bíróság hamarosan várható döntését. Időt kaptunk, pihenjünk egy kicsit a sok harc között.
 
40

Heinz-Christian Strache
(Facebook)

Elég legyen!

Cseréljük le ezt a kormányt, még mielőtt a piros-fekete koalíció végérvényesen kicseréli Ausztria lakosságát!
 
1

Bunford Gerda
(Mozgástér)

A nagy migráns mutyi

2015-ben tehát egy új iparág született Németországban: a bevándorlás-biznisz.
 
4

Castel C. Róbert
(Hír24)

Ha fontos a disznóvágás, kell a kerítés

Ha ez az életforma nektek valamennyire értékes, azt meg kell védeni, ha nem, akkor hagyjuk a fenébe. Ha fontos neked, hogy megtartsd ezt az életformát, meg a disznóvágást, kell valamit tenni ezért.
 
8

Sebastian Kurz
(Magyar Idők)

Rengeteg áldozattal járt a nyitott kapuk politikája

Mostanra már mindenki belátta, a bevándorlási hullámot meg kell állítani. Keményebben kell dolgoznunk, hogy megállítsuk az illegális bevándorlást. Interjú.
 
4

Sebes Gábor
(Magyar Idők)

Migránssimogatókból terroristasimogatók

Aki támogatja a bevándorlást, annak valahogyan el kell jelentéktelenítenie és igazolnia kell az erőszakot is.
 
10

Gágyor Péter
(Magyar Nemzet)

Utazások kora

Hogy manapság ki mit akar a politikában, azt nehéz nyomon követni. Milyen célokat kerget Merkel, és milyeneket Erdogan különös és eleve betarthatatlan migránsszerződésükben? Ezt talán ők maguk sem értik.
 
1