Matolcsy: A válságnak vége

2012. június 08. 08:05

A magyar gazdaság az átmenet állapotát éli, de jövőre már erős növekedést fog mutatni – jelentette ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a CNN-nek nyilatkozva. A Richard Quest által készített interjú csütörtökön került fel az amerikai hírtelevízió internetes oldalára.

2012. június 08. 08:05

Matolcsy György elmondta, hogy Magyarország az államháztartási hiány leszorítása érdekében „számos nem konvencionális gazdaságpolitikai intézkedést hozott meg”. Emlékeztetett, hogy elkészült a magyar konvergenciaprogram, amelyet jóváhagyott az Európai Bizottság, és hangsúlyozta, hogy Magyarország pénzügyi helyzete rendezett. „A válságnak vége” – mondta a tárcavezető.

A riporter felvetésére, hogy a magyar gazdaság több mint egy százaléknyit zsugorodott az első negyedévben, ami a legrosszabb mutató az unióban, Matolcsy emlékeztetett arra, hogy viszont a tavalyi év utolsó negyede az egyik legjobb volt az EU-ban. „Ez egy átmeneti időszak a magyar gazdaság számára. A jövő évben, hadd mondjam így: erős gazdasági növekedési mutatóval fogunk rendelkezni. Ez az év egy kicsit rizikós, ebben igaza van” – mondta Matolcsy György.

A kérdésre, hogy miért nincs igazuk a magyar gazdasági vezetés bírálóinak, a miniszter elismerte, hogy a kormány számos kritikát kap a nem konvencionális intézkedések miatt, de, mint mondta, „ez a jövő”. Megfogalmazása szerint „rá voltunk kényszerítve arra, hogy innovatívak és kreatívak legyünk”. A CNN riportere, Richard Quest úgy vélekedett, hogy a magyar kormány „túlságosan innovatív és túlságosan kreatív”, és hogy sok közgazdász szerint a magyar gazdaság rossz úton halad. Matolcsy válaszában ismételten hangsúlyozta, hogy a kormánynak „nem konvencionális, sőt, nem ortodox eszközök felhasználásával” sikerült megvalósítania egy sikeres konszolidációs programot. „De az egész európai gazdaság növekedésre, munkahelyteremtésre és kreativitásra fog törekedni. Nagy szükség van a kreativitásra az Európai Unióban” – tette hozzá.

A kérdésre, hogy szerinte súlyosan tévednek-e azok, akik szerint Magyarország gazdasági katasztrófa felé halad, Matolcsy György kijelentette: „Teljes mértékben. Ez képtelenség. Ez képtelenség. A magyar tündérmese, avagy a magyar példa egy éven belül sikeres lesz.”

Quest felhozta, hogy a növekedés üteme lassú, a munkanélküliségi ráta magas, és hogy a deficitet csak „füst és tükrök” segítségével lehetett csökkenteni, és hogy az egykulcsos adó csökkentette az adóbevételeket. A nemzetgazdasági miniszter erre úgy érvelt, hogy „az éremnek két oldala van”, és rámutatott, hogy a magyar államadósság szintje csökken, az államháztartási hiány fenntartható, és jóval a GDP 3 százaléka alatt van. A gazdaságban, amely átmeneti szakaszban van a növekedés felé, új munkahelyek jönnek létre.

A CNN riportere szerint Magyarországnak meg kell hátrálnia a központi bank kérdésében, és ezt minél hamarabb teszi meg, „annál előbb száll le mindenki önökről”. Matolcsy kijelentette, hogy a magyar központi bank „száz százalékig független”. Quest közbevetésére, hogy „mások ebben nem értenek önnel egyet”, a nemzetgazdasági miniszter azt hangsúlyozta, hogy az MNB „lényegében független a kormánytól, és minden olyan törvényt amely szükséges ahhoz, hogy ezt mindenki számára abszolút bizonyossá tegye, a parlament elé kerül, és június végéig el fogják fogadni”.

Matolcsy György arra a kérdésre, hogy miben látja a magyar gazdaság jövőbeni erejét az Európai Unión belül, kijelentette: az erőt Közép-Európa egészében látja. „Mi következünk. Mi leszünk az új központ a világgazdasági közösség számára. Az euróövezet déli övezetét a közép-európai régióval váltjuk fel.” A miniszter szerint a közép-európai térség nagyon erőssé válik, mert ez lesz „a következő felemelkedő régió Európai és Ázsia, Európa és az Egyesült Államok között, és Magyarország ennek a szívében található”.

Összesen 237 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
realista
2012. június 09. 14:38
"Matolcsy: A válságnak vége" Válság: Matolcsynak vége!
Theorba
2012. június 08. 22:08
Arra gondolok, hogy a valóság az, amit annak hiszünk, s ezáltal egyben át is alakítjuk. Namármost az elsődleges kíváncsiságom arra van kihegyezve, hogy miért nem érti meg egymást ez a két tábor. Az új világrend-esek pedig egyre szaporodnak, s evvel befolyásolják a valóságot is. (Jó: értem én a vadromantikájukat is.) Kösz, hogy féltesz az "elcsábulástól", de ez nem csak gazdasági kíváncsiság, hanem ó-új szövetségi is. Nekem már nem sok van hátra, ezért megengedhetem magamnak a tisztábban látásra való törekvés luxusát. Ebből következően már gyökeres változást sem könnyű elérni nálam.
ketroot
2012. június 08. 13:30
Egyébként, kedves Lencsés István! Hogy van az, hogy itt már "anonimként" pörögsz?
bmucsai
2012. június 08. 12:37
Nem értem az előttem szólókat! A Vadai azt mondta a parlamentben, hogy vegyen példát Fletó gazdaságpolitikájáról. Fletó tegnap azt mondta (prezentálta), hogy nincs válság. Matolcsy csak azt mondta, hogy vége! Szerintem visszafogott volt! Ez persze bosszantóan hangzik a válság generálóinak, de ez van. Amúgy is csak az MNB függetlensége a lényeg! Ami a válságot illeti, a görög választás után minden rendben lesz! Megszűnik .......
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!