Vörösiszap: A környezetvédő azt hitte, csak a vizet engedik le a kazettáról

2012. szeptember 27. 17:04

Az ajkai timföldgyár környezetvédője a vörösiszap-katasztrófa ügyében indított büntetőper újabb tárgyalásán azt mondta: azt hitte, csak az összegyűlt esővizet engedik le a már nem működő IX-es tározóról, és ezért riasztották a kolontáriak a tűzoltókat.

2012. szeptember 27. 17:04

A vádlottak továbbra is tagadták az ellenük felhozott vádakat a Veszprémi Törvényszéken csütörtökön, amikor a hetedrendű vádlott G. Gábor főtechnológust és a tizenharmadrendű vádlott W. Ferenc környezetvédőt hallgatták meg. A környezetvédő a tárgyalást vezető bírónő által felolvasott jegyzőkönyv szerint az ajkai tűzoltóság telefonos érdeklődésére 2010. október 4-én a gátszakadás utáni percekben azt mondta: „Lehetséges, hogy a IX-es tározóban összegyűlt, majd leengedett esővizet láthatták a kolontáriak”.

A vád szerint W. Ferenc a tűzoltóságnak félrevezető tájékoztatást adott, és később nem hívta vissza a tűzoltóságot, hogy a valóságnak megfelelő tájékoztatást adjon a bekövetkezett katasztrófáról. A gátszakadás után nem értesítette a hatóságokat, a tűzoltóságot és a mentőket, ezért különösen nagy vagyoni hátrányt okozó közveszélyokozással vádolják. A környezetvédő tagadta az ellene felhozott vádakat, és azzal érvelt, hogy az első perctől mindent megtett a károk elhárításáért. Hangsúlyozta, hogy amikor fél egy körül P. Ferenc hatodrendű vádlott telefonon értesítette, hogy „elszállt a gát”, Ajka-Gyártelep állomásnál „kobakjával integetve” leállította az arra közlekedő budapest-szombathelyi vonatot. Kolontárra ment, és a tűzoltókat a kiömlött vörösiszap maró hatására figyelmeztette.

A tárgyaláson elhangzott: a nyomozás során W. Ferencet szembesítették a tűzoltóság egyik munkatársával, akinek azt mondta, hogy a X-es tározónak „négy-öt hónapja van ahhoz, hogy átszakadjon”. A szembesítésen ezt tagadta, mert arra gondolt, hogy négy-öt hónap múlva meg fog megtelni vörösiszappal a kazetta. A jegyzőkönyvekből elhangzott, hogy W. Ferencnek környezetvédőként a működő tározóval feladata nincsen, a később átszakadt tározónál hibát nem tapasztalt. A bírónőnek bemutatta a belügyminiszteri elismerést, amelyet az iszapömlés első évfordulóján kapott a katasztrófában tanúsított helytállásáért.

Nem tartotta magát bűnösnek a hetedrendű vádlott G. Gábor főtechnológus sem, vallomást sem tett a tárgyaláson. Korábbi vallomása szerint 2008. áprilisig ő volt felelős a vörösiszap-kazetták üzemeltetéséért, utána nyugdíjasként lett főtechnológus. A katasztrófa napján D. József vezérigazgató-helyettessel a timföldgyár ebédlőjében volt, mikor telefonon értesültek a gát átszakadásáról. Azonnal Kolontárra, majd a tározó tetejére mentek, és ott látták, hogy a gáttestből egy 30-50 méteres darab kiszakadt. Megpróbálták értesíteni a kolontári polgármesteri hivatalt, majd őt visszaküldték a gyárba, hogy vigyen ötven pár gumicsizmát a helyszínre.

A vád szerint G. Gábor hidrátgyártási igazgatóként 2008-ig nem intézkedett a X-es tározó gátjainak állékonyságáról adatokat szolgáltató monitoringrendszer kiépítéséről; kárelhárítási intézkedéseket nem tett, és nem jelezte a bekövetkezett katasztrófát a hivatalos szerveknek, polgármesteri hivataloknak, ezért halált előidéző gondatlan közveszélyokozással vádolják.

A tárgyalás pénteken folytatódik, a tervek szerint a két diszpécser és a környezetvédelmi felelős meghallgatásával.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
miloka
2012. szeptember 27. 19:15
Tagadják a vádakat. Közben meg magyarázzák, hogy mit miért nem csináltak úgy ahogyan az elő van írva, vagy éppen a józan és felelős ész diktálná.
Gombóc XVI. Artúr
2012. szeptember 27. 17:36
Szegény apám mindig azt mondta, hogy "sz.rnak-bajnak nincs gazdája". Azt gondolom, hogy ez ennek a tipikus esete. Minden esetre 10 ember meghalt, nem is akármilyen kínok között, úgyhogy remélem kemény ítéletek fognak születni...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!