Mesterházy: Orbán ne egyedül döntsön Paksról!

2013. január 29. 09:22

Orbán Viktor egyedül ne döntsön Magyarország következő 50 évéről! – szólította fel az MSZP elnök-frakcióvezetője a miniszterelnököt arra hivatkozva, hogy sajtóhírek szerint a paksi atomerőmű bővítésének ügye is szóba kerül Vlagyimir Putyin államfő és a magyar kormányfő január 31-i moszkvai tárgyalásán.

2013. január 29. 09:22

Mesterházy Attila közleményében azt írta, a Fidesz és Orbán Viktor miniszterelnök a jelek szerint figyelmen kívül hagyta, hogy az atomerőmű-építés speciális, hosszú távú nagyberuházás, amely messze túlnyúlik kormányzati ciklusokon, ezért fontos a társadalom támogatásának megszerzése is. Ehhez pedig átlátható döntéselőkészítésen és korrekt szabályozáson, megfelelő információáramláson, tájékoztatáson keresztül vezet az út – tette hozzá.

Közölte, az MSZP nem partner abban, hogy egy évtizedekre kiható gazdaságpolitikai, költségvetési kormányzati döntés végrehajtásához úgy asszisztáljon, hogy a Magyarországon élő emberek nem ismerhetik meg az atomerőmű-bővítéssel kapcsolatos kormányzati döntés hátterét, alapjait és következményeit. Az MSZP különösen kockázatosnak tartja, ha a kormányzat csak egy szűk elit felhatalmazása alapján, a színfalak mögött tárgyal a lehetséges partnerekkel egy 3000-5000 milliárd forintos beruházás megvalósításáról – fogalmazott Mesterházy Attila.

Közleményét úgy zárta: az MSZP felszólítja Orbán Viktort, hogy az emberek véleménye nélkül ne döntsön a jövőjükről, a sorsukról.

Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára a miniszterelnök moszkvai útja kapcsán a paksi atomerőmű-bővítés és az abban való esetleges orosz közreműködés kérdéséről szólva múlt pénteken úgy nyilatkozott: a kabinet célja, hogy a magyar villamosenergia-felhasználásban a jelenleginél jóval nagyobb részt biztosítson a paksi erőmű. Az atomenergiát tiszta és biztonságos energiaforrásnak tartja a kormány, ezért a jövőben növelni szeretné azt a jelenleg 43 százalékos arányt, amelyet a paksi atomerőmű fedez az ország villamosenergia-felhasználásából – magyarázta.

Ehhez azonban egy óriási beruházásra van szükség, ami természetesen „komoly várakozásokat generál”, de mivel még nem történt pályázatkiírás, nem zajlottak konkrét tárgyalások, „minden híresztelés idő előtti”. Hozzátette ugyanakkor, hogy ha felmerül a kérdés, a magyar fél ismertetni fogja az álláspontját.

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
silvester
2013. január 29. 11:28
Azt nem te döntöd el te és haramia társaid döntik el sz..házi,hogy mi legyen .Csak igy tovább a lenin úton-éhségmenettel,órias plakatokkal,hazugságokkal.Már a kocka el van vetve rég,az ország vezetését rátok a többség nem bízza bő évtizedekig ,csak törpék lesztek,mehettek a borsodban megnyiló bányákba dolgozni nyakló nélkül nyakóval együtt.Gúr nándit ne, hogy magára hagyjátok,jó lesz csilletolónak-a széltoló.
pic
2013. január 29. 11:14
Kérdezze már meg Bajnait, megkérdezte-e Orbán Viktort hogy -mikor bukásuk mány nyilvánvaló volt - mit szól egy kis IMF csomaghoz, amit majd neki és kormányának kell négy év alatt visszaküldeni kamatostól?
Kvasztics Fedor
2013. január 29. 11:01
Hogy kell-e bővíteni, vagy nem az szakmai kérdés, és nem hiszem, hogy itt a Mandíneren fog eldőlni. Majd ott dől el, hogy a zöldeket, vagy a Greenpacet a szénlobbi, vagy az atomlobbi tudja jobban megfizetni, hogy kavarjanak egy kis botrányt, vagy tüntessenek a másik ellen. De ha bővítik Paksot, akkor azokal kéne, akikkel felépíttettük. Volt már orosz fóbiánk húsz éve, pont a szociknak volt, tudjuk, metróépítés az államadósság rovására. Ez nem kellett, odaadták Demszkynek, hadd játsszon egy jót a közpénzekkel. Az eredményt most láthatjuk. Mesterházy jogfolytonos elődei sem kérdeztek semmit ebben az ügyben, amikor Paksot felépítették, ezért most ebben az esetben is legyen jogfolytonos Mesterházy. Ez most nem az ő döntésük lesz. A pály széléről bekiabálni lehet, de dönteni nem.
Senior
2013. január 29. 10:58
Ebben Orbánnak spec. igaza van. Paksra csak az oroszokat szabad beengedni, ehhez a ketyeréhez ők értenek, a kotnyeleskedő franciák egyszer már majdnem nagy bajt okoztak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!