Demokratikus politikai erőkkel működne együtt a Hálózat a Tanszabadságért

2013. február 04. 17:55

A Hálózat a Tanszabadságért (HAT) az általa képviselt oktatáspolitikai elveken alapuló párbeszédet kezdeményez a demokratikus politikai erőkkel.

2013. február 04. 17:55

A szervezet hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: céljuk az oktatáspolitikával kapcsolatos jelenlegi közös pontok, elképzelések azonosítása. Ezért kezdeményezik a széles körű párbeszédet. Az oktatásban érintett civil szervezetek, a Szülői Hálózat, valamint az Oktatói Hálózat és a HAT által megalkotott alapelvek azokat a sarokköveket tartalmazzák, amelyeket elengedhetetlennek tekintenek az eredményes, hatékony, méltányos és progresszív oktatási rendszer kiépítéséhez. Az alapelveiket elfogadni kész egyes politikai erők számára kétoldalú szakmai együttműködést is felajánlanak. Szándékuk, hogy szakmai programjuk érvényesüljön e partnerszervezetek stratégiai terveiben és gyakorlatában. Az MTI-hez is eljuttatott közlemény szerint az alapelveket tíz pontban foglalták össze.

Eszerint a közoktatás helyben nyújtott közszolgáltatás, az oktatás irányításának és finanszírozásának biztosítania kell a szektorsemlegesség és a hatékonyság követelményeinek érvényesülését. A nevelés–oktatás állami költségvetési finanszírozásának stabil, tervezhető és átlátható módon biztosítania kell az oktatási intézmények működését, a felsőoktatási intézmények oktató–kutató tevékenységének ellátását, a finanszírozás módjának pedig ösztönöznie kell a minőség és eredményesség javítására – írták. Kitértek arra is, hogy az oktatás minőségének egyik legfontosabb feltétele az oktatási intézmények autonómiája. Minden oktatáspolitikai kezdeményezésnek és az oktatási szektor minden intézményének törekednie kell az oktatási egyenlőtlenségek csökkentésére, a minden gyermekben benne rejlő tehetség kibontakoztatására, a méltányosság elvének érvényesítésére.

Az alapelvek között szerepel, hogy a fejlesztéspolitikának az oktatásban az érdekeltek támogatását élvező hosszú távú stratégián kell alapulnia, korrupciómentesnek kell lennie és igazodnia kell a helyi-intézményi fejlesztési szükségletek sokféleségéhez. Az oktatásban működő közintézményeknek a világnézeti semlegességet érvényesítő módon kell működniük, a pedagógusoknak, oktatóknak biztosítani kell a magas színvonalú munkavégzés és a szakmai fejlődés feltételeit, munkájuk megfelelő szakmai és anyagi elismerését. Ezzel szemben szakmai minőségi követelményeket kell rögzíteni számukra és ezeket érvényesíteni kell.
 

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2013. február 05. 07:31
Azokat értik "demokratikus" alatt akik szintén leszarják a többségi határozatot?
felfújta a szél
2013. február 05. 01:20
"az oktatás minőségének egyik legfontosabb feltétele az oktatási intézmények autonómiája. " Egy fenét. Az SZDSZ hű fiai és lányai intézményen belüli túlélésének feltétele a autonómai
Zsolt75
2013. február 04. 21:20
Ki a demokratikus erő? Majd Ők megmondják (megsúgják nekik), de annak semmi köze holmi választásokhoz...
kuwiq
2013. február 04. 20:35
miért van az, hogy a "hálózat" szóra egyből az "elhárítás" ugrik be? (meg valahol az szdsz, ami ha lehet, még rosszabb) eleve van egy titkosszolgálati stich-je a kifejezésnek
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!