NGM: Az áprilisi konvergenciaprogramban lesz új kormányzati makrogazdasági pálya

2013. március 21. 18:52

Az áprilisban benyújtandó konvergenciaprogramban lesz új, a legfrissebb információkra épülő makrogazdasági pálya – közölte Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) költségvetésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön, a tárca online tájékoztatóján.

2013. március 21. 18:52

A helyettes államtitkár tájékoztatása szerint még korai lenne vizsgálni a tranzakciós illetékből befolyó összegeket, hiszen új adónem révén nem ismert, hogy milyen szezonális hatások befolyásolják az adóbevétel alakulását. A tárca csütörtöki tájékoztatása szerint a pénzügyi tranzakciós illetékből februárban 13,4 milliárd forint folyt be, alig 4,5 százaléka az éves előirányzatnak. Arra a felvetésre, hogy a romló makrogazdasági kilátások miatt nem teljesül idén a stabilitási törvénynek az adósság csökkenésére vonatkozó előírása, Banai Péter Benő úgy válaszolt: a makrogazdasági körülményeken túl az államadósság alakulását számos további folyamat határozza meg, így például a Kincstári Egységes Számla állományának alakulása, valamint a költségvetést nem érintő, de az államadósságot befolyásoló európai uniós támogatások összege.

A helyettes államtitkár leszögezte ugyanakkor: a stabilitási törvény előírja, hogy amennyiben az államadósság a féléves felülvizsgálatot követően várhatóan nem csökkenne, akkor a mindenkori kormánynak a költségvetési törvény módosítását kell kezdeményeznie. Az NGM szakembere közölte: az előző héten lejárt jenkötvényt a kormány az év eleji devizakötvény-kibocsátásból képzett devizatartalékból fizette vissza, ahogy ebből a forrásból fizetik a jövő héten esedékes IMF-hitel törlesztőrészletet is. A szakember arról is tájékoztatott, hogy a februári devizakötvény-kibocsátáshoz kötődően 1,1 milliárd forint, a PEMÁK kibocsátáshoz kapcsolódóan 3 milliárd forintnyi jutalékkifizetés terhelte a költségvetést.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Yuing
2013. március 22. 08:14
Két hónap alatt 910 milliárd forinttal nőtt a központi költségvetés adóssága, és korábban sosem látott szintre emelkedett. Az adósságállomány 21 630 milliárd forint, több mint 200 milliárddal haladja meg az eddigi rekordot jelentő 2011. novemberi értéket. A központi költségvetés adósságszintje az év végéhez képest egy átlag magyarra 104 600 forinttal nőtt az egy magyarra jutó állami eladósodás. http://www.168ora.hu/buxa/oriasi-bukta-allamadossag-elleni-harc-111727.html
joebacsi99
2013. március 21. 21:50
Tehát újabb nem megszorítások következnek.
balint60
2013. március 21. 19:52
Áprilisban elkezdődik az OV beígérte "aratás". Kíváncsian várom, hány százmilliárdos nem-megszorítást fog tartalmazni.
Viktus
2013. március 21. 19:42
"Orbán Mercedese" - a gyárban dolgozó olvasónk leírja, aminek titokban tartásáért mindent megtesz a vezetőség A magyar ipar egyik zászlóshajójaként emlegetett kecskeméti Mercedes gyár vendége volt nemrégiben Orbán Viktor. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, evett-ivott, körülnézett, mindent nagyon szépnek talált, mindennel meg volt elégedve. A fotósok gyönyörűségére szerszámot is fogott a kezébe, hogy lássa ország-világ, nem akármilyen vezetője van ám a magyarnak, hanem dolgos, egyszerű nép gyermeke, aki - lám - a gyárban is megállja a helyét, ha a sors úgy hozza. Majd a néhány órás kiszállás után furikázott még egyet egy újonnan legördült CLA Mercedessel, majd, mint aki jól végezte a dolgát, ahogy jött, el is távozott. További részletek: http://kuruc.info/r/20/109635/#ixzz2OCXNpgvF Tündérmese ...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!