Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Vasutassztrájk jöhet áprilisban

2013. március 18. 20:42

A Vasutas Szakszervezetek Szövetsége (VASZ) elszánta magát, hogy április második hetétől tiltakozó akciósorozatba kezd az országos bérajánlásra vonatkozó megállapodás kikényszerítése érdekében.

2013. március 18. 20:42

A Mozdonyvezetők Szakszervezetét, a Vasutasok Szakszervezetét és a VDSzSz Szolidaritást tömörítő VASZ elnöksége döntött arról is, hogy felkéri a kormányt a köztulajdonban lévő vállalatokra vonatkozó bérajánlás megtételére. A közlemény szerint a bérajánlás létrejöttét továbbra is „a Vállalkozók Országos Szövetsége akadályozza”, egyedüliként a munkaadói konföderációk közül. Amennyiben továbbra sem bírálják felül álláspontjukat, és emiatt nem jön létre a bérajánlás, a VASZ elindítja tiltakozó akcióját, amelyhez más szakszervezetek csatlakozására is számít – tudatták.

A vasutas szakszervezetek az idei évre az éves inflációt lefedő 4-5,2 százalékos, január elsejétől visszamenőleges hatályú bérfejlesztést tart elfogadhatónak. A közlemény hangsúlyozza: a MÁV csoport cégeinél öt éve nem volt reálkereset-fejlesztés, ez a mintegy huszonötezer vasutas munkavállalót képviselő VASZ szerint tarthatatlan.

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Feketestucni
2013. március 19. 08:24
Szégyen az egész! Valami német v osztrák cég vegye meg persze vízfej nêlkül és üzemeltesse normálisan.
székely
2013. március 19. 08:15
A diákság HÖOK általi leszereléséhez hasonlóan, majd Gaskóval megegyeznek valami alamizsnában oszt jó napot.
Korn
2013. március 19. 07:23
Sztrájkolnak a pontosabb közlekedésért, vagy a tisztább vonatokért? :D
jobban teljesítő
2013. március 19. 07:19
Ez a liberálnáci csürhe megint kihúzott egy zavarkeltőt a cilinderből. :))))))))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!