A FIFA vizsgálatot indíthat Románia ellen

2013. szeptember 12. 17:47

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) vizsgálatot indíthat a románok ellen szurkolói pénteki világbajnoki selejtezőmérkőzésen tanúsított magyarellenes megnyilvánulásai miatt a ziare.com című román hírportál szerint.

2013. szeptember 12. 17:47

A honlap hivatalos forrásokra hivatkozva azt írja, Mike Foster, a 3-0-s román sikerrel zárult találkozó angol megfigyelője jelentésében azt írta, a román szurkolók „idegengyűlölő” rigmusokat skandáltak a meccs alatt, továbbá kitért arra is, hogy a drukkerek között incidensek voltak. A román-magyar meccsen a hazai közönség többször skandálta, hogy „kifelé a magyarokkal az országból”, ezért a hangosbemondón többször elhangzott a felszólítás a szervezők részéről, hogy szurkoljanak sportszerűen.

A portál szerint a FIFA már meg is kezdte a vizsgálatot az ügyben, és előfordulhat, hogy a román válogatott a következő, október 15-i hazai mérkőzését, az észtek elleni vb-selejtezőt zárt kapuk mögött játssza.

Victor Piţurcă együttese október 11-én Andorra vendégeként lép pályára, négy nappal később pedig az észteket fogadja: a gárda akkor éri el a pótselejtezőt érő második helyet, ha ezen a két meccsen legalább két ponttal többet gyűjt, mint az előtte álló magyar válogatott. Igaz, Egervári Sándor csapata még találkozik a vb-ezüstérmes hollandokkal.

A jövő évi brazíliai világbajnokság selejtezősorozatában Romániát már szankcionálta a FIFA a szurkolók viselkedése miatt: márciusban a Hollandia elleni, amszterdami találkozón kifüggesztett magyarellenes felirat miatt a román szövetséget 20 ezer svájci frankra bírságolta meg a FIFA fegyelmi bizottsága.

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csomorkany
2013. szeptember 13. 07:39
Az igazi szégyen az, hogy a magyar sajtó nem vette észre azt, amit az angol FIFA-ellenőr igen. Az is a kommentekből derült ki, hogy köveket vagdostak a szurkolók vonatához, vagyis gyilkossági kísérlet elszenvedőivé váltak.
vigyor
2013. szeptember 13. 07:32
Végre. Mert az azért érdekes, hogy eddig csak a magyar "szurkolók" hangját hallotta meg a FIFA.
rajgy
2013. szeptember 12. 20:06
Kit érdekel a zártkapus meccs? A továbbjutásról pedig már 0-2 nél lemondtam. Ott nyomban kellett volna a Dzsudzsáknak tiltakoznia a bírónál, és kérni hogy játsszák újra fütty nélkül, mert nem hallotta. Ha nincs tisztességes Himnusz, akkor nem lesz HANDSHAKE sem! Hogyan képviselte a NEMZETET, ha még ezért sem mert szólni? Hónapok óta tudtuk, hogy a románok félnek a zárkapus meccstől, és a bűntetéstől. Egy ilyen HELYZETET kihagyni! Kikényszeríthette volna, hogy 50.000 román tisztelettel halgassa végig a himnuszt, különben nem sorakoznak fel kézfogáshoz. Ehelyett alázattal végighallgatta a román himnuszt és kezetfogott. (1.Öngól.) Ha a FIFA fenyegetés árnyékában a románok ezt meg merték tenni, akkor milyen tiszteletet várhat el ezek után egy erdélyi magyar? Ez egy megerősítés volt a románoknak. Csak elég aljasnak kell lenni, és egy magyar csapatkapitány úgysem mer szólni érte.
anegy_
2013. szeptember 12. 18:47
Csak az angol megfigyelőnek tűnt fel ? a többi nem hallott, nem látott semmit?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!