Kanadai magyarokkal emlékezett 1956-ra a köztársasági elnök

2013. október 30. 08:16

Áder János a vancouveri ünnepségen hangsúlyozta: a Kanadában élő magyar közösségek tagjai megbecsülést vívtak ki maguknak és hazájuknak, nem véletlenül nyilvánította Kanada saját nemzeti történelmi öröksége részévé az 56-os magyarok befogadását.

2013. október 30. 08:16

A Kanada által befogadott magyar közösségek tagjai megbecsülést vívtak ki maguknak és hazájuknak – jelentette ki helyi idő szerint kedd este Áder János köztársasági elnök a Vancouveri Magyar Kulturális Egyesület székházában az 1956-os forradalom 57. évfordulója alkalmából elmondott beszédében. „Szüleink és nagyszüleink nemzedékeinek hiába nem sikerült akkor megváltoztatni a kommunista rendszert, a világ más lett a magyar nép 56-os forradalma után” – mondta az államfő.

Áder János a több mint 200 fős hallgatósága előtt hangsúlyozta, hogy a forradalomban a magyar nép a szabadság nemzeteként született újjá és 1956 őszének 12 napja erkölcsi alapjaiban rengette meg a kommunista világrendszert, ami magyaroknak elismerést és megbecsülést szerzett a világban. Az elnök korabeli magyar lapjelentéseket idézett, amelyekből kiderült, hogy október 29-én lehetségesnek tűnt, hogy a forradalom követeléseinek teljesülésével ismét visszatérhet a rendes kerékvágásba az élet, november 4-től azonban világ tehetetlenül nézte végig a forradalom vérbefojtását.

Megemlékezett róla, hogy magyarok százezrei keltek útra a megtorlás elől menekülve, akik közül Kanada 40 ezret fogadott be. Felidézte, hogy a soproni erdőmérnöki fakultás kétszáz hallgatóját és 14 tanárát együtt fogadta be Vancouverben a Brit Kolumbiai Egyetem, ahol folytathatták tanulmányaikat. A diákok közül – Józsa László erdőmérnök, az egyetem volt kutatójának elmondása szerint – 141-en ebben a tanintézményben diplomáztak. Az államfő az egykori soproni diákok közül nyolccal együtt ebédelt és még többen vettek részt közülük az ünnepi megemlékezésen.

Áder János a kulturális elemekkel gazdagított megemlékezésen rámutatott, hogy a Kanadában élő magyar közösségek tagjai megbecsülést vívtak ki maguknak és hazájuknak, nem véletlenül nyilvánította Kanada saját nemzeti történelmi öröksége részévé az 56-os magyarok befogadását. „Magyarország államfőjeként ezért ezen a helyen is szeretném szívből jövő köszönetemet kifejezni Kanadának és minden itt élő magyarnak, mindenkinek, aki személyes teljesítménye van abban, hogy a két nemzet tagjai mindig jó szívvel, megbecsüléssel és barátsággal nézhessenek egymás szemébe” – hangsúlyozta a köztársasági elnök.

Párdány Miklós, az eseményt vendégül látó Vancouveri Magyar Kulturális Egyesület elnöke hangsúlyozta, hogy az intézménynek, amelyet 56-osok alapítottak, az a célja, hogy a magyar gyerekek öt vagy tíz év múlva is beszéljék az anyanyelvet. Szavai szerint az egyesület tevékenysége azt bizonyítja, hogy „igenis lehet szépen, becsülettel, pártütés nélkül is magyarnak lenni”. Az eseményen Hajdú Csaba, volt nemzetőr felidézte a forradalommal, az akkori magyar összetartással kapcsolatos személyes élményeit.

Az államfő és felesége a nap folyamán korábban, a Forest Lawn National Parkban, a vancouveri magyar közösség csaknem 100 képviselőjének jelenlétében megkoszorúzta az 56-os emlékművet. Az eseményen Ábrahám Tibor, a Magyar Diaszpóra Tanács kanadai elnöke mondott megemlékező beszédet.

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gyurcsány Viktor
2013. október 30. 09:45
Az ott balra milyen zászló? Ilyen leveles-címeres zászlója sosem volt Magyarországnak...
6qwasyx
2013. október 30. 08:48
Most már az lesz a divat, hogy minden közjogi méltóság mögött fegyveres katona fog állni? Fostok, bitangok?
6qwasyx
2013. október 30. 08:33
Mi a faszt keres Áder Kanadában?
buckafej
2013. október 30. 08:25
Én voltam Victoriában (Vancouver mellett), és valóban nagyon szép magyar közösség él ott, akik ma is ápolják a hagyományokat. Sajnos a 2.-3. generáció már legtöbbször elveszti a magyarságát, de az 56-osok valóban becsületesen dolgoztak és jól megállták a helyüket és jó hírét vitték Magyarországnak és 1956-nak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!