Ombudsman: Jogsértő volt az ózdi vízkorlátozás

2013. október 10. 15:42

Sértette az egészséghez és az egészséges ivóvízhez való jogot, illetve származáson alapuló hátrányos megkülönböztetéshez vezetett az ózdi önkormányzat azon rendelkezése, amellyel korlátozta a közkutak használatát – állapította meg az ombudsman.

2013. október 10. 15:42

Az alapvető jogok biztosa és a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettese közös vizsgálatukban az emberi méltóság sérelmét, illetve nemzetiségi származáson alapuló közvetett diszkriminációt is megállapítottak – olvasható az ombudsman hivatala által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben. Emlékeztettek arra, hogy Ózdon a képviselő-testület június 20-i döntése alapján július elejétől korlátozták 62 közkifolyó vízhozamát, illetve 27-et elzárták. A vízkorlátozás indoka a lakosság takarékosabb vízfogyasztásra ösztönzése, valamint a jogellenes használat visszaszorítása volt.

Mint írták, Ózdon csaknem ezer háztartásban nincs vezetékes ivóvíz, ezért – a vízkorlátozás következtében – hosszú sorok alakultak ki a közkutaknál. „Az erről megjelent sajtóbeszámolók arra is kitértek, hogy az intézkedés elsődlegesen és különösen hátrányosan az egyes telepszerű lakókörnyezetben élő, szociálisan hátrányos helyzetűnek tekinthető és a többségükben cigány származású lakosságot érintette” – olvasható a közleményben.

Székely László, az alapvető jogok biztosa és a környezetvédelemi jogterületért felelős helyettese, Szabó Marcel közös jelentésében megállapította, hogy az önkormányzat megalapozatlanul hivatkozott takarékossági okokra akkor, amikor egyes közkifolyók lezárásáról, mások víznyomásának a csökkentéséről döntött. A lezárt közkutakon mért korábbi fogyasztás ugyanis nem haladta meg az önkormányzat kapcsolódó rendeletében meghatározott mennyiséget, míg a nyomáscsökkentett kutak használói kevesebb ivóvizet vételeztek, mint amit jogszabály a létfenntartási és közegészségügyi vízmennyiségként minimálisan meghatározott – áll a közleményben.

Kitértek arra, hogy az intézkedés – bár látszólag mindenkire vonatkozott – „a lakosság egy jól behatárolható, cigány nemzetiségű csoportját lényegesen nagyobb mértékben érintette”. Ugyanis – mint írták – a közkifolyók nagyobb hányada „a cigány származású lakosság által legsűrűbben lakott területeken található”. Az a tény, hogy a rendelet látszólag mindenkire vonatkozik, „nem teszi semmissé az egyenlő bánásmód sérelmét” – írták.

Megállapították, hogy „az alapjogot korlátozó döntés önkényes indokokon alapult, a döntés és annak végrehajtása nem volt elkerülhetetlen, az emberi méltóságot is sértő kollektív büntetésként hatott, nem volt igazolható, hogy a korlátozás arányban állt volna az elérni kívánt céllal”.

Mivel az önkormányzat a vízkorlátozó döntését előbb felfüggesztette, majd visszavonta, az ombudsman és helyettese a hasonló jogsértések elkerülése érdekében fogalmazott meg ajánlásokat az önkormányzat, illetve a szabályozás és az ellenőrzés kérdéseiben a nemzetgazdasági miniszter, az illetékes kormányhivatal, valamint az Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal számára – olvasható a közleményben.

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Brigadéros
2013. október 10. 20:29
Csak észre ne vegye ez a szemfüles ombudsmanó, hogy a Btk. szigorítása sérti egyesek vas, réz és vasúti sorompó akkumulátor a tulajdonos tudta nélküli begyűjtéséhez való egészséges jogát...
flyb
2013. október 10. 18:11
Úgy látom a népírtóknak itt nem tetszik az igazság.
flyb
2013. október 10. 18:11
Úgy látom a népírtóknak itt nem tetszik az igazság.
enmar
2013. október 10. 17:13
Na, ennek sok érteleme van most október tizedikén.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!