Előzetesben a békéscsabai menekültközpont gyújtogatói

2013. november 15. 10:15

Tizenöt külföldi állampolgár előzetes letartóztatását rendelte el a Gyulai és a Békéscsabai Járásbíróság a békéscsabai menekültszállón hétfőn történt rongálás miatt – közölte a Békés Megyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.

2013. november 15. 10:15

A tájékoztatás szerint csoportosan elkövetett garázdaság és kisebb kárt okozó rongálás vétsége miatt Békéscsabán 8 szenegáli, 2 ghánai és 1 mali állampolgár került előzetes letartóztatásba, míg Gyulán csoportosan elkövetett közveszélyokozás miatt 4 szenegáli.

Az eddigi adatok alapján november 11-én a délutáni órákban a külföldi állampolgárságú gyanúsítottak a békéscsabai menekültszálló épületét, annak berendezési, felszerelési tárgyait megrongálták, az épület több ablakát kitörték, illetőleg felgyújtották az intézmény két, 2. emeleti lakószobáját. A békéscsabai menekültügyi központ néhány szobáját hétfőn vélhetően azért gyújtották fel, hogy többekkel közölték menedékjogi kérelmük elutasítását – idézte TV2 kedd esti Tények című műsora Végh Zsuzsannát, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) főigazgatóját.

A békéscsabai menekültügyi központban hétfőn három lakószoba kiégett, és a tűz a tetőszerkezetre is átterjedt, mire a katasztrófavédelem eloltotta a tüzet. Az intézményben akkor 192 menekültügyi őrizetben lévő külföldi, valamint a BÁH és a rendőrség 44 munkatársa tartózkodott.

Az átmenetileg lakhatatlanná vált őrző lakóit ideiglenesen más menekültügyi központokban helyezték el. A dolgozók átmenetileg szintén más szervezeti egységen belül végzik a munkájukat. A békéscsabai központban olyan embereket helyeznek el, akiknek a menekültügyi eljárása még nem fejeződött be, a menekültügyi hatóság még nem állapította meg róluk, hogy jogosultak-e nemzetközi védelemre.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalmazott tanár
2013. november 15. 11:50
Ez "kisebb kárt okozó rongálás vétsége"? "...a békéscsabai menekültszálló épületét, annak berendezési, felszerelési tárgyait megrongálták, az épület több ablakát kitörték, illetőleg felgyújtották az intézmény két, 2. emeleti lakószobáját." Ha valaki 2006-ban hozzért egy rendőrautóhoz, ránézett egy jelöletlen terroristára, azért kemény büntetést szabtak ki, és majdnem leselejtezték a járművet. Csak azért, hogy jelentős mértékű legyen a hivatkozott rongálás. Ez ilyen egyszerűen definiálgható cselekmény? Elkövetőfüggő "tényállás"?
regiszter
2013. november 15. 11:49
S amíg a büntetőügyük húzódik, addig sem lehet kitoloncolni őket, hanem mi etetjük a gyújtogatókat.
pitypang1125
2013. november 15. 10:54
Mi a faszomat keresnek itt nálunk szenegáliak?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!