Az LMP látni akarja a KLIK-jelentést

2014. január 28. 09:03

A párt közérdekű adatigényléssel fordul az Emberi Erőforrások Minisztériumához, hogy teljes egészében megismerhetővé váljon a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról tavaly év végén készült jelentés, melyben gazdálkodási hiányosságokat tártak fel.

2014. január 28. 09:03

Osztolykán Ágnes szerint a KLIK elnökének, Marekné Pintér Arankának, és Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkárnak is távoznia kellene azok után, hogy a kormány megrendelésére készült jelentés szerint az intézményfenntartónál hibák sorozatát követte el a vezetőség.

Az Országgyűlés oktatási bizottságának LMP-s alelnöke közleményében azt írta: a kiszivárgott információk szerint „hibás döntések sorozatáról, rossz vezetési gyakorlatról és ésszerűtlen gazdálkodásról szól a jelentés, amit a nyilvánosságnak joga van teljes egészében megismernie”. A Klik működése rengeteg pedagógust, szülőt és diákot érint, így, ha hibák vannak, azok megismeréséhez is mindenkinek joga van – tette hozzá Osztolykán.

Tegnap derült ki, hogy egy decemberben lezárult belső vizsgálat szerint a KLIK gazdálkodása ésszerűtlen és nem hatékony. Emiatt is halmozódott fel nagy hiány az intézmény költségvetésében. A minisztérium azonban azt közölte, hogy az átvilágítás a KLIK hatékony működését segíti, a központ elnöke pedig változatlanul élvezi a miniszter bizalmát.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fehereszter001
2014. január 28. 12:31
https://www.facebook.com/photo.php?v=564811043612287&stream_ref=10
liberálzöld.
2014. január 28. 10:29
Mit kell ezen látni? Az átvilágítás kiderítette, hogy össze-vissza tákolt, idiótán működő, herdáló szervezteről van szó. Na most ki is rúgták azonnal a szakértőt, merthogy igazat mondott. Mondjuk ki is fizették előtte, nyilvánvalóan közpénzből. Miért olyan nagy baj az, ha valaki, aki erre amúgy is jogosult, szeretné menézni, hogy mire is fogy el a közpénz? A tanulmány és a KLIK tekintetében is. Csak hát ez államtitok, mert kiderül belőle, hogy a többi fideszes "forradalmi újítás"-hoz hasonlóan - tök hülye pancser az egész KLIK cilibuli.
geraz51
2014. január 28. 10:23
Te már ne nézz meg semmit,készülj a civil életre.A Zagva Gy GY is készül.Remélem mostmár hagyod magad magdönteni.
Pinter68
2014. január 28. 10:21
Na, ne már! Csak nem megint kiderült a Fidesz-KDNP kormány által létrehozott egyik állami vízfejről, hogy felduzzasztott aparátussal, pazarlóan gazdálkodik, átláthatatlan a működése és önkényesen dönt számos dologban? Hát hol van itt a nagy hangon beígért hatékonyság és költségtakarékosság elvtársak? http://index.hu/belfold/2014/01/27/brutalisra_sikerult_a_klik_eltitkolt_atvilagitasa/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!