Mindenhol elindulna Szili Katalin pártja

2014. január 15. 12:21

Valamennyi egyéni választókerületben indítani kíván jelölteket a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt (KTI), amely szociális politikájával, új politikai családként, a civil demokrácia támogatójaként jelenik meg a közéletben.

2014. január 15. 12:21

Szili Katalin hangsúlyozta, pártjuk új hangot, stílust és értékeket hoz a politikába azzal a céllal, hogy megvalósítsa a civil demokráciát. Kiemelte, a KTI frissességet jelent a változatlanságot ígérő két nagy politikai formációval szemben, mivel alulról szerveződő pártjuk munkájában kizárólag olyanok vesznek részt, akik megőrizték hitelességüket, szűkebb környezetükben pedig már bizonyították is rátermettségüket.

A KTI pártok és mozgalmak összefogásával alakult, jelenleg pedig már több mint huszonöt civil szervezet található a tagságában, köztük a devizahiteleseket segítő csoportok, valamint olyan kisebb szervezetek, amelyek csalódtak az MSZP-ben” – mondta a volt házelnök. Hozzátette: „szervezetük felépítése a tagok egyenlőségén alapul, összefogásuk pedig érték- és programalapú”. 

A jelenleg független országgyűlési képviselő egységes választási programjukból idézve elmondta, a civil párbeszéd segítése érdekében egy második parlamenti kamara összehívását javasolják, továbbá visszahívhatóvá tennék a parlamenti képviselőket.

Szili Katalin hangsúlyozta, a KTI nem szövetkezik azon politikai erőkkel, amelyek az elmúlt huszonöt évben zsákutcába juttatták az országot. Úgy fogalmazott, örül a szélesebb politikai összefogások létrejöttének, mert így világosan látszik, „ki az, aki csak a neoliberális folyamatokban tud gondolkodni és aki baloldali intézkedésekkel a konzervatív oldalt szolgálja”.

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
krisztoforo48
2014. január 15. 23:06
Induljon Thaiföldön,ott nem sokat szaroznának vele.2006-os voks!!!
tóth mária
2014. január 15. 14:37
Mindig megjegyzem: "csak azt az egy, egyetlen szavazatot tudnám feledni"-drága Katinka! de nem tudom.
fideszbukta2014
2014. január 15. 14:19
Ne induljon csak szavazzanak Orsós ellen!
Wagner Hopkins
2014. január 15. 13:17
És mi van a Cuciális Unio Párttal?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!