Szakály elnézést kér, de nem mond le

2014. január 20. 10:22

Szakály Sándor az „idegenrendészeti eljárásról” azt mondta: korabeli szakkifejezést használt, de elnézést kér azoktól, akiket megsértett. Lemondani viszont nem fog.

2014. január 20. 10:22

A Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója az ATV-ben úgy fogalmazott: „Arról beszéltem, hogy Európában és Magyarországon a 30-as években igenis létezett zsidókérdés, ezek a zsidók pedig sok helyen nem rendelkeztek állampolgársággal, vagyis hontalanok voltak. 1941-re Magyarországon több tízezer zsidó volt, akiknek az állampolgársága bizonytalan volt és ekkor az illetékes hatóság úgy döntött: minden kétes állampolgárságú személyt ki kell utasítani Kárpátaljáról és áttenni őket a galíciai német hatóságokhoz. 

Nem vontam kétségbe, hogy akiket kitoloncoltak, meggyilkolták. Én nem a holokausztot vontam kétségbe, hanem azt mondtam, hogy Magyarországon a magyar hatóságok tettek valamit, amit természetesen vitatnunk kell. Én egy olyan kifejezést használtam, ami az akkori időszakban egy szakkifejezés volt, de akit ezzel megsértettem, azt megkövetem.” 

Szakály azt is elmondta: eddig nem volt egyértelmű a történészek számára, vajon tudtak-e a magyar hatóságok és döntéshozók arról, hogy mi lesz a kitoloncoltak sorsa? Hozzátette: amennyiben a tudomány biztosan kiderítette, hogy igen, akkor elnézést kér.

Szerinte bűnösnek lenni és tévedni teljesen más kategória, ezért nem mond le. 

Összesen 239 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zokni
2014. január 21. 09:10
Ez mi, itt fölöttem, ez a "Kálmán Szolga" nevű? Egy zsebnáci nyilvánosan zsebhokizik itt előttünk?
Kálmán Szolga
2014. január 21. 08:53
Hát halld meg magyar az ezredik keresztyén magyar állami év ezer év ősi jussán és jogfolytonosságán alapuló, egyetlen életre vezető üzenetét: REKESZD KI ŐKET! MERT HA TE NEM TESZED MEG, ŐK TESZIK MEG VELED! Erre figyelmeztet minket ezer év kínja, megrabolt és ezerszer is kifosztott hazánk ama „magasban” mégis meglévő öröksége és nem utolsósorban Ramallah kődobáló fiai. Ifj. Hegedűs Loránt MIÉP alelnök
Kálmán Szolga
2014. január 21. 08:52
Azt mondják: kirekesztő. Minden augusztus 20-án megszólal a hamis tétel magyart kisemmiző rikácsolásukban: Szent István befogadó magyar állama. Németh László minderről azt mondja, hogy szeretnénk mi ma olyan tiszta helyzetet, mint Szent István többnyelvű államában volt, ahol a hazafiság leple alatt a többségbe nem hazudhatta át magát a kisebbségi.
Kálmán Szolga
2014. január 21. 08:52
Ők hisztérikusak a megszólítástól is: KERESZTYÉN MAGYAR ÁLLAM
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!