Bemutatták az Országház átalakított alsóházi üléstermét

2014. április 15. 15:01

A országgyűlési képviselők számának csökkenése miatt az üléstermet is át kellett alakítani, az ezzel kapcsolatos munkálatok március végén fejeződtek be. A legnagyobb változás, hogy körüljárhatóvá vált az ülésterem.

2014. április 15. 15:01

Kevesebb ülőhelyet, de több szakértői páholyt alakítottak ki az Országház 48 millió forintból megújult alsóházi üléstermében, amelynek a kivitelezést végző cég vezetője szerint jót tett az új, kisebb létszámú parlamentet eredményező választási törvény, mivel a korábban túlzsúfolt helyiség szellősebbé vált.

Kovács József, a Pápai Asztalos Kft. ügyvezető igazgatója a terem keddi sajtóbejárásán elmondta: tizenkét új, mobil miniszteri asztalt építettek, az eredeti, 1902-ben átadottakkal azonos formában és díszítéssel. Ezek száma szükség esetén hattal bővíthető. A terem páholyai új mellvédet kaptak, felhasználva azokat a díszítő jegyeket, amelyek az épület egészét jellemzik. Korábban a 436 ülőhely egy része csak a páholyokban fért el. Most 244 hely található a körüljárhatóvá vált patkóban, így nyolc szakértői páholy kialakítására nyílt mód. 

 Az átalakított ülésterem nyolc helyet biztosít mozgáskorlátozottak számára, és már a miniszteri patkóig vezet a kerekes székkel is bejárható folyosó. A szélső szektorok szélessége csökkent, az emeleten két tolmácsfülke létesült, megújultak a zászlótartók, az elnöki pulpitus pedig új díszítést kapott. 

Kovács József közölte: a hazai tölgyfából készült bútorok kézi faragásait öt fafaragó végezte, míg műhelyükben további 40, a helyszíni beépítéseken pedig 15-20 asztalos dolgozott. A teremben kicserélték az izzókat is, kitisztították a szellőzőrendszert, csúszásmentesítették a kő járófelületeket, és lefestették a szellőzőrácsokat. A helyiség három hónapos munka után, március végére készült el. 

Az ülésterem informatikai megújítása 13 millió forintba került – számolt be az újságíróknak Sóváry Zoltán, az Országgyűlés Telekommunikációs Osztályának vezetője. A változásból a képviselők semmit nem érzékelnek majd – tette hozzá –, erre azért volt szükség, mert a tizennégy éve kialakított korábbi verzióhoz már nem gyártottak alkatrészeket, és a szoftverek is megújításra vártak. Elmondta: a fa bútorzattal berendezett terem mind tűzrendészeti, mind áramellátási szempontból alkalmatlan arra, hogy a képviselők laptopjaihoz áramellátást nyújtsanak, így erre a csereakkumulátor biztosítása volt a kézenfekvő megoldás.

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mr Fabulous
2014. április 16. 10:58
Szerintem minden fillér jó helyre ment, amit erre költöttünk. Meglátjátok, milyen jól fogják majd érezni magukat a szép új ülésteremben a választott képviselőitek!
választópolgár
2014. április 16. 00:54
Le lehetne csökkenteni az ülőhelyek számát 1-re. A miniszterelnök számára.
greg
2014. április 15. 19:44
Alap követelmény kellene hogy legyen a képviselőkkel szemben, hogy 10 évet leüljenek a csillagban mielőtt bekerülhetnek a parlametbe, még ígyis csak töredéke büntetést kapnának az okozott kár mértékéhez képest.
greg
2014. április 15. 19:40
Semmi közük a mostani politikusuknak, azokhoz akik létrehozták ezt a nagyszerű építményt. A jelenlegi törvényhozás a leg puritánabb, a minimális komfortfokozatú panel vagy valamilyen beton építmény tökéletesen megfelelne. A tölgyfa faragások egyedül a kedves képviselő elvtársak seggébe valók, pártállástól függetlenül. A parlamentet kizárólag múzeumi célra lenne szabad felhasználni. Az a magyarország aminek a parlamentje volt már majd 100 éve nem létezik, és már soha nem is fog.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!