Rogán: A lehető legjobbak a magyar-német kapcsolatok

2015. január 21. 18:05

A magyar-német gazdasági és politikai kapcsolatok hosszú évek óta a lehető legjobbak – jelentette ki Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, miután szerdán Budapesten tárgyalt a német konzervatív CDU/CSU parlamenti frakcióvezető-helyettesével. Arnold Vaatz hangsúlyozta: a német politika támogatni kívánja Magyarországot a gazdasági konszolidációban. A megbeszélésen emellett több téma, köztük a bevándorlás és Ukrajna ügye is napirenden volt.

2015. január 21. 18:05

Rogán Antal a találkozó után újságírók előtt azt mondta, Angela Merkel német kancellár közeledő – február 2-ai – budapesti látogatása azt fejezi ki, hogy a magyar-német gazdasági és politikai kapcsolatok hosszú évek óta a lehető legjobbak. Kiemelte a szoros gazdasági együttműködést, amit jól mutat, hogy Magyarországon az elmúlt négy és fél évben több mint ötmilliárd euró értékben fektettek be német vállalatok. Az európai gazdaságpolitikáról szólva a frakcióvezető jelezte azt is: Magyarország erőteljesen támogatja a német politika azon törekvését, hogy nem szabad fellazítani a konvergenciakritériumokat. Ennek megfelelően Magyarország is évek óta stabil költségvetési politikát folytat – tette hozzá.

Arnold Vaatz – aki azért is érkezett Magyarországra, hogy előkészítse Angela Merkel budapesti látogatását – elmondta, a kancellár szívén viseli a Magyarországhoz fűződő stabil kapcsolatokat, a német politika támogatni akarja Magyarországot a gazdasági konszolidációban, szeretne tenni a növekedéséért, a politikai stabilitásáért. Az európai bevándorlásról szólva a CDU/CSU frakcióvezető-helyettese hangsúlyozta, humanitárius, az európai értékeknek megfelelő megoldásra van szükség az ügyben.

A németországi helyzetet vázolva jelezte: Németországnak demográfiai okokból szüksége van bevándorlásra. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a menedék és a migráció eltérő tényállás. Véleménye szerint a törvényi szabályokat úgy kell alakítani, hogy a szakemberek bevándorlásának lehetségesnek kell lennie, de ezt le kell választani a menedék tényállásáról. A politikus a menedékjoggal való visszaélésnek nevezte, ha a menedéket nem fenyegetettség, hanem a remélt gazdasági előnyök miatt veszik igénybe.

Rogán Antal a témával kapcsolatban azt emelte ki: Európában közös megoldást kell találnia arra, hogy miként tudják egymástól szétválasztani a politikai menekültek és a gazdasági bevándorlók kérdését. „Legyen egy országnak joga, hogy eldöntse, milyen formában fogad megélhetési, azaz gazdasági bevándorlókat” – mondta. Tavaly 45 ezren kértek Magyarországon politikai menedéket, közülük csaknem 20 ezer koszovói volt. Koszovó esetében azonban ma nem állnak fenn azok a politikai feltételek, hogy ott üldözésről lehessen beszélni – fogalmazott a Fidesz frakcióvezetője. A jelenlegi európai és magyar joggyakorlat nagyon hosszadalmas a menekültstátusz elbírálását illetően – tette hozzá. Azt is mondta, hogy ha Európán belül gazdasági kérdéseket bevándorlással kell megoldani, akkor érdemes az európai országokon belüli munkaerő-áramlást előtérbe helyezni.

Az ukrán helyzettel kapcsolatban mindkét politikus elítélte Ukrajna területi szuverenitásának megsértését. Egyetértettek a közös európai álláspont szükségességében. Az Oroszországgal szembeni szankciókról Arnold Vaatz kérdésre úgy fogalmazott, a szankciók azonnal véget fognak érni, amint az azokat kiváltó okok megszűnnek.

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tordai Kadosa
2015. január 21. 21:56
Vajon miért nem engedi a " független" ügyészség,hogy Tóni vagyonát vizsgálják????
Tordai Kadosa
2015. január 21. 21:54
Pár éve Merkel és Orbán mosolygó kézfogásától visszhangzott a kormánysajtó. Meg,hogy mennyire elégedett velünk Angela és milyen jó a kapcsolat. Aztán pár nap múlva Schultz úr Merker asszony honfitársa eljárást indított ellenünk az unióban. Angela hallgatott mint a hal. Ajánlom mindenkinek,hogy nyitott szemmel járjon!
Secnir
2015. január 21. 20:40
angela merkel hazánkba látogat. megérkezés, közös fotózás, ebéd, majd beszélgetés négyszemközt. első kérdés: -Viktorom, ahogy az RTL megkapta a rá szabott adót, mikor várhatja az audi vagy az opel? és miért kapta az rtl? ha nem kapok konkrét választ, el kell mondanom martin winterkomnak, meg a volkswagen vezetőinek, hogy a magyar piac megbízhatatlan és kiszámíthatatlan. tudsz valami megnyugtatót mondani? ígéreteket nem kérek, azzal otthon is tele a padlás...
koronaszepe
2015. január 21. 19:27
1. Hublot Big Bang karóra: 3-5 millió forint (ha limited edition, akkor 6-8 millió) 2. Louis Vuitton Bosphore háti táska: 1840 USD 3. Audi Q5 extrákkal: 18 millió Ft 4.) Be nem vallott lakás ( a Zasszonyé ) 300 millió forint 5.) Balatoni nyaraló (nagyanyámtól kaptam) 70-80 millió forint
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!