Őrizetbe vették a szegedi diáklány támadóját – egy börtönőrről lehet szó

2015. július 21. 18:26

Elkapta és őrizetbe vette a rendőrség azt a férfit, aki a gyanú szerint azért vert meg egy szegedi diáklányt, mert azt hitte, hogy a lány barátja bevándorló. Az MNO értesülései szerint a gyanúsított büntetés-végrehajtási alkalmazott volt, de vélhetőleg a történetek miatt már el is bocsátották.

2015. július 21. 18:26

Őrizetbe vette a rendőrség azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint azért támadt egy szegedi diáklányra, mert barátját illegális bevándorlónak gondolta – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-vel. Szenti Szabolcs elmondta, azonosította a rendőrség azt a férfit, aki megalapozottan gyanúsítható az Újszegedi Partfürdőnél szombaton elkövetett erőszakos cselekménnyel. A rendőrség a gyanúsítottat őrizetbe vette. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság az ügy iratait hatáskör és illetékesség hiánya miatt megküldte a Szegedi Nyomozó Ügyészségnek – tudatta a szóvivő.

Az MTI kérdésére, azzal összefüggésben, hogy a rendőrség általában akkor hivatkozik hatáskör és illetékesség hiányára, ha az érintett tagja a hivatásos állománynak, az őrnagy leszögezte: a gyanúsított nem rendőr. Ennél többet nem közölt. 

Az MNO értesülései szerint a férfi büntetés-végrehajtási alkalmazott volt, de már megszűnt a szolgálati viszonya. A portál szerint feltehetőleg azonnali hatállyal elbocsátották az eset után.

Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője az MTI megkeresésére azt mondta: a jelenleg is folyamatban levő eljárási cselekmények miatt az ügyészség szerdán ad bővebb tájékoztatást. 

Összesen 160 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2015. július 22. 10:48
Így igaz! Orbán és az egész Fidesz maffia sem csak nappal, 8 órában lop! "Vannak olyan emberek akik 0-24-ben gyakorolják a hivatásukat, megfeledkezve magukról még a munkahelyen kívül is. "
liberálzöld.
2015. július 22. 09:55
Nem látom a sok "hazafit", akik szerint ez az egész a cigány drogdílerek piacfelosztó csörtéje volt....
Fakutya Lázár
2015. július 22. 09:52
fotonkoton meg Kipásfay hogy védik a zsideszes álliberálisokat Összenőtt ami összetartozik A zsidesz a szélsőséges liberális buzikkal
Fakutya Lázár
2015. július 22. 09:50
kukagyerek Kár hogy apád is nem volt buzi, mert akkor most, nem gyalázhatnád itt a magyarokat! Látod, ezt is idéztem csak nem tettem "jel közé Először olvass, aztán írj Innen idéztem válasz erre kuc-kuc [Hozzászóló kiszűrése] 2015. július 21. 19:12 6 23 Szerintem egy buzi magyar gárdista. ....vagy valami Jobbikos képviselő ...netán KDNP-s a foszer vagy Fideszes. Általában ezek verik a nőket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!