Embercsempészeket ítéltek el Szegeden és Tatán

2015. augusztus 10. 09:36

Román és szerb embercsempészeket ítéltek el Szegeden és Tatán, Zalában pedig egy ukránt vettek őrizetbe. A szerb férfi tíz szíriai határsértőt vitt volna pénteken Röszkéről, a román nyolc migránst akart Németországba szállítani. Előbbi három év letöltendő, utóbbi egy év – négy év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetést kapott. Az ukrán embercsempész pedig négy afgán és egy pakisztáni férfit akart Olaszországba szállítani.

2015. augusztus 10. 09:36

Gyorsított eljárásban három év börtönre ítélte a Szegedi Járásbíróság egy szerb férfit, aki tíz szíriai határsértőt vitt volna pénteken Röszkéről az ország belsejébe – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t. Szanka Ferenc közölte, a férfit az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva, vagyoni haszonszerzés végett elkövetett embercsempészés bűntettében mondta ki bűnösnek, és a szabadságvesztés mellett három évre kiutasította Magyarországról.

Az ítélet szerint a vádlott még Szerbiában megállapodott a szíriai állampolgárokkal abban, hogy egy társa a szerb-magyar határ közelébe szállítja, majd - miután illegálisan átlépték a zöldhatárt – ő tovább viszi őket az ország belseje felé.

A vádlott Röszke mellett várakozott autójával, amikor reggel hat óra körül megérkeztek a határsértők. Még be tudtak szállni a járműbe, de a kocsi már nem indulhatott el, mert a járőrök odaértek. A sofőr felszólításra sem szállt ki, az ajtókat magára zárta, járatta a motort, így végül a járőrök betörték az üveget, hogy előállíthassák. Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője fellebbezett.

Tatán felfüggesztett kapott egy román csempész

Egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Tatai Járásbíróság egy román embercsempészt, aki nyolc migránst akart Németországba szállítani. Az ítélet jogerős - tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.

Reszl Ildikó közölte: az embercsempész augusztus 6-án vette fel autójába a zöldhatáron keresztül érkezőket, akiknek nem volt beutazási és tartózkodási engedélyük. A férfit az autópályán állították meg a rendőrök. A járásbíróság az elkövetővel szemben gyorsított eljárásban egy év – négy év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetést szabott ki, és öt évre kiutasította Magyarország területéről.

Egy ukrán embercsempészt is őrizetbe vettek

Őrizetbe vettek a rendőrök egy ukrán férfit, akit vasárnap délután fogtak el Zalában, mert autójában négy afgán és egy pakisztáni férfit akart Olaszországba csempészni. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleménye szerint az M70-es autóúton állították meg vasárnap délután azt a kisbuszt, amelyet egy 49 éves ukrán férfi vezetett. Kiderült, hogy a járműben négy afgán és egy pakisztáni férfi is ül, és egyiküknek sincs a magyar határ átlépéséhez szükséges okmánya. 

Az ukrán sofőr azt mondta a nyomozóknak, hogy Olaszországba akartak utazni, de nem tudta, hogy utasainak nincsenek megfelelő iratai. Az embercsempészéssel megalapozottan gyanúsított férfit a rendőrök őrizetbe vették.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!