Korlátozottan, de felengedik a vonatokra a migránsokat a Keletiben

2015. szeptember 09. 14:42

Ugyan első körben az érvényes papírokkal rendelkező utasokat engedik fel a rendőrök a Nyugat-Európába tartó vonatokra, de ha marad hely, akkor a migránsok is mehetnek. A családokat igyekeznek előreengedni.

2015. szeptember 09. 14:42

Csak korlátozott számban ugyan, de felengedik a rendőrök a bevándorlókat a budapesti Keleti pályaudvarról Bécsbe, illetve Németországba induló nemzetközi vonatokra – hangzott el az M1 aktuális csatornán szerdán. Az M1 tudósítója elmondta: először az érvényes papírokkal rendelkező utasok szállnak fel, majd a fennmaradó helyek függvényében a migránsokat is felengedik a vonatra. Először a családok szállhatnak fel, ám sokszor nehéz megállapítani, kik tartoznak össze, ebből adódóan előfordulnak hangosabb szóváltások a rendőrök és a migránsok között, de tettlegesség eddig nem történt – tette hozzá.

Az M1 Hegyeshalomból jelentkező munkatársa arról számolt be, előfordul, hogy a határra érkezve le kell szállnia a bevándorlók egy csoportjának, hogy a köztes állomásokon felszálló utasok elférjenek. A vonatról leszállított bevándorlók ekkor a következő nemzetközi járattal, vagy a Győrből az ausztriai Királyhidára közlekedő szerelvénnyel utazhatnak tovább.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pitypang1125
2015. szeptember 09. 15:01
Ezzzaz. menjenek csak isten hírével.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!