Orbán angolul is elmagyarázta, miért neki van igaza

2015. szeptember 24. 09:08

Most még érvényben van Schengen, így ennek megfelelően kell cselekedni, magyarázta menekültügyi politikáját a nemzetközi sajtónak a brüsszeli EU-csúcs előtt a magyar kormányfő. Ha nem így tenne, káoszba süllyedne az unió, tette hozzá.

2015. szeptember 24. 09:08

Orbán Viktor a brüsszeli EU-csúcs előtt elmagyarázta az ajtónál álló nemzetközi sajtónak, miért gondolja azt menekültügyben, amit. A magyar kormányfő szerint mivel a schengeni egyezmény érvényben van, ezért neki az a feladata, hogy az abban foglaltaknak eleget tegyen. Ha Schengent hatályon kívül helyeznék, találnánk egy új politikai döntést, mondta Orbán, aki hatpontos javaslatcsomagjának végül el nem fogadott legfontosabbját külön kiemelte: „Kedvesen — mert az egy szuverén ország — meg kell kérnünk Görögországot, hogy engedje meg más európai tagállamoknak, hogy megvédje határait.”

Orbánt követően Alexisz Ciprasz görög kormányfő is odalépett az újságírókhoz, majd mosolyogva, kérdés nélkül elmondott egy mondatot arról, mit is jelent neki Európa.

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csuka
2015. szeptember 24. 13:24
http://alfahir.hu/oktobertol_hivatalosan_is_allampart_lesz_a_fidesz
Brigadéros
2015. szeptember 24. 11:18
Kicsit olyan ez az uniós gyülekezet, mint ha a kormányfők kisegítő iskolába járnának, és a napnál világosabb dolgokat is kénytelen az Orbán nekik elmagyarázni... Egy pillanatig nem gondolom, hogy az Európa-áruló politikusokat meg lehet győzni ezekkel az érvekkel, de nem is erről szól a dolog, hanem arról, Orbán tiszta vizet önt a pohárba, és majd a saját választóik teszik fel nekik ugyanezeket a kérdéseket...
áfonya
2015. szeptember 24. 10:35
Engedjük tovább ,itt már a humánus mesét sutba lehet dobni ,ne tartsuk vissza őket ellátásukat nem tudjuk biztosítani ,igy is a költségvetést módosítani kell...Ha itt maradnak nem kell pénzel enni valóval se tömni őket ,mert végül a magyar nép dolgozik éhen hal értünk .Ez biztos nem szeretné a kormány se.Nem szabad mértéktelenül adakozni,hogy mit mondanak mások a huszadrendű .hozzájuk szállítani az idegeneket .Úgy néz ki a helyzet keményebbé válik nem engedhetjük meg hogy az idegen betolakodók mindent felfaljanak. Regisztrálni se kell ne küldjék vissza hozzánk,nem akarunk idegen lerakatot sátortáborokat ingyen kosztosokat.,az ország erejét meghaladja. Csak úgy befogadni ha valamelyik gazdag gyurcsány félék vállalják az eltartásukat ,magukhoz veszik. Kiéheznek valamerre távoznak ,ezt nem szabad akadályozni.
csuka
2015. szeptember 24. 10:05
Ide juttatták országunkat az Orbánhoz hasonló posztkommunista bűnözők: „Magyar kisfiú lett a menekültválság sztárja Pillanatok alatt berobbant az internet világába az a horgosi kisfiú, akit szerbiai tudósításunk során ismertünk meg a zöldhatárra vezető sínek mentén. Zolika fényképeit már több ezren osztották meg a legnagyobb közösségi oldalon, fotóriporterünk pedig százával kapja az érdeklődő leveleket. A magyar–szerb határon felépített határvédelmi kerítéstől gyalogoltunk vissza Horgos felé a sínek mentén, mikor a távolban különös látványra lettünk figyelmesek. Egy idős néni nézelődött a közeli gazban, egy szőke kisfiú pedig le-föl szaladgált körülötte. Aligha lehetnek migránsok – gondoltuk, hiszen távolodnak a kerítéstől. Mikor közelebb értünk, hallottuk, magyarul beszélnek. Beszédbe elegyedtünk velük, amiből megtudtuk: Zolika – mert így hívják a kisfiút – nyolcéves, iskola után a nagymamájával szedi össze a migránsok által hátrahagyott ruhákat, takarókat, szerb dinár érméket. De most csak szemetet találtak. Miközben a migránsokról kérdeztük, el-elszaladgál, mikor figyelmes lesz valamire a szemétben. Elmondja, gyakran talál eldobott dinárt, amit hátrahagynak a menekültek. Majd megszólítja a nagyanyja: „szedd fel azt a paplant, jó lesz a kicsi alá!” Miután Zolika megnézte a rongyot, ellenkezik, azt mondja, nagyon piszkos, nem hozza el. Kérjük őket, ne turkáljanak a szemétben, az eldobált borotvák veszélyesek lehetnek. A kisfiú a 35 fokos hőség ellenére is nagyon eleven. Megkérdeztük, szomjas-e. Zolika azt mondja: ha lenne vize, akkor biztosan szomjas lenne – így adtunk neki egy üveg ásványvizet. Közben pedig örömmel nyilatkozott nekünk: tűzoltó szeretne lenni, esetleg határőr. (Forrás:mno) Bal-Rad komm: “…ha lenne vize, akkor biztosan szomjas lenne…” -De hát ez a Zoli gyerek nem migráns! Csak egy magyar kiskölök! Ennélfogva hiába is szomjazik. Vagy éhezik. Vagy fázik. Zoli és a nagyanyja A MIGRÁNSOK ÁLTAL SZÉTDOBÁLT SZEMÉTBŐL PRÓBÁLNAK MEG… -Mindegy is mit csinálni. Nem lényeges. Zoli szerb állampolgárságú magyar gyerek! Sajnos nem kell ahhoz Szerbiába, vagy Romániába, vagy Maradék-Ukrajnába átugrani, hogy SOK-SOK ZOLIKÁT LÁTHASSUNK! Igen sok Zolika futkározik határainkon belül is! Láthatjuk őket a szomszédságunkban is. Bár egyre kevesebben vannak! (NEM SZERENCSÉRE!) Van helyettük Dzsúlió! Meg lesz Mehemed! Meg szemét!”
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!