Bíróság elé kerül az Index újságírója migránsügyi tudósítása miatt

2015. december 01. 13:28

Az ügyészség megrovásban részesítette az Index újságíróját, aki migránsnak adta ki magát, hogy testközelből írhasson a Magyarországra érkezőkkel szembeni bánásmódról és az idegenrendészeti eljárásról. Nyilas panasszal élt a döntés ellen, mert szerinte a sajtótörvény megengedi ezt a fajta információszerzést. Panaszát elutasították, az ügy bíróságra kerül.

2015. december 01. 13:28

Vádat emelt az ügyészség az Index egyik újságírója ellen – írja az Index. Nyilas Gergely a magyar határrendészeti hatóságok előtt kirgiz állampolgárnak adta ki magát azzal céllal, hogy bemutassa, milyen bánásmódban részesülnek a hazánkba érkező migránsok. A Győri Nyomozó Ügyészség szerint közokirat-hamisítást követett el, amikor e ténykedése során Georgij Kulakov néven írt alá egy dokumentumot, s ezért a vádhatóság őt megrovásban részesítette.

Panasz

Mivel a megrovást egy újabb hasonló esetben Nyilas terhére vennék figyelembe, az újságíró és jogi képviselője panasszal éltek a döntés ellen, felhívva a figyelmet a médiatörvény 8. § (1) bekezdésére, mely így szól:

A médiatartalom-szolgáltató, annak munkavállalója vagy a médiatartalom-szolgáltatóval munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személy nem vonható felelősségre olyan jogsértésért, amelyet valamely közérdekű információ megszerzésével összefüggésben követett el, és az adott információ általa nem, vagy csak aránytalan nehézséggel lett volna más módon megszerezhető, feltéve, hogy az így elkövetett jogsértés nem okoz aránytalan vagy súlyos sérelmet, továbbá az információ megszerzésére nem a minősített adatok védelméről szóló törvény megsértésével került sor.

Nyilas és Bodolai László ügyvéd álláspontja szerint közérdekű információ, hogy az ország idegenrendészeti hatóságai miként járnak el, illetve milyen körülmények között tartják a migránsokat. Ennek hiteles bemutatásához pedig – hiába kértek – nem kaptak engedélyt. 

Az Index munkatársa azt sem fogadja el, hogy az ügyészség szerint közokiratot írt alá. Elmondása szerint egy tolmáccsal beszélgetett, aki egy A4-es oldalra jegyzetelt, majd ezt íratta alá Nyilassal.

A panaszt elutasították

Az ügyészség a panaszt elutasította, mivel úgy látják, a cikk semmilyen új állítást sem tartalmazott az idegenrendészettel kapcsolatban. Ezzel szemben az Index emlékeztet: az ominózus cikk az egyik legolvasottabb volt a témában.

Az ügyészség viszont azt mondja, az írás csak Nyilas „szubjektív benyomásainak és véleményének” bemutatása tekintetében tartalmaz újdonságot, a benne szereplő tényállítások más, jogszerűen elérhető forrásokból is megszerezhetőek voltak. Véleményt is megfogalmaztak Nyilas cikkéről: szerintük az „sajátos, nem az objektív tájékoztatásra jellemző stílusú”.

Az ügy a bíróságon folytatódik.

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gull Wing
2017. december 02. 10:46
A balliberális médiamunkás meg van róla győződve hogy neki mindent szabad, rá nem vonatkozik semmiféle szabály, ő a törvények felett áll. Hazudik, csal, és azt hiszi hogy ez a társadalmilag elfogadott, mert az ő értékrendje ezt megengedi. A felsőrendűségi tudata alapján meg van róla győződve hogy csak az általa leírt az igazság, és ez megfellebbezhetetlen.
Csigorin
2017. december 02. 10:46
Nem kene lecsukni, de hatosag felrevezeteseert kapja meg a kiszabhatot, illetve fizettessek ki vele a rajta alaptalanul lefolytatni kenyszerult idegenrendeszeti eljarast. Felaborito hogy pluszban tetezi a hatosag munkajat mikor amugy is tulfeszitett munkaban dolgoznak a saskajaras miatt. Mintha egy jarvany idejen tettetne magat betegnek es vonna el ertekes orvosi munkaerot olyanok elol akiknek valoban szuksege van ra.
BostonBoy
2017. december 02. 10:46
Amit az indexesen művelnek, azt jobb helyeken csalásnak hívják.
White Falcon
2017. december 02. 10:46
Több Indexes felelhetne bíróság előtt..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!