Ipsos: A magyarok 60 százaléka örülne a budapesti olimpiának

2015. december 09. 16:16

Az Ipsos felmérése szerint a magyar lakosság 60 százaléka örülne a budapesti olimpiának, 66 százalékát pedig büszkeséggel töltené el. A közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy a vidékiek, a magasabb státuszúak és a fiatalok körében nagyobb hányad pártolja a kezdeményezést, de minden réteg körében a támogatók vannak többségben.

2015. december 09. 16:16

A magyar lakosság 60 százaléka örülne, kétharmadát (66 százalék) pedig büszkeséggel töltené el, ha Budapest rendezné a 2024-es olimpiát és paralimpiát - derül ki az Ipsos december elején végzett közvélemény-kutatásából.

A személyes megkérdezéssel végzett, az ország felnőtt népességét reprezentáló 1000 fős felmérés szerint a rendezés mellett kétszer annyian elkötelezettek, mint ahányan ellenzik azt (60, illetve 29 százalék, ami 4,8 millió, illetve 2,3 millió főt jelent), és a lakosság mindössze 11 százaléka bizonytalan a 2024-es olimpiarendezést illetően.

Az idősek és a szegények közül kevesebben támogatják

Az is kiderül az Ipsos kutatásából, hogy a társadalom minden rétegében a támogatók vannak többségben. A diplomások körében háromszoros, a húszas-harmincas korosztályban négyszeres az olimpia híveinek aránya az elutasítókéhoz képest.

A rendezéssel legkevésbé azonosuló csoportok, az idősebbek és alacsonyabb státuszúak körében is több mint másfélszer többen állnak az itthoni olimpia mellett, mint szemben vele (52-30 százalék, illetve 51-29 százalék). Az életkor növekedésével csökken a pozitívan viszonyulók aránya, és ezzel párhuzamosan nő a szkeptikusoké. Az iskolai végzettség emelkedésével egyre elterjedtebb az olimpia rendezésével való azonosulás, és csökken a bizonytalanság.

A Budapestiek kevésbé akarnak budapesti olimpiát, mint a vidékiek

A fővárosiak valamelyest megosztottabbak a rendezést illetően, mint a vidékiek (60-34 százalék, illetve 61-28 százalék). További jellegzetesség, hogy a társadalom kedvezőtlenebb anyagi helyzetben lévő rétegei, a nyugdíjasok és az alacsony iskolázottságúak körében az átlagosnál jóval nagyobb a bizonytalanság: 20-22 százalékra jellemző. A felmérés arra is rámutatott, hogy a magyar társadalom kétharmada büszke lenne arra, ha Budapest adna otthont a 2024-es ötkarikás játékoknak, a 18-33 évesek körében az átlagosnál nagyobb az érzelmi azonosulás: 77 százalék válaszolt igennel.

A Nézőpont Intézet augusztusban publikált felmérése szerint magyarok csaknem fele pártolta csak a hazai rendezésű olimpiai játékok ötletét. A pártszimpátia alapján készült vizsgálat azt mutatta, a Fidesz-szavazók 80 százaléka a kezdeményezés mellett áll.

Legyen-e népszavazás arról, hogy legyen-e olimpia?

A hvg.hu által megkérdezett kormánypárti képviselők, Révész Máriusz és Font Sándor nem támogatják a népszavazás kiírását. Font nem szeretné, ha „összhangulatilag” döntenének az emberek, továbbá szerinte egy ilyen referendum lehetőséget adna az ellenzéknek, hogy színre lépjen és a kormányt támadja. A képviselő úgy véli, Boston és Hamburg azért léphettek vissza a pályázattól, mert veszteségesek lehetnek, miközben Magyarország dinamikusan fejlődik.

A Mandineren Pintér Bence szedte össze az olimpiarendezéssel kapcsolatos kockázatokat és esélyeket.

Összesen 97 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
andras.pogany5
2015. december 11. 16:19
A baj csak az, hogy a kis országok eddig mindig vesztettek az Olimpia rendezésén! A görögök is jelenlegi bajaik nagy a részét a(z igencsak veszteséges!) 2004-es olimpiai rendezésnek köszönhetik. Ki garantálja, hogy Magyarország nem bukik bele a rendezésbe??
realista
2015. december 10. 11:40
Az egy dolog, hogy sokan szeretnék, de attól még nem reális. Én is szeretnék egy Ferrarit, de tudom, hogy reménytelen. Irreális célok kitűzése mindig kudarcos.
Sötétbenbújkálóellenforradalmár
2015. december 09. 22:19
Tapsi-tapsi. Úri-muri. Persze mehet. Megoldható. Van rá, ha több nincs is. Ki a f.szt fog érdekelni ahonnan elvonják. Színes szélesvásznú rétegszórakozás. Felcsút legyen a repülőtér. Nézd már meg proli, sokkal inkább az ország közepe mint Bp. Érthetetlen, hogy eddig is miért Bp. volt a főváros. Mindennap megvilágosodok 5 éve. Hogy ti mekkora zsenik vagytok. 1000 év kellett ehhez. Ezt a mákot.
Gregorius
2015. december 09. 21:50
Én megvárnék egy un. takarékos olimpiát. Tokió biztos nem lesz ilyen, mert nekik Peking a példa az országaik közötti rivalizálás miatt. Ha mi rendezzük az első ilyen olcsóbb olimpiát, akkor megvan az esélye a nemzetközi sajtó fanyalgásának, bár mi elmegyünk lehetőségeink határáig.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!