MSZP: Lopjon kevesebbet a kormány!

2016. február 06. 15:23

Az MSZP felszólítja a kormányt, hogy „ne az embereken próbáljon meg spórolni”, hanem „lopjon kevesebbet”, hogy több maradjon az oktatásra, az egészségügyre és a fizetések emelésére.

2016. február 06. 15:23

Gúr Nándor, a szocialisták országgyűlési képviselője szombaton Budapesten tartott sajtótájékoztatóját követően az MTI-nek nyilatkozva kiemelte, a kabinet „balga módon” százezreket akar kirúgni a közszférából, ami világossá teszi mindenkinek, hogy Magyarországon nem a gazdaság dübörgése hallatszik, hanem a „magyar embereken átgázoló úthengeré”.

A kormánynak az elbocsátások helyett meg kellene próbálnia korlátok közé szorítania a korrupciót – mondta, majd hozzátette, „ha kevesebbet lopnak, több jut oktatásra, egészségügyre és fizetésemelésre”.

Az MSZP képviselője példaként említette, hogy szerinte a kabinet minden harmadik dolgozót meglopta azzal, hogy 2010 után növelte a minimálbérre rakodó járulékokat. A legkisebb jövedelemmel rendelkezők így 5-6 évig kevesebb pénzt vihettek haza, mint korábban, ráadásul amennyiben a kormány nem növelte volna bérük terheit, akkor most 73 ezer forint helyett 100 ezer forintot vihetnének haza minden hónapban.

Összesen 159 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tripolisz
2016. február 07. 18:00
Aki lop azt fel kell jelenteni kedves mszp. Be kell perelni, h kideruljon az "igazsag".
atila68
2016. február 07. 17:19
Hangok a mosókonyhából.
Malcolm Reynolds
2016. február 07. 15:12
Ez még akkor is okos tanács ha a félbolond szomszéd pistike mondja! De a dislike arány azt mutatja hogy ezen az oldalon többek szerint van bocsánat a közpénzlopásra ha a saját csapat csinálja.....az azért érdekes hogy akik egy mszpést simán felakasztatnának közpénzlopásért azok szerint a fideszes lopás rendben van és vice versa. Hát egy nagy bödös fóf*szt kedves pártrajongók ugyanis bárki azaz bárki lop a közösből azt fel kell akasztani és közvetlen mellé azokat is akik tapsoltak a lopáshoz mindegy milyen színű a pártkönyv. De ehhez a hozzáálláshoz hazaszeretet kell és nem pedig pártszeretet, illetve némi ész sem árt.
Bokros Birka
2016. február 07. 12:24
Drága MASZOP-MOSZAD amit eltetszettek privatizálni a közös tulajdonból azt most hordják vissza kérem. Megbukik Clinton mama nem lesz aki Soros Gyura nevében kimenti a libsi tolvajokat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!