Varsótól tudtuk meg, hogy a CIA a budapesti terrorveszélyre figyelmeztetett

2016. április 04. 17:18

Több közép-európai fővárost, így Varsót, Berlint és Budapestet is lehetséges terrortámadások helyszíneként említi a CIA figyelmeztetése, amelyet a lengyel kormány kapott meg még március közepén. Bakondi György, Orbán Viktor miniszterelnök belbiztonsági tanácsadója azt nyilatkozta az üggyel kapcsolatban: a figyelmeztetésről a lengyel sajtóból értesült a kormány, és tájékoztatást kér a CIA-től.

2016. április 04. 17:18

Varsót, Berlint és Budapestet is említette lehetséges terrortámadások helyszíneként az a figyelmeztetés, melyet az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) továbbított a lengyel belbiztonsági szolgálatnak – közölte erre vonatkozó értesüléseit a Rzeczpospolita című lengyel napilap hétfőn.

A lap korábbi nemhivatalos sajtóértesüléseket erősített meg, melyek szerint a CIA március közepén arra figyelmeztette a lengyel Belbiztonsági Hivatalt (ABW), hogy „egyebek között Berlinben, Budapesten és Varsóban fennáll a szervezett tömegrendezvények idején végrehajtandó párhuzamos támadások” veszélye.

A lap szerint a terrortámadások veszélyének kitett rendezvények listáján a CIA a július végén Krakkóban rendezendő katolikus ifjúsági világtalálkozót is feltüntette. Az amerikai hírszerzés ezért „rendkívüli biztonsági intézkedések” bevezetését tanácsolta a világtalálkozó idejére.

A Rzeczpospolita újságírói a lengyel kormány biztonsági központjának (RCB) egyik jelentését is ismertetik, mely a krakkói világtalálkozóra, valamint a szintén júliusban esedékes varsói NATO-csúcstalálkozóra vonatkozóan 9 potenciális veszélyt sorol fel. A dokumentum ezek közül a „lőfegyver, illetve robbanóanyag jogtalan használatának” lehetőségét, a NATO-csúcs esetében pedig a légikatasztrófa lehetőségét említi a legnagyobb kockázatokként, mindkettőt az 5 fokú skálán 3,8 fokkal - a „lehetséges” és a „valószínű” kategória között – helyezte el. 

Tájékoztatást kérünk a Magyarországot érintő terrorfenyegetésről

A magyar kormány tájékoztatást kér az amerikai féltől a CIA figyelmeztetéséről – közölte Orbán Viktor miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója hétfő délután az MTI-vel. Bakondi György azt mondta: a magyar kormány a lengyelországi sajtóhírekből értesült a fenyegetésről. Kiemelte: minden fenyegetésre irányuló információt komolyan vesznek, soha nem gondolják, hogy nem történhetnek további terrorakciók.

Bakondi György leszögezte: mindent megtesznek a lakosság védelme érdekében. Arra a kérdésre, hogy a terrorkészültségi fokozatot megemelik-e, azt válaszolta, ez ugyanolyan helyzet, mint amikor a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet a honlapján Portugália mellett Magyarországot is esetleges célpontként nevezte meg. Ezzel együtt kiemelte: minden fenyegetést komolyan vesznek, a konkrét ügyben további információkat kérnek. 

A főtanácsadó hozzátette: ennyi információ alapján még nem indokolt a készültségi fokozat megemelése. Továbbra is a 3-as, közepes fokozatú terrorkészültség, valamint a tömeges bevándorlással összefüggésben országos válsághelyzet van érvényben.

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
illesl
2016. április 04. 22:11
Colleen Bell: "Magyarország kiváló NATO-szövetséges, a magyar katonai szakmai színvonalat, lelkesedést és tehetséget elismerés övezi, ezért Magyarország büszke lehet fegyveres erőire. Úgy látja, a biztonsági együttműködés kiváló és fejlődik, hiszen a biztonsági környezet is folyamatosan változik, és a két országnak szövetségesekként együtt kell működniük, alkalmazkodva minden változáshoz. A diplomata elmondta: a két ország rendészeti együttműködése is kiváló. Úgy vélte, a magyarok rendkívül biztonságos környezetet tudnak nyújtani állampolgáraiknak, Magyarországon a fegyverrel elkövetett erőszakos cselekmények száma nagyon alacsony, ami valóban dicséretet érdemel." Gondolom, számíthatunk az USA-ra, mint NATO szövetségesre.
Területvédő
2016. április 04. 21:58
A balliberális hazaáruló bűnözők szerint ezek a szövetségeseink, barátaink, akiknek az érdeke miatt nekünk öngyilkos módon le kell nyelni megszállást, szankciókat és a velejéig hazug atlantista propagandát kell visszhangozni a kijevi CIA puccsról. Ezért tartjuk a balliberálisokat nemcsak gyengeelméjűnek, de hazaárulónak is.
Peter8811
2016. április 04. 21:30
Azért nem szólt a CIA nehogy megzavarják Pukli bácsi akcióját.
Ald0 Raine hadnagy
2016. április 04. 20:19
Bakondi befürdött a kamu kibertámadásos meséjével, most lengyel bérrettegőkkel kreálnak álhíreket állítólagos terrorfenyegetésről. És 5-10 fogyatékos fidesznyugger még ezt is bekajálja, ahogy a kommenteketből látható.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!