Az Európai Zsidó Kongresszus alelnöke lett Heisler András

2016. május 04. 15:43

A Mazsihisz elnöke szerint az, hogy megválasztották az Európai Zsidó Kongresszus egyik alelnökének, nem a személyének szóló bizalom, hanem sokkal a sokszínű magyar zsidóság nemzetközi elismerését visszaigazoló pozíció.

2016. május 04. 15:43

Az Európai Zsidó Kongresszus alelnökévé választották Heisler Andrást, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnökét – tájékoztatta a Mazsihisz szerdán az MTI-t. A szervezet keddi, stockholmi végrehajtó bizottsági ülésén a Mazsihisz elnöke mellett ugyancsak alelnökké választották Herbert Wintert, a Svájci Zsidó Hitközségek Szövetségének elnökét, valamint Dr. Josef Schustert, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának elnökét. Mindhármuk megbízatása négy évre szól – olvasható a közleményben.

Az Európai Zsidó Kongresszus alelnöki tisztsége nem személyemnek szóló bizalom, sokkal inkább a sokszínű magyar zsidóság nemzetközi elismerését visszaigazoló pozíció” - kommentálta megválasztását Heisler András, aki 2014 óta a Zsidó Világkongresszusnak is alelnöke - írták.

Az Európai Zsidó Kongresszus a legjelentősebb európai zsidó érdekképviseleti és érdekvédelmi szervezet, melyben 43 ország zsidó közössége képviselteti magát, elnöke jelenleg Moshe Kantor. Az 1986-ban alakult szervezet most első ízben választott magyar alelnököt.

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina9
2016. május 05. 10:47
Ötrészes riportban „számolt be” magyarországi tapasztalatairól Luca Steinmann fiatal olaszországi újságíró ... Ebben Heisler András, a Mazsihisz elnök kijelentette: „Magyarország ahol lakunk, Izrael az, ahol a szívünk van” no igen...
catalina9
2016. május 05. 10:41
Az Orbanistan című dokumentumfilmben többek között Heller Ágnes filozófus, Alföldi Róbert rendező, Marsovszky Magdolna antiszemitizmus-szakértő, Heisler András Mazsihisz-elnök és a nyolcvanas évek alternatív zenei sztárja, Bárdos-Deák Ágnes is kifejtik nézeteiket az orbáni évekről. .."
kjkj945
2016. május 05. 08:24
""" A világ zsidó lakosságáról a háború után készített statisztika ad elméletünknek támadhatatlan bizonyítékot. A Világ-Almanach 1938-ban 15 588 259 -nak adja meg a világ zsidóságának számát. 1946 február 25-én a New-York Times a világ zsidóságanak a számát 15 600 000 és 18 700 000 között adja meg. Ezek a számok lehetetlenné teszik, hogy a zsidó háborús veszteség több mint egy pár ezer legyen. Ha az 1938-as 15 500 000-ből az állítólagos 6 000 000-t levonjuk, akkor 9 000 000 jön ki. A New-York Times számai akkor azt jelentenék, hogy a világ zsidó lakossága ebben a 10 évben 7 000 000 születést mondhat magáénak, azaz száma gyakorlatilag megduplázódott. Ez gyakorlatilag lehetetlen és nevetséges. ""
pontvalakiaki
2016. május 04. 23:21
Nemhogy az összes venné az irányt európába ahelyett, hogy itt a rászístákok országába élősködjenek. Nem hiányoznának.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!