Az OECD pozitívan nyilatkozott a magyar gazdaság helyzetéről

2016. május 06. 16:02

Az OECD pénteken publikálta a Gazdasági felmérés Magyarországról, 2016 című tanulmányát, néhány órával azután, hogy a szervezet főtitkára, Angel Gurría meglátogatta Orbán Viktort, Szijjártó Péternek pedig elnöki helyet ajánlott fel az egyik szakbizottságban. A jelentésben erős növekedésről, gyorsuló inflációról, csökkenő munkanélküliségről, valamint az oktatási rendszer problémáiról írnak.

2016. május 06. 16:02

Visszatért az erős növekedés és egyre több befektetés valósul meg Magyarországon az OECD szerint, amely legfrissebb jelentésében ugyanakkor problémának nevezte, hogy az oktatási rendszer lassan igazodik a munkaerőpiaci változásokhoz. 

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) az idén 2,5 százalékos, jövőre 3 százalékos magyar GDP- növekedésre, és arra számít, hogy az infláció az idei 0,7 százalékról jövőre 1,7 százalékra gyorsul.

A pénteken publikált Gazdasági felmérés Magyarországról, 2016 (OECD Economic Surveys: Hungary 2016), kétévente kiadott tanulmányának prognózisa szerint a munkanélküliségi ráta az idén 5,8 százalékra, 2017-ben pedig  5,3 százalékra csökken.

Orbán-Gurría találkozó: Az OECD elismeri a magyar sikereket

Áprilisi párizsi megbeszélésüket követően ezúttal Budapesten tárgyalt egymással Orbán Viktor miniszterelnök és Angel Gurría, az OECD főtitkára – tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

Elmondta: az Országházban tartott péntek reggeli megbeszélésen a felek rendkívül eredményesnek és gyümölcsözőnek ítélték Magyarország és a gazdaságfejlesztési világszervezet együttműködését.

Orbán Viktor megismételte: abban, hogy a magyar reformok működnek, az OECD munkája is benne van. Angel Gurría méltatta Magyarország sikereit, és továbbra is fontosnak tartja hazánk tapasztalatainak megosztását más államokkal – ismertette a sajtófőnök.

Szijjártó Péter a fenntartható fejlődéssel és kereskedelemfejlesztéssel foglalkozó ülések elnöke lesz

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szintén pénteken fogadta Angel Gurríát, az OECD főtitkárát, akivel elsősorban gazdasági kérdésekről tárgyalt - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium.

Mint írták, idén Magyarország tölti be az OECD miniszteri értekezletének alelnöki pozícióját, ezért a főtitkár arra kérte Szijjártó Pétert, hogy elnökölje a fenntartható fejlődéssel és kereskedelemfejlesztéssel foglalkozó üléseket. 

A külügyminiszter közölte, hogy Magyarország úgy döntött, csatlakozik a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) vízpolitikai kormányzati kezdeményezéshez. 

Hozzátette, hogy az OECD jó keretként szolgálhat a jövőbeli együttműködéshez az eurázsiai térséggel, hiszen ez az európai versenyképesség szempontjából elengedhetetlen – áll a tárca közleményében.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csuka
2016. május 06. 17:28
"Márciusban az ipari termelés volumene 4,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól – közölte első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken." Mert a FIDESZ/DSZ lopásban jobban teljesít !
gudmen
2016. május 06. 16:45
mütét sikerült..beteg meghalt..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!