Fidesz: az MSZP-nek egyenes választ kellene adnia a kérdésre

2016. augusztus 27. 15:34

A Fidesz szerint az MSZP még mindig félrebeszél, október 2-án Magyarország jövője a tét, ezért a szocialistáknak itt lenne az ideje félretenni a pártpolitikát és egyenes választ adni az egész nemzet sorsát meghatározó kérdésre.

2016. augusztus 27. 15:34

A nagyobbik kormánypárt parlamenti frakciója arra reagált, hogy Molnár Gyula MSZP elnök szombati sajtótájékoztatóján kijelentette: nem értenek egyet a kötelező betelepítési kvótával, a népszavazásnak azonban ebben a formában nincs jogi jelentősége. Elmondása szerint a referendum eredménye nem vonatkozik arra a körülbelül 1300 regisztrált menekültre, tehát nem illegális bevándorlóra, akik elosztásáról már megszületett a döntés, a későbbi esetleges hasonló európai uniós döntésekre pedig nincs kötelező érvénye.

A Fidesz reagálásában azt írta: az MSZP hazudik, Brüsszel már számos döntést hozott a kényszerbetelepítésről, amely nem egyszeri alkalomról szól, hanem futószalagon telepítenék be a migránsokat egy állandó elosztási mechanizmus keretében. Magyarország ezzel végérvényesen megváltozna, mert ez veszélyezteti a biztonságunkat és a kultúránkat, olvasható a kormánypárti közleményben. (MTI)

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2016. augusztus 27. 18:01
maszop --- egyenes válasz ??? ???
Karbantartó9
2016. augusztus 27. 17:44
Szépen mutatkozik a soros által fizetett, szervzett gyökérhorda munkássága. Fejenként 50-80 nicket kezelnek naponta, ide-oda posztolják hazug, aljas gennynedveiket. Havi 150-180 ezret lehet keresni vele. Nyomulnak a facebookon, az indexen, a blog.hu-n, a mandin, origón, 444-en. Szaros banda, vannak vagy harmincan. Lassan felgöngyölik őket!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!