Vona: Orbán mondjon le, ha nem lesz érvényes a népszavazás!

2016. október 02. 11:39

Vona Gábor, a Jobbik elnöke szerint ha nem lesz érvényes a referendum, akkor több mint 10 milliárd forintot egy közvélemény-kutatásra költött el Magyarország. Az ellenzéki párt vezetője megismételte: ebben az esetben Orbán Viktor miniszterelnöknek le kell mondania.

2016. október 02. 11:39

A Jobbik elnöke a népszavazás érvényességét nevezte az egyetlen tétnek, miután vasárnap leadta voksát a XI. kerületi Öveges József Szakközépiskola és Szakiskolában kialakított szavazókörben. Vona Gábor – aki feleségével és kisfiával érkezett – újságíróknak azt mondta: ha nem lesz érvényes a referendum, akkor több mint 10 milliárd forintot egy közvélemény-kutatásra költött el Magyarország.

Az ellenzéki párt vezetője megismételte: ebben az esetben Orbán Viktor miniszterelnöknek le kell mondania. Az érvénytelenség másik következményeként jelölte meg, hogy az ország Brüsszel kezébe ad egy aduászt azzal, hogy nem utasította el a kvótákat. Ezért vett részt és szavazott nemmel – indokolta.

Az érvényességet firtató kérdésre azt mondta: szerinte az a határon lesz. Kitért arra is, hogy egy évvel ezelőtt, amikor pártja javasolta a népszavazást, nem lett volna kérdés az érvényesség, most azonban más a helyzet, ezért továbbra is azon az állásponton van, hogy szerencsésebb lett volna egy alaptörvény-módosítás.

(MTI)

Összesen 189 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zoles
2016. október 03. 01:14
Vona! Akkor neked is le kell mondani, mert még nem olyan régen azzal hencegtetek, hogy ti már sokkal előbb kértétek, hogy legyen népszavazás, mint a fidesz! (Mellesleg meg hülye lenne lemondani, amikor több mint 3 millió ember nemmel szavazott...!)
Békanász a hasadon
2016. október 02. 22:02
Vona Gábor pártelnök szerint nagyjából 30 milliót, míg Szabó Gábor pártigazgató a Heti Válaszban összesen 46 millió forrást sorolt fel. Szabó szerint 400 fizetett óriásplakátjuk volt – ami jegyezzük meg, önmagában legalább 40 millió –, ezen felül a rendezvények, terembérletek, szórólapok (állítólag 2 millió), plakátok (állítólag 50 ezer) reklámfilm és egyéb költségek messze meghaladják a bemondott összegeket. Ha a gárdisták és jobbikosok panorámabuszos utaztatásait nem is számítjuk ide, a Jobbik kampányköltsége szerény becslések szerint is 100 millió felett kellett legyen. De ne felejtsük el, hogy a jobbik 25-30 éves aktivistái, mondjuk pl. Novák Előd évek óta fő tevékenységként jobbikozik, honlapot üzemeltet, kiadványokat jelentet meg, reklámfilmet készít. Miből? Vajon ezek a pártemberek miből élnek? Érdekes, hogy a Jobbik az EP választás végéig 2003 óta semmilyen jelentést sem adott az Állami Számvevőszék felé, feltehetőleg tagjai felé sem. A pártnak nem is volt a pénzügyi elszámolásra hivatott testülete. http://www.eredetimiep.hu/fuggetlenseg/2009/augusztus/28/6.htm Szóval az SZDSZ fizette a Rabbik EP-kampányát?
Bodor Zoltán
2016. október 02. 20:59
Érdekes adat! A II. kerületben mindig 65-70% között volt a szavazók aránya, most nem érte el a 44%-ot. Annak 15%-a érvénytelen A kerület erősen Fideszes, ennek ellenére még saját szavazóit sem tudta elvinni a kormánypárt!
Sulammit
2016. október 02. 20:32
Szép öröm a káröröm! Ugye Vona? Ebben az érvénytelenségben vastagon benne vagytok. Csak nem átakarod venni Orbán helyét? http://img.444.hu/vona-g%C3%A1bor-%C3%B3voda.jpg
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!