A kompetenciamérés segíthet az iskolaválasztásban

2016. december 06. 08:20

Létezik egy olyan online rendszer, amely viszonylag felhasználóbarát módon nyújt részletes információkat az adott iskola teljesítményéről. Nézzünk egy példát a módszer használatára!

2016. december 06. 08:20
Makk János

„A diákok kompetenciáit minden iskolában a 6., a 8. és a 10. osztályban felmérik, a felmérés statisztikáit pedig feltöltik az Oktatási Hivatal honlapjára. Mivel itt országos és helyi összevetésű adatokat is láthatunk, meg tudjuk határozni az iskola relatív teljesítményét, ehhez csupán az adott iskola honlapján az OM azonosítóját kell megtalálnunk, – ezt egyébként kötelező közzé tennie minden iskolának – aztán rá is kereshetünk az adatok között. Vegyük most a budapesti Patrona Hungariae példáját!


A Jelentések között keressük meg a legfrissebb intézményi összefoglalót, amit pdf-ben le is lehet tölteni! Az alábbi, Patrona jelentéséből kivágott ábrán látható, hogy az iskolában az országos átlagnál jobb képességűek a gyerekek, sőt budapesti összevetésben sem marad alul eredményei tekintetében. Ez egy indok lehet arra, hogy az iskola mellett döntsünk.


Számos tanulmány rámutatott, hogy van egy jelentős (szignifikáns) együttjárás a jó pontszámok és a családi helyzet között. Azaz a kompetenciaméréseknél a gyerekek különböző családi háttere már önmagában magyaráz néhány pont eltérést az eredményekben. Ezért fejlesztették ki a kutatók a családi háttér-indexet (CSH), amely figyelembe veszi, hogy az adott gyermek milyen közegből jött. azaz hogy például halmozottan hátrányos helyzetű, alacsony jövedelmű családból származik, vagy sem. A Patrona Hungariae esetében az alábbi ábrán látszik, hogy nem valami meggyőzőek a matematika eredmények ahhoz képest, milyen hátterű gyerekek járnak az intézménybe. Ez egy indok lehet arra, hogy ne az iskola mellett döntsünk, hiszen előfordulhat, hogy más intézmény ennél többet hoz ki a gyerekből.

 

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina9
2016. december 04. 11:26
Bírom ezeket a méricskélőket! Tanítani kell és tanulni! „…Amerikában nemrég mutattak be egy dokumentumfilmet Regula (The Rule) címmel, amely rendhagyó módon foglalkozik a kérdéssel. A New Jersey állambeli Newark bencés gimnáziumának tevékenységét vizsgálva arra keresi a választ, hogy mi a siker titka, miért kerülnek be az itt végzett, halmozottan hátrányos helyzetű diákok szinte teljes létszámban az egyetemekre. A film arra a végkövetkeztetésre jut, hogy a szerzetes tanárok nem tesznek mást, mint egy közel másfél évezredes dokumentum, Szent Benedek Regulájának alapelveire, vagyis Isten és a közösség szolgálatára, a kitartó munkára, a szigorra, az engedelmességre, az alázatra, a felelősségre, a szolidaritásra építik a nevelést. Az Ora et labora, azaz az Imádkozz és dolgozz jelmondat szellemében lenyűgöző eredmények születnek….”
Sitiveni Klein
2016. december 03. 16:24
" Mivel itt országos és helyi összevetésű adatokat is láthatunk, meg tudjuk határozni az iskola relatív teljesítményét" Apafej! Az iskolák relatív adataiból (ha szerző arra gondol mennyien mennek tovább tanulni)az iskola teljesítményére egyértelműen nem lehet következni. Ha vizsgálnák az inputot és az outputot, az lenne csak alkalmas a teljesítmény mérésre.
drkovax
2016. december 03. 16:05
Az hogy Makk örült annak, hogy talált valamit amit a Patróna, és az egyházi oktatás ellen fordíthat, nem lep meg. Persze az se, hogy a tudományoskodás álarcát is felveszi hozzá. Ha iskolát választasz, akkor azt nézd meg, hogyan alakult egy iskolában a 6.-os és a 8.-os (esetleg ha van 10.-es) eredmény ugyanannál a születési évjáratnál. Tehát a (2011-es,) 2013-as, 2015-ös adatsort (ill. 2012-es, 2014-es adatsort) vesd össze egymással: ez mutatja meg a helyét az iskolának: javított-e a gyerekek kompetenciáin az országos átlaghoz képest vagy sem... (Az már egy másik kérdés, hogy az egész mérés mennyire elhibázott, mert hogy a mért kompetencia nem tudás ...)
Burmin
2016. december 03. 15:10
Én nem bánom ha a kormányzat jól bánik az egyházi iskolákkal, tény abból meg több van a kelleténél, nagyobbat vállaltak az egyházak mint kellett volna. De az igazán bosszantó ha egyik gimnáziumban ( állami ) hullik a vakolat, állandó a beázás, várni kell az eszközökre a másikban meg gond egy szál se. Ha valaki azt állítja nem így van, simán hazudik van rálátásom...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!