Amnesty International: Nemzetközi jogot sért a határőrizetet szigorító törvény

2017. március 07. 17:42

Az Amnesty International közleményében ítélte el az Országgyűlés keddi törvénymódosítását a a jogi határzárról. A jogvédő szervezet európai igazgatóhelyettese kiemelte, hogy az intézkedések a nemzetközi és uniós szabályozással is szembemennek és sértik a menekültek és bevándorlók jogait.

2017. március 07. 17:42

A nemzetközi jogot durván sértőnek nevezte az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet a határőrizetről szóló törvénymódosítást keddi közleményében. A szervezet arra reagált, hogy az Országgyűlés szigorította a jogi határzárat a kormány javaslatára.

Az Amnesty International közleményében idézte Gauri van Gulikot, a szervezet európai igazgatóhelyettesét, aki úgy fogalmazott: „minden határon túlmegy” az az ötlet, hogy a világ talán legkiszolgáltatottabb embereit akár hónapokra szögesdrótok mögötti konténerekbe zárják. Szerinte az elfogadott törvénymódosítások újabb példái annak az „agresszív trendnek”, ahogy Magyarország „semmibe veszi a menekültek és migránsok jogait”.

Az igazgatóhelyes felhívta a figyelmet arra, hogy ezeket az intézkedéseket gyerekekkel szemben is alkalmazni fogják, amivel „durván megsértik a nemzetközi és uniós jogot”. Arra is lehetőség lesz, hogy menekülteket kényszerítsenek vissza Szerbiába bármilyen eljárás nélkül - tette hozzá. Jelezte: felszólítják az Európai Uniót, hogy tegyen lépéséket, és mutassa meg Magyarországnak, hogy „a jogsértő és embertelen intézkedéseknek” következményei vannak. 

A Fidesz keddi közleményben a jogi határzár törvénytervezetére nemmel és tartózkodással szavazó képviselőkre utalva azt írta, hogy a baloldal az illegális bevándorlás pártjára állt.

(MTI)

Összesen 220 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vén Csataló
2017. március 08. 15:00
Ideje az AI-t és minden egyéb Soros-finanszírozású felforgató csoportot betiltani Magyarországon, beleértve a CEU nevű felforgatóképzőt is. Vigye innen a francba Soros ezt a hulladék-neveldét! George Sorost pedig ki kell tiltani az ország területéről.
balbako_
2017. március 08. 08:24
Mint mindig, most is hazudnak! Senkit nem zárnak be! Kifelé bármikor mehet, be az országba - és az EU-ba - csak azután, ha az EU előírások szerint igazolta magát.
atila68
2017. március 08. 08:04
Ha nem engedem be aki kopogtat, annak joga van rámtörtni az ajtót. Ejha!
kaltran
2017. március 08. 07:55
"Magyarország semmibe veszi a menekültek és migránsok jogait”. No és mire van még joguk? Határokon átsétafikálásra, mintha diplomata útlevelük lenne? Államhatár kerítésének téglával dobálásra? Mindenki terményeinek begyűjtésére sáskajárásuk folyamán és mindezek felzabálására? nők lehugyozására és megerőszakolására? segélyek többszöri felvételére? az adott otszágo törvényeinek negligálására? AK géppisztolyokkal lövöldözésre? mecsetépítésre a Vatikánban? regisztráció után eltünésre, mennek amerre akarnak? Egyszóval:NEKIK MINDENHEZ JOGUK VAN NEKÜNK, ITT LAKÓKNAK SEMMIHEZ? a MI JOGAINKAT IS TESSENEK MÁR VÉDENI. AZ EGÉSZ NEMZETKÖZI JOG EGY LÓSZAR.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!