A német külügyminisztérium aggódik a Magyarországon történő dolgok miatt

2017. április 11. 20:28

Györkös Péter berlini magyar nagykövettel beszélgetett Magyarországgal kapcsolatos aggályairól Michael Roth, a német külügyminisztérium európai ügyekért felelős államminisztere. Természetesen a lex CEU is szóba került, de Rothnak nem csak ezzel volt baja.

2017. április 11. 20:28

A német külügyminisztérium aggódik a magyar felsőoktatási törvény miatt – közölte kedden a tárca európai ügyekért felelős államminisztere, Michael Roth. A külügyminisztérium közleménye szerint  a szociáldemokrata párt (SPD) politikusa kedden Berlinben „nyílt és barátságos beszélgetést” folytatott Györkös Péterrel, Magyarország berlini nagykövetével. A beszélgetés során „kifejezésre juttattam aggodalmunkat” a felsőoktatási törvény módosítását illetően – mondta a közlemény szerint Michael Roth, hozzátéve, hogy az új szabályozás „közvetlenül” a Közép-európai Egyetemre irányul. Ezért „világossá tettem, hogy értetlenséggel tekintünk” a gyorsított eljárásban elfogadott törvénymódosításra.

Azonban „az értetlenség nem jelent szótlanságot”, lehetségesnek kell lennie, hogy az „európai partnerek” nehéz témákról is ésszerű, higgadt párbeszédet folytassanak – áll a közleményben, amely szerint „egymással kell beszélnünk, és nem egymásról”. Michael Roth hozzáfűzte: a magyar nagykövettel azt is közölte, hogy „őszinte aggodalommal tölt el minket sok minden, ami pillanatnyilag Magyarországon történik”. Az Európai Unió mindenekelőtt értékközösség, amely „csak akkor működhet, ha mindenki következetesen tiszteletben tartja és megvédi mindezen értékeket” – jegyezte meg, hozzátéve: „azt tapasztaljuk, hogy Magyarország egyre erőteljesebben az EU-val és intézményeivel konfrontálódó irányvonalat követ, és nemzetközileg is kihátrál az EU-s konszenzusból”. 

Magyarország az Európa Tanácsban egyre inkább hátráltató, fékező tényezőként tevékenykedik olyan emberi jogi témákban, mint a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és interszexuális emberek (LMBTI) ügye. Az új, szigorított magyar menekültügyi szabályozás is „jelentős kétségeket” kelt azzal kapcsolatban, hogy „egyáltalán összhangba lehet-e hozni az EU-s és a nemzetközi joggal” – mondta Michael Roth. Ugyanakkor „számomra fontos marad, hogy Magyarországnak érthető és világos legyen, hogy miért aggódunk”, „ez volt mai beszélgetésünk célja” – emelte ki az államminiszter. 

A tárca közleményében háttér-információként hozzátették, hogy Michael Roth rendszeresen találkozik uniós tagállamok nagyköveteivel, és Györkös Péterrel folytatott beszélgetése ennek a bevett formátumnak a keretében zajlott le.

(MTI)

Összesen 103 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
voltospultos
2017. április 13. 11:32
Tizenpár éve fontolgattam a német állampolgárságért próbálkozást. De ma már nem.
Csigorin
2017. április 13. 10:23
"egyre inkább hátráltató, fékező tényezőként tevékenykedik olyan emberi jogi témákban, mint a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és interszexuális emberek (LMBTI) ügye. " Nem emlekszem hogy ilyesmi lett volna a szavazolapon mikor beleptunk az EUba...
kalhana
2017. április 12. 18:28
Még is csak jó érzés, hogy mindenki értünk aggódik. Nem Szíriáért, Dél-Szudánért, Bangla Désért.
zőldsas
2017. április 12. 16:02
Ezek a derék nácik is jobban tennék ha a saját polgáraikért aggódnának mint a FIDESZ - CEU meccs eredményéért. Barmok ez nem TOTÓ.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!