Völner: Koncepciós eljárást folytat az Európai Bizottság Magyarország ellen

2017. július 13. 12:17

Magyarország ellen koncepciós eljárás folyik kvótaügyben, mert az ország képviseli legerőteljesebben a véleményét a kötelező betelepítést ellenzők közül – mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön.

2017. július 13. 12:17

Egyfajta koncepciós eljárást folytat az Európai Bizottság a kvótaügyben, hiszen nem minden a vonatkozó határozatot be nem tartó tagállam ellen indított kötelezettségszegési eljárást – mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Az államtitkár szerint az lehet az oka annak, hogy Magyarország ellen megindította az eljárást az uniós testület, hogy az ország képviseli a legmarkánsabb álláspontot a kérdésben és a pert is vállalta annak érvényesítéséért. Völner Pál közölte: több tagállam nem teljesítette vállalásait a bevándorlók befogadását illetően, vagy egyáltalán nem fogadtak be bevándorlót, vagy csak jóval kevesebbet a vállaltnál, így az eredetileg kitűzött számnak csak a 11,8 százaléka teljesült eddig.

Teljességgel alkalmazhatatlan határozatot hoztak Brüsszelben -»vélekedett. Megjegyezte: Magyarországnak július 13-ig kellett választ adnia az unió felé, hogy miért nem tett eleget a határozatnak, és a válaszban tíz jogi érvet soroltak fel, hogy az országnak miért nem kell betartania a határozatot.

(MTI)

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rajgy
2017. július 14. 07:34
Ezt az Orbánt, amelyik Merkelért imádkozik, nem kell félteni. Egyforma ez mind.
zakar zoltán béla
2017. július 13. 14:01
Giliszták
Eljön érted, és elvisz a zsákjában
2017. július 13. 12:49
Ha beleszakadtok, libsik, idehaza akkor sem lesznek muszlim negyedek!
pitypang1125
2017. július 13. 12:31
Nyaljanak szart! Rohadékok, kizsákmányolták, kihasználták az afrikai államokat évszázadokon keresztül ( gyarmat tartók) most meg az onnan menekülő embereket a mi bőrünkre ide akarják telepíteni. Lófaszt! Csatlakozni kell a Lengyelekhez, és a szövetkezni kívánó visegrádi országokhoz, meglebegtetve hogy ha kell akár elhagyjuk közösen az uniót is. Még az is jobb lenne mint az állandó fenyegetettség, és a sáska had elviselése! Ezektől az analfabéta fekete, muszlim erőszakoló gépektől ha kell akár fegyverrel is meg kell védeni hazánkat, gyermekeinket, unokáinkat, családtagjainkat! Ez minden Magyar ember kötelessége!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!