Új szerepükre készülnek az osztrák parlamentbe került pártok

2017. október 16. 12:59

A törvényhozásba került pártok vezetői a becsült végeredmény ismeretében sem veszik eldöntöttnek azt a kérdést, hogy a győztes Osztrák Néppárt és a szociáldemokratákkal a második helyért versengő Osztrák Szabadságpárt alakít kormánykoalíciót.

2017. október 16. 12:59

A vasárnapi ausztriai parlamenti választások másnapján tett nyilatkozatok azt erősítették meg, hogy a törvényhozásba került pártok vezetői a becsült végeredmény ismeretében sem veszik eldöntöttnek azt a kérdést, hogy a győztes Osztrák Néppárt (ÖVP) és a szociáldemokratákkal (SPÖ) a második helyért versengő Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) alakít kormánykoalíciót.

Christian Kern jelenlegi kancellár, az Osztrák Szociáldemokrata Párt elnöke a párt elnökségi ülésén azt adta értésre, hogy az SPÖ készen áll koalíciós tárgyalásokra mind az ÖVP-vel, mind az FPÖ-vel. Jelezte azonban azt is, hogy bármilyen tárgyaláson ragaszkodnak azokhoz a feltételekhez, amelyeket már a választás előtt rögzítettek abból a célból, hogy egy SPÖ-t is magában foglaló esetleges kormány a szociáldemokrata értékeket kellőképpen szem előtt tartsa. Az APA osztrák hírügynökség értesülése szerint a párton belül eddig egyedül Michael Häupl bécsi polgármester jelezte, hogy nem támogat semmilyen koalíciót az SPÖ és az FPÖ között.

Kern külön megbeszélést folytatott Hans Peter Doskozil védelmi miniszterrel, aki a párt burgenlandi vezetését képviseli az elnökségben. A Magyarországgal szomszédos tartományban az SPÖ és az FPÖ koalíciója működőképesnek bizonyult. Az ÖVP-t vezető Sebastian Kurz, a valószínű következő kancellár már közvetlenül a választás után jelezte, hogy többféle koalíciós lehetőséget lát, és a döntéssel, hogy kivel kezd tárgyalásokat, megvárja a végleges végeredményt. Az ÖVP a becsült végeredmény szerint 62, az SPÖ 52, az FPÖ 51 képviselőt küldhet a 183 fős parlamentbe, de ezek a számok még csekély mértékben módosulhatnak a levélben érkező szavazatok megszámlálásának csütörtökre ígért befejezésével.

Heinz-Christian Strache, az FPÖ vezetője eddig szintén úgy nyilatkozott, hogy másokkal is készen állnak koalíciós tárgyalásokra, nemcsak az ÖVP-vel. A parlamentbe – 10 képviselővel – szintén bekerült, liberális NEOS vezetése értésre adta, hogy a párt ellenzéki szerepre készül. Matthias Strolz pártelnök a hétfői elnökségi ülés előtt nyilatkozva megerősítette, hogy elégedett az 5,1 százalékos választási eredménnyel, bár „több még jobb lett volna”. „Nehéz ellensúly leszünk egy jobboldali-konzervatív kormányzattal szemben” – fogalmazott Strolz. Mivel a vasárnapi választás teljes végeredménye még nem áll rendelkezésre, a két zöld színezetű párton belül hétfőn némi bizonytalanság uralkodott. A becsült végeredmény szerint a Zöldek kiestek a parlamentből, a pártból kivált Peter Pilz saját pártja, a Pilz Listája viszont bekerült. Ám mindkét erő olyan közel van a bejutást jelentő küszöbhöz, a 4 százalékhoz (a Pilz Listája 4,3, a Zöldek 3,9 százalékon állnak), hogy csak a teljes hivatalos végeredmény megszületése után tudnak dönteni a jövendő stratégiájukról. Mindazonáltal mindkét párt vezetése már korábban értésre adta, hogy ha ÖVP-FPÖ kormány alakul, a NEOS-hoz hasonlóan hathatós, Európai Unió-párti ellenzéki szerepvállalásra készülnek. 

Hétfőn egy súlyos incidens is hullámokat vert az osztrák sajtóban. A Puls-4 magántelevízió egy sötétebb bőrű riporterét egy ismeretlen fizikailag bántalmazta a szabadságpárt választási szereplést ünneplő rendezvényén. A televízió feljelentést tett azzal az indoklással, hogy rasszista indíttatású támadásról van szó. Az FPÖ – amelynek egyes tagjait korábban valóban érték vádak rasszista megnyilvánulások miatt – egyelőre nem kommentálta a történteket.

(MTI)

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pppp
2017. október 16. 14:14
egy sötétbőrűt bántalmaztak, hát kérem minek ment oda, ez nagyon hasonlít a riporternőre akit a hajánál fogva lerántottak a földre. hát a vesztes szocik mindenhol egyformák ugylátszikl
Zod
2017. október 16. 13:38
Pilz Listája 4.1 Zöldek 3.3 http://www.bmi.gv.at/412/Nationalratswahlen/Nationalratswahl_2017/start.aspx A Ződek már szinte biztosan kiesnek. Pilz-ék izgulhatnak, de valószínűleg bejutnak.
polnemkor
2017. október 16. 13:14
Komikusan reménykednek talán még a vörösök és az MTI ezt komolyan hozza? Érdekes.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!