A váci börtönben járt Németh Szilárd

2018. február 28. 13:21

Magyarországon 13 ezer rab dolgozik, amivel Európában az elsők vagyunk – hangsúlyozta Németh Szilárd a váci börtönben tett látogatásán, megköszönve a fogvatartottaknak, hogy hozzájárultak az ország megvédéséhez, utalva ezzel arra, hogy a második határkerítést ők építették ki.

2018. február 28. 13:21

A magyar börtönök telítettsége 129 százalékos, a zsúfoltság alapja az, hogy a három csapás törvény miatt kétezerrel több embert zártak be – mondta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke szerdán Vácon. Az úgynevezett három csapás-törvény értelmében a harmadik erőszakos bűncselekménynél megkétszereződik a kiszabható büntetés, és ha ez meghaladja a húsz évet, akkor a bírónak életfogytiglant kell kiszabnia.

Németh Szilárd a Váci Fegyház és Börtön kultúrtermében tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy mindenképpen szeretnék felszámolni a túltelítettséget, de a családok támogatása megelőzi a börtönépítést. Hozzátette: a magyar büntetés-végrehajtás 29 intézetből és 12 gazdasági társaságból áll. Több mint 17 ezer ember van elzárva. A büntetés-végrehajtásban az álláshelyek 91 százaléka betöltött, ez az arány a kidolgozott életpályaprogramoknak köszönhetően remélhetőleg javulni fog – mondta. 

A kormánypárti politikus szólt arról is, hogy a migráció „Európára szabadította a terrorcselekményeket” is. Embercsempészet ügyében 190 magyar és 220 külföldi állampolgár van őrizet alatt, a migrációs törvény kijátszása miatt pedig 445 külföldi. Ez a szám csak azért ilyen kicsi, mert megépült a kerítés – tette hozzá. A munka, az oktatás és a képzés fontos része a fogvatartottak későbbi reintegrációjának – emelte ki, hozzátéve: szeretnék, hogy akik bekerülnek, azok lehetőség szerint lássák el magukat. Magyarországon 13 ezer rab dolgozik, amivel Európában az elsők vagyunk – hangsúlyozta.

Németh Szilárd megköszönte a fogvatartottaknak, hogy hozzájárultak az ország megvédéséhez, utalva ezzel arra, hogy a második határkerítést ők építették ki. 

(MTI)

Összesen 98 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2018. március 01. 04:44
18 ezer ember van börtönben, azok egy része tud szavazni https://index.hu/belfold/2014/03/07/bortonvoks/ És rájuk is szüksége van a fidesznek, ha Németh Szilárdot beküldték kampányarcnak, hogy megköszönje a rabok kerítésépítését.
Renualt Clió RS
2018. március 01. 00:05
Annyira tudtam hogy a csűrhe neki fog esni Német Szilárd-nak!Valamiért rá vannak kattanva.A Habonyozás ki ment a divatból CSICSKÁK???
Mbear
2018. február 28. 22:58
Háde mér engették ki???
noMores
2018. február 28. 21:38
Van olyan együgyű debil, aki komolyan veszi ezt a barmot? Jelentkezzen, kérem:)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!