Orbán: Ha nem lenne kerítés a határon, több tízezer migráns érkezne Magyarországra

2018. március 16. 18:48

Orbán Viktor szerint a kerítés képes arra, hogy fizikai erőszak nélkül is megvédje Magyarországot.

2018. március 16. 18:48

Ha nem lenne a kerítés a déli határon, több tízezer migráns érkezne évente Magyarországra – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, miután pénteken a magyar-szerb határnál található Tompán járt. 

A Facebook-oldalára feltöltött videón a kormányfő emlékeztetett arra, hogy 2015-ben „milyen áradat zúdult be a föltartóztatás és megállítás minden esélye nélkül Magyarországra”. „Rossz érzés volt, hogy kiszolgáltatottnak éreztük a hazánkat, de aztán megépítettük a kerítést, ezt ma megnéztem, saját szememmel láthattam, hogy ez egy komoly építmény, a világ bármely országa megirigyelhetné” – jelentette ki, hozzátéve: a kerítés képes arra, hogy fizikai erőszak nélkül is megvédje Magyarországot.

Orbán Viktor elmondta: meghallgatta a rendőri vezetőket, beszélt a szolgálatot teljesítő rendőrökkel is a határon. Az ő adataik szerint 2017-ben, ha nem lett volna a kerítés, akkor több mint 44 ezer ember lépett volna illegálisan Magyarország és Európa területére. Ez a kerítés nem csak Magyarországot, hanem egész Európát védi – emelte ki. „Mi építettük, mi fizettük, elvárjuk, hogy az EU fizesse meg ennek az árát, legalább olyan mértékben, mint amilyen mértékben őket is védi” – közölte.

A kormányfő elmondta: jó érzésekkel megy vissza Budapestre, úgy látja, hogy a határon rend van, nem csak a fizikai akadály működik, hanem kiválóan kiképzett, felkészített és kötelességtudó rendőrök és katonák teljesítenek ott szolgálatot.

(MTI)

Összesen 145 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Casus Belli
2018. március 18. 08:10
Kár, hogy elbuktál a haza védelmében.. Ha meglett volna benned az éleslátás csekély szikrája, felismerted volna a történelmi helyzetet, nem szabotáltad volna másfél évig a kerítés felépítésére vonatkozó javaslatot.
cerberus
2018. március 17. 08:29
"Orbán: Ha nem lenne kerítés a határon,".... akkor már régen megépítették volna az osztrákok a sajátjukat. A szárnyas kapujukat többszáz kilométer szélességben.Gépkocsiforgalom 7-8 órás sorral menne. Most nálunk táboroznának úgy mint Calais- nál. Abban a pillanatban, amelyikben az út ismét könnyen átjárható lenne, ismét százezrek indulnának el !
catalina9
2018. március 17. 07:26
Így kell ezt csinálni! Le kell leplezni a hazaárulókat, kékeket, zöldeket, vörösöket, a sunyi Jobbikosokat, és el kell ismerni a hazát védőket. Brávó Orbán!
áfonya
2018. március 17. 03:22
Eus nemzetállamok meddig hajtják végre Brüsszelből érkező öngyilkos parancsot ,mikor mondják elég volt a hazugságból az önvédelmet akadályozó diktátumokból..... nyugat betolakodókkal csordultig megtelik nyugat felől indulnak felénk a megszállók ,nem vagyunk védve . Soros a betolakodó terroristák irányítója pénzzel támogatója. Amerika a terrorizmus fészke Ha nem lenne az akkor sorost is hátterét is letartóztatnák felszámolnák..... Igaz Amerika érdeke Európa lerombolása , amcsik mindig romboltak ha valamelyik Földrészre szemet vetettek világ vezető hatalmát vissza szerezze.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!