Alapjogokért Központ: Ismét a pedofilokat mentegeti a baloldal!
Az intézet szerint 2021-ben sem szavazták meg a gyermekvédelmi törvényt, 2022-ben pedig a népszavazás ellen uszítottak.
Újra megválasztották Szabó Tímeát és Karácsony Gergelyt a Párbeszéd társelnökévé.
A Párbeszéd vasárnapi, budapesti tisztújító taggyűlésén újraválasztották a párt két eddigi társelnökét, Szabó Tímeát és Karácsony Gergelyt. A társelnökök mandátuma 18 hónapra szól.
A választáson egyik társelnöknek sem volt kihívója. A jelenlévő párttagok szavaztak a héttagú álló elnökségről is. A testületnek automatikusan tagja a két társelnök, mellettük Szabó Zsolt, Béres András, Hegyesi Beáta, Tordai Bence és Mach Péter került be az testületbe.
(MTI)