Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Engedélyezte az ír parlament az abortuszt

2018. december 14. 11:51

Korábban az írek népszavazáson hoztak döntést a kérdésről.

2018. december 14. 11:51

Az ír parlament elfogadta csütörtökön késő este az abortuszt legalizáló törvényt, eleget téve ezzel a hét hónappal ezelőtti népszavazáson kinyilvánított polgári akaratnak.

A törvény tervezetét októberben kezdte el tárgyalni a parlament. A jogszabály szerint a magzat 12 hetes koráig legális a művi terhességmegszakítás, és később is, ha az anya élete veszélyben van, illetve ha súlyos veszélybe kerül az egészsége. Elvégezhető az abortusz a magzat olyan jellegű rendellenessége esetén is, amely elhalásához vezethet az anyaméhben.

 Leo Varadkar miniszterelnök a parlamenti szavazás eredményének ismertté válása után a Twitteren kijelentette, hogy „történelmi pillanat ez az ír nők számára”.

A májusi népszavazáson a szavazatukat leadók jelentős többsége, 66,4 százaléka támogatta a terhességmegszakításra vonatkozó teljes tilalom eltörlését. A kormány is az igenek mellett kampányolt.

A referendumon feltett kérdés az ír alkotmány 1983-ban elfogadott, az abortuszt gyakorlatilag kivételek nélkül tiltó, 8. módosításának eltörlésére vonatkozott. Ez a legszigorúbb abortuszszabályozás volt Európában: nemi erőszak, vérfertőzés vagy a magzat fejlődési rendellenessége sem volt indok az abortuszra. Egyetlen kivételes esetben engedélyezték a terhesség megszakítását: ha az veszélyeztette a várandós nő életét. Ellenkező esetben az abortusz 14 évi börtönnel volt büntethető. Eddig évente több ezer ír nő utazott külföldre – elsősorban Nagy-Britanniába –, hogy megszakítsa a terhességét.

Írország egyik legnagyobb abortuszellenes szervezete „történelmi jelentőségű tragédiaként” értékelte annak idején a referendum eredményét. John McGuirk, a "Save the 8th" nevű csoport elnöke azt mondta az ír televízióban: sokaknak lesz olyan érzése a népszavazás másnapján, hogy egy teljesen más országban ébredtek fel.

(MTI)

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csomorkany
2018. december 14. 20:04
A következő népszavazásuk arról fog szólni, hogy legyen törvényes ősapáik sírhalmait lehugyozni. Vagy azt most is szabad?
fogas paduc
2018. december 14. 14:55
Ideje lenne már az abortuszt a muszlim országokban is népszerűsíteni.
bakafánt
2018. december 14. 13:22
Az állatvédők (jogosan)óriási patáliát csapnak egy-egy éheztetett kutyakölyök ,törött lábú ló,zsúfolt tyúkketrec miatt.A szétkapart embermagzat senkit nem érdekel.Szégyenteljes,szomorú korkép. A valamikor hívő katolikus írektől nem ezt várná az ember,de már ott is egy buzi majom főnök.Kell a hely az élősködőknek!
péterx
2018. december 14. 13:17
Rettenetes önellentmondás: az emberi jogok mindenkinek járnak, sőt, most már - jogosan - az állatkínzásért is büntetés jár, addig a legvédtelenebb életek gyáva és aljas kioltása ünnepelt szabadságjog...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!