Benyújtotta fellebbezését a Csongrád Megyei Főügyészség a Szeviép-ügyben

2020. február 14. 10:06

Fellebbezésében a főügyészség törvénysértőnek tartja a Szegedi Törvényszék bizonyítottság hiányában hozott felmentő ítéletének jogcímét.

2020. február 14. 10:06

A Csongrád Megyei Főügyészség benyújtotta a felmentő ítéleti rendelkezésével szemben bejelentett, hatályon kívül helyezést indítványozó, írásban indokolt fellebbezését a Szeviép-ügyben a Pécsi Ítélőtábla felé – tájékoztatta a főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t. Szanka Ferenc közölte, a Szegedi Törvényszék másodfokú eljárásában a Szegedi Járásbíróság első fokon meghozott, és valamennyi vádlott esetében bűnösséget megállapító ítéletét megváltoztatva felmentette a vádlottakat az ellenük emelt vád alól.

Az ítélet szóbeli kihirdetésekor a Csongrád Megyei Főügyészség fellebbezést jelentett be, majd az írásba foglalt ítélet kézbesítését követően a főügyészség a fellebbezésében a harmadfokon eljáró bíróság felé azt indítványozta, hogy a Szegedi Törvényszék ítéletét eljárási jogszabálysértés és megalapozatlanság miatt helyezze hatályon kívül, és utasítsa a másodfokú bíróságot új eljárás lefolytatására. Fellebbezésében a főügyészség törvénysértőnek tartja a Szegedi Törvényszék bizonyítottság hiányában hozott felmentő ítéletének jogcímét. A vádhatóság szerint törvénysértő a bíróság megállapítása, amely elsősorban azzal indokolja a felmentő rendelkezést, hogy az ügyészség a szükséges bizonyítás felvétele érdekében nem tett indítványokat, mulasztott.

A főügyészség a fellebbezésében megállapítja, hogy a Szegedi Járásbíróság felvette a szükséges bizonyítást, megalapozott tényállás alapján az ügyészség indítványával egyezően döntött a vádlottak bűnösségéről. A másodfokon eljáró Csongrád Megyei Főügyészség a Szegedi Törvényszéken az elsőfokú ítélet helybenhagyására tett indítványt annak megalapozottsága és törvényessége miatt. A megalapozott és törvényes elsőfokú ítélet helybenhagyását kérő ügyészi indítvány esetén szükségtelen és indokolatlan további bizonyítás felvételének kezdeményezése - szögezte le a csoportvezető ügyész. A Kúria döntése alapján az ügyészi fellebbezésről a Pécsi Ítélőtábla fog harmadfokú eljárásban dönteni, ezért a hatályos eljárási szabályoknak megfelelően a főügyészség fellebbezését a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség útján terjesztette elő.

(MTI)
 

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nemecsekerno_007
2020. február 14. 13:52
Ideje volt.
áfonya
2020. február 14. 11:48
Szegedi ügyről évek óta a rossz nyelvek beszéltek . Még is a szegediek megszavazták a főkolompos.
certus
2020. február 14. 10:43
A PS nagyon érdekes cikksorozatot jelentetett meg a témában.
BossN
2020. február 14. 10:30
Maffiaszocialista, országzüllesztő bagázs.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!