Idén kétezer gyerek iskolatáskáját szeretné megtölteni az Ökumenikus Segélyszervezet

2020. augusztus 13. 16:53

Iskolakezdés együtt! címmel kilencedik alkalommal hirdet országos pénzadománygyűjtést az Ökumenikus Segélyszervezet nehéz helyzetben lévő gyerekek beiskolázásának támogatására. Ebben az évben a koronavírus-járvány miatt kétezer gyerek iskolatáskáját szeretné megtölteni a segélyszervezet.

2020. augusztus 13. 16:53
null

Gáncs Kristóf, a segélyszervezet helyettes vezetője a gyűjtést elindító csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón felidézte: a korábbi években ezer-ezer iskolatáska megtöltése volt a szervezet célja. Idén azonban a koronavírus-járvány sok családot hozott nehéz helyzetbe, ezért úgy döntöttek, a következő két hétben kétezer rászoruló gyerekhez szeretnének eljuttatni tíz-tízezer forint értékű, személyre szabott, minőségi tanszercsomagot. Hozzátette: fontosnak tartják, hogy minőségi iskolaszer kerüljön a táskákba, mert a jó minőségű tanszerek esélyt kínálnak arra, hogy a gyerekek büszkén és örömmel ülhessenek be az iskolapadba.

A tanszercsomagban részesülő gyerekek a segélyszervezet országos intézményhálózatának látóköréből lettek kiválasztva. A 1353-as adományvonal tárcsázása hívásonként vagy SMS-enként 250 forint támogatást jelent, negyven hívással „megtölthető” egy iskolatáska – tette hozzá.

Részt venne az adománygyűjtésben?

A segélyszervezet online adományozási felülete a www.iskolakezdesegyutt.hu oldal, a nagyobb postákon gyűjtőperselyekben várják az adományokat, átutalással pedig a 11705008-20464565 számlaszámon lehet csatlakozni a felhíváshoz, továbbá a Tesco áruházakban kuponokkal lehet támogatni a gyűjtést.

A kampány arca Wolf Kati énekesnő, a segélyszervezet önkéntese. A rendezvényen bemutatták az énekesnővel készített kisfilmet, amely a rászoruló gyermekek iskolakezdési nehézségeire és támogatásuk fontosságára hívja fel a figyelmet, és amelyet a közösségi médiában fognak terjeszteni. A sajtótájékoztatón Wolf Kati arról beszélt, hogy „az iskolatáska akkor a legnehezebb, ha nincs benne semmi”.

A segélyszervezet idén is vállalja, hogy a célként kitűzött kétezer iskolakezdési támogatáshoz szükséges összegen felül beérkező pénzadományból a szervezet országos intézményhálózatának Kapaszkodó programjaiban részt vevő, mintegy kétezer diák felzárkózását támogatja egész évben.

(MTI)

Címlapképen: Vastag Csaba énekes és Wolf Kati énekesnő tanszercsomagokat állít össze rászoruló családoknak az Ökumenikus Segélyszervezet XXI. kerületi fejlesztőházában 2018. augusztus 22-én. MTI Fotó: Mohai Balázs

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kunfia
2020. augusztus 13. 23:08
Nem a főtolvaj szégyene ez,hogy a mindig dicsekedő vezér HELYETT segítik MÁSOK a magyar gyerekeket?
Gombóc XVI. Artúr
2020. augusztus 13. 21:16
Én már felhívtam az adományvonalat.
3M..
2020. augusztus 13. 20:29
Borzalmas a szegénység Magyarországon. Németországban a migránsokon kívül, senkinek sem kell megtölteni a táskáját, mert nem alamizsnáért dolgoztatják a németeket. Itt még a napi ennivalóért is több száz méteres sorokban állnak. Kádár János idejében ez elképzelhetetlen lett volna. Hát ide süllyedtünk, miközben a Fideszben és Orbánéknál minden nap duplán vágják a szalonnát. Csak a Nemzet! Szebb Jövőt!
Zsolt75
2020. augusztus 13. 19:10
Katival volt egy közös fellépésem. Illendőségből nem mondom meg mikor, de fekete-fehér fotóm van róla.:)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!