Molesztálással gyanúsították meg a XVII. kerület korábbi alpolgármesterét

2020. szeptember 12. 08:26

„A hatóság dolga vizsgálni a volt alpolgármester, Fohsz Tivadar zaklatási ügyét” – reagált a Fidesz az ügyre.

2020. szeptember 12. 08:26

Nevelt lánya több mint tíz évvel ezelőtti molesztálásával gyanúsította meg a rendőrség 2018 nyarán a XVII. kerület akkori fideszes alpolgármesterét – írja a hvg.hu. A portál szerint elegendő bizonyíték gyűlt össze, de miután a szemérem elleni erőszak elévült, megszüntették az eljárást. A lap úgy tudja, tiltott pornográf felvétellel való visszaélés miatt ugyanakkor a volt alpolgármester jelenleg is gyanúsított.

„A hatóság dolga vizsgálni a volt alpolgármester, Fohsz Tivadar zaklatási ügyét” – reagált a Fidesz arra az írásbeli kérdésre, amit a Demokratikus Koalíció intézett Pintér Sándor belügyminiszterhez. Az ellenzéki párt arra volt kíváncsi, a rendőrség nyomoz-e a XVII. kerületi önkormányzat korábbi képviselőjével szemben. A Fidesz szerint, amennyiben szükséges, az ítélet után meg fogják tenni a megfelelő lépéseket.

A politikus 2018 végén eltűnt a közéletből, a tavalyi önkormányzati választáson már nem is indították. 

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2020. szeptember 13. 17:23
Belefér...:)
még fokozza
2020. szeptember 13. 14:44
A keresztények gyakran molesztálnak gyerekeket. Még a plébánosok is.
balsors
2020. szeptember 13. 07:43
Érdekes az Ózdi polgármester ügyén nem rugóznak, pedig az nem évtizedekkel ezelőtti állítólagos. Ahol Gréczi van ott nagyon amúgy se mutogatnék.
3M..
2020. szeptember 12. 19:36
Gondoltam hogy megint egy fideszes. Ezek még az anyjukkal is...? Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!