A Csillaghegyi Evangélikus Egyházközség kiáll Donáth László mellett

2020. december 18. 18:21

A lelkész gyülekezete szerint Donáth szolgálati viszonyának megszüntetése csak konszenzuson alapulhat.

2020. december 18. 18:21
null

A Mandiner is szemlézte, hogy a korábbi MSZP-s országgyűlési képviselő Donáth Lászlót egy takarítónő jelentette fel, mert állítása szerint Donáth bántalmazta, két kézzel fojtogatta őt, mivel egy szentkép előtt hagyta a takarítókocsiját. A nő látleletet vetetett, amely a nyakán „halvány elmosódott bőrpírról” és „bevérzés gyanúról” számolt be. Közölték, hogy a nő vallomást tett arról is, hogy a lelkész korábban sem bánt vele megfelelően: állítása szerint fogdosta, szexuális ajánlatot tett neki. A sértettről később igazságügyi pszichológusi szakvélemény készült, amely az ügyészség akkori tájékoztatása szerint erősítette a megalapozott gyanút – írta meg a HVG.

Ugyanitt közölték: Kedden állásfoglalást adott ki Donáth László ügyében a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerületének vezetése. Az egyház közleménye szerint Donáth László tovább akart szolgálni lelkészként, de az egyházkerület püspöke ehhez nem járult hozzá.

Pénteken közleményt jelentetett meg Donáth gyülekezete, a Csillaghegyi Evangélikus Egyházközség, amiben a fenti döntésre reagáltak – közölte a Telex. Hozzátették: ebben többek között azt írják, szerintük a lelkész megválasztása és szolgálati viszonyának megszüntetése is csak konszenzuson, a püspök és a gyülekezet közös elhatározásán alapulhat, ezért a kerületi vezetés döntését nem fogadják el, és Donáth Lászlót az elkövetkező két esztendőben továbbra is a gyülekezet parókus lelkészének tekintik. A Telex megírta: a Csillaghegyi Evangélikus Egyházközség szerint az eltelt tizenöt hónapban nem került sor sem „testvéri beszélgetésekre”, sem „hárító válaszokra”. Szerintük teljes körű tényfeltárás sem történt, amelynek alapján a panaszok hitelességét meg lehetne állapítani. A közlemény tehát inszinuáció, amelyet a gyülekezet elutasít – írják.

(HVG, Telex, Mandiner)

Kép forrása: Youtube-videó/Atv

Összesen 99 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hétszűnyű Kapanyányi Monyók
2020. december 21. 13:59
Az istentelen Soros György üldözi ezt a szegény keresztény lelkészt. Szerencsére a magyar kormány azonban ugyanúgy kiáll érte, ahogy korábban Iványiért.
nyugalom
2020. december 20. 16:44
Erddkes, a komcsik mindig a gazemberek mellé állnak!
nyugalom
2020. december 20. 16:43
Tessenek bojkottalni ezt a libsikomcsi molesztalót!
Amerigo
2020. december 19. 18:50
Végül is érthető az Egyházközség kiállása a vörös lelkész mellett, hiszen őket nem zaklatta!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!