Gyurcsány Ferenc, és ami mögötte van: a titkosszolgálatok

2021. február 10. 08:21

A Magyar Nemzet a sorozatának harmadik részében arról ír, hogy a volt miniszterelnök háttércsapatát a titkosszolgálatok környékéről érkezett emberek alkották.

2021. február 10. 08:21
null

Gyurcsány Ferenc hatalomtechnikai játszmáiban nagyon kapóra jött számára az a háttércsapat, amely a titkosszolgálatokból, illetve azok környékéről verbuválódott, írja a Magyar Nemzet, a sorozatának a harmadik részében, az első kettő itt és itt olvasható. Mint köztudott, Apró Antal – Dobrev Klára nagyapja – csaknem másfél évtizeden keresztül a Magyar Népköztársaság országgyűlésének elnökeként tevékenykedett. Fia, ifjabb Apró Antal pedig az állambiztonságnál teljesített szolgálatot, ezredesi rangig vitte. Az Index ezzel összefüggésben évekkel ezelőtt közölte, ifjabb Apró Antal jelentőségét jellemzi, hogy az első szabadon választott Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága előtt Boross Péter – még mint a titkosszolgálatokért felelős miniszter – arról beszélt, a III/III-asokon kívül szakértelmük miatt szinte mindenkit megtartottak a nemzetbiztonságiak közül a demokráciában is, kivéve az olyan kommunista nagykutyákat, mint például a III/II-nél ténykedő ifjabb Apró Antal.

A rendszerváltozás után Apró Antal testvére, Apró Piroska – Gyurcsány Ferenc anyósa – is kapcsolatba került egykori állambiztonsági vezetőkkel. Felügyelőbizottsági tag volt abban az 1991-ben létrehozott S-Komplex Nemzetközi Biztonságvédelmi Rt.-ben, amelyben az elnök-vezérigazgatói teendőket a 2006-ban elhunyt Nagy Lajos látta el. Róla annyit mindenképpen érdemes tudni, hogy ő volt a Nemzetbiztonsági Hivatal első vezetője, előtte pedig nem meglepő módon állambiztonsági vezetőként ténykedett.

A lap arról is ír, hogy Gyurcsány miniszterelnök nagy hangsúlyt fektetett, hogy a titkosszolgálatokra közvetlenül rálásson. A második Gyurcsány-kormány idején, 2007 júniusában a barát és üzlettárs, Szilvásy György találta magát a titokminiszteri székben. Nagyjából ekkor nevezték ki a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatói posztjára Laborc Sándort, aki az Egymásért Egy-Másért Alapítvány botrányos ügyeiben megpörkölődött Galambos Lajost váltotta az elhárítás élén. Az úgynevezett kémügyben ez a három személy néhány évvel később egymás mellett ült a vádlottak padján. A büntetőügy végül kedvezően alakult számukra.

(Fotó: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Szilvásy György, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter a parlament plenáris ülésén.MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

Összesen 85 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
írmag
2021. február 10. 15:01
böszme a magról termett kenderkötélérett
balbako_
2021. február 10. 14:43
Az eltűnt Apró-Dobrev-Gyurcsány vagyon vajon hova lett? Hát ide! Magyarország Indonéziában a legnagyobb befektetők között szerepel, megelőzve számos nagyobb európai államot. Valójában nem Magyarország a befektető, hanem az Apró Piroska irányítása alatt álló bűnszövetkezet. Indonéziában a régi szocialista vezetőknek kijáró olajfestményes fogadtatásban részesül Gyurcsány, de nem őt üdvözli a szöveg, hanem a feleségét, Dobrev Klárát, rámutatva az ügy valódi gyökereire. Itt a Dobrev-családot ismerik igazán. Az üzlet évek óta épül Indonéziában, folyik a vagyonmenekítés. Egy olyan államba, ahonnan semmilyen magyar kormány nem hozhatja vissza. Ahol mindig lesznek régi barátok. A Garvox Enterprises megvásárolt Dél-Szumátrán egy szénbánya vidéket Banyuasin térségében, 6 milliárd tonna szénkészlettel, a szenet vasúton, közúton eljuttatják az erőműbe, ahol áramot állítanak elő, amit eladnak Indonéziának, a maradék szenet a Bagan Siapi-Api-i kikötőig juttatják és eladják a szabadpiacon. Az üzlet élvezi a Dél-Szumátrai katonai kormányzó támogatását is. A befektetés nagysága 2006-ban 300 millió euró volt, az indonéz vezetőknek javasolt teljes tervezett befektetési érték 4 milliárd dollár. Az Apró banda eddigi indonéziai befektetéseinek az értéke 1 milliárd dollár.A Garvox céget hivatalosan Kern József vezeti, aki egykori tulajdonosa a boldogtalan Hospinvest-csoportnak, amely kórház privatizációval foglalkozik. Számos magyar egészségügyi vállalkozás jelenlegi tulajdonosa - Diagon-csoport, 300 millió eurója sosem volt, a pénz Gyurcsányéktól származik. Az egészségügyi privatizáció és a magánbiztosítók létrehozása révén gigantikus állami jövedelmeket lehetett volna törvényesen külföldön befektetni. Ezért nem engedett Gyurcsány Ferenc, és ezért kellett elszenvednie az MSZP-nek egy népszavazási vereséget.
tevevanegypupu
2021. február 10. 14:23
Felejthetetlen élményt szereztek egyébként a Szilvásiak, mikor kiderült, hogy az egyik Kormányzati Jósdát üzemeltet..természetesen államköltségen..Ez felülmúlhatatlan..:)
Vasalo
2021. február 10. 14:08
Azoknak a legkisebb gondja A Gyucsánycsalád saját szennyének a mosása (Klub radio=Index), vagy ezzel is idöt akarnak rabolni a vakcina beszerzés elöl?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!