Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
Szijjártó Péter beszámolt arról, hogy Magyarország több projektre is javaslatot tett a Három Tenger Kezdeményezés alapjában.
Magyarország is csatlakozott a Három Tenger Kezdeményezés alapjához, és abban 16 projektre tett javaslatot a digitalizáció, a szállítmányozás és az energia területén – közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Három Tenger Kezdeményezésben résztvevő országok külügyminisztereinek csütörtöki online ülésén.
Szijjártó Péter – a Facebook-oldalán is megosztott – videójában kiemelte:
Fontosnak tartják viszont, hogy ez ne csak kommunikációs alapú kezdeményezés legyen. Csak akkor van értelme, ha képesek olyan projekteket megvalósítani, amelyek előmozdítják a régió fejlődését és kohézióját. Felhívta a figyelmet arra, hogy
mind az energia, mind a közlekedés területén. Németországtól keletre nincs nagy sebességű vasúthálózat – tette hozzá, kiemelve: ezeken kell dolgozni, és ehhez kiváló keretrendszert biztosít a Három Tenger Kezdeményezés.
A magyar eredményekre kitérve beszámolt arról, hogy Magyarország gázkapcsolatokat épít ki Szlovákiával és Romániával, valamint Szlovéniával is tervez hasonló együttműködést. Az idén ősszel befejeződik a Via Carpatia 230 kilométeres szakaszának építése Magyarországon. Megtették továbbá az első lépéseket a Visegrádi országok (Magyarország, Szlovákia, Csehország, Lengyelország) fővárosai közötti nagy sebességű vasút kiépítésére, és Bukarestet is szeretnék bekapcsolni ebbe a hálózatba – fejtette ki Szijjártó Péter. Horvátországgal közösen elért sikert is említett: megkezdte ugyanis működését a krki LNG-terminál.
Szijjártó Péter elmondta:
Az Eximbank 20 millió eurót már el is helyezett az alapban, amelyben több projektre is javaslatot tett Magyarország. Ezek közül Szijjártó Péter a gázellátás diverzifikációját emelte ki, amely Magyarország számára nemzetbiztonsági ügy. Elmondása szerint egy szlovén-magyar gázvezetéket kell létrehozni, hogy kiszolgálják a két ország közötti gázellátást, és kiterjesszék Olaszországra is. Emellett tovább kell növelni a Magyarország és Szlovákia között meglévő hálózatokat.
Mindez akkor nyer értelmet, ha Bulgária és Görögország között véglegesítik a két ország közötti vezetéket – fűzte hozzá Szijjártó Péter, aki minisztertársait arra buzdította: képviseljék, hogy ez a projekt kerüljön a prioritások közé a Három Tenger Kezdeményezésen belül.
Jelezte: ugyanakkor nem kívánják, hogy a Három Tenger Kezdeményezés kizáró jellegű legyen,
„A konnektivitás és a közös projektek rendkívüli fontosak” – fogalmazott a miniszter, aki kiemelte: „a koronavírus-járvány megmutatta, mennyire függünk egymástól kölcsönösen, és hogy a régióbeli országoknak közösen kell fellépniük”.
(MTI)